Közel lehet a megegyezés Kijevvel Ukrajna semleges státuszáról egy békemegállapodás részeként – közölte Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán. „A tárgyalások nyilvánvaló okokból nem könnyűek, de van némi remény arra, hogy kompromisszumra jutunk” – mondta Lavrov az RBC hírügynökségnek. A The Guardian szerint arról is beszélt a külügyminiszter, hogy a semleges státusz mellett biztonsági garanciákról is tárgyalnak. Vannak teljesen konkrét megfogalmazások, és véleményem szerint a felek közel állnak ahhoz, hogy megegyezzenek – tette hozzá. Zelenszkij a szerda kora reggeli videóbeszédében arról beszélt hogy szerinte van lehetőség a kompromisszumra – írta a…
Tovább olvasomCímke: Ukrajna
Egy metróállomást és egy panelházat is rakétatámadás ért Kijevben
A háború 19. napjára virradóan több nagy robbanás rázta meg Kijevet hajnalban. Az ukrán állami hírügynökség szerint egy lakóház ég, a Sky News pedig azt is tudni véli, hogy egy 15 emeletes épületet ért rakétatámadás. A romok eltakarítása jelenleg is tart, így a sérültek és az elhunytak pontos száma egyelőre bizonytalan. A hivatalos tájékoztatás szerint két halálos áldozata már mindenképpen van a támadásnak. High rise building was hit in #Kyiv this morning. Video from the scene.#UkraineUnderAttack #UkraineRussianWar #Russia #Ukraine pic.twitter.com/er7KVr7jqc — Moon Intel 🇺🇦 (@moon_intel) March 15, 2022 Hajnalban nem csak…
Tovább olvasomKözel 3 millióan menekültek el Ukrajnából
Az eddig relatív nyugalomban lévő Nyugat-Ukrajnából is menekülnek az emberek miután támadás ért egy katonai bázist a ukrán-lengyel határ közelében – számolt be a Reuters alapján itthon a JövőTV. Ukrajnai források szerint legalább 35 ember vesztett életét, miután támadás ért egy katonai támaszpontot vasárnap. Az oroszok szerint akár 180 “külföldi zsoldos” is meghalhatott, valamint nagyszámú külföldről érkezett fegyverszállítmányokat semmisítettek meg. Az ukránok arról is beszámoltak, hogy az orosz csapatok ismét légicsapásokat mértek egy repülőtérre az ország nyugati részén. Az ENSZ adatai szerint már közel 3 millióra emelkedett az Ukrajnából menekülők száma…
Tovább olvasomHa valaki annyira az oroszok mellett érvel az ukrán konfliktusban, emlékezzen a kazah rendcsinálásra
Az ukrajnai háborút bő egy hónappal megelőzte egy másik „apróság”, valamiért szintén Oroszország és Putyin főszereplésével egy másik szovjet utódállamban, Kazahsztánban. Orbán Viktor reakciója szintén sokatmondó volt a konfliktusban. Maradtak még kérdéseink, vagy még mindig az ukránokat hibáztatjuk mindenért? Az interneten Juszt László osztotta meg véleményét, amibe talán sokan bele sem gondoltak eddig, mert nagyon rövid a memóriánk. Nem volt pedig annyira régen a kazahsztáni véres leszámolás, a rezsim megvédésével. Valamiért ott is megjelent Putyin és az oroszok. „Ha valaki félreértené Orbán szándékát, hogy csak a mi érdekünkben nem engedi…
Tovább olvasom„Az oroszok álnépszavazások szervezésével újabb területeket csatolnának el Ukrajnától”
Erről egy ukrán tisztségviselő beszélt, ezzel ugyanis kifelé meg lehetne tartani a látszatát annak, hogy az ominózus területek egyébként is elszakadnak és „függetlenednek” saját akaratukból Ukrajnától. Vezetésükbe pedig egy oroszbarát bábkormány kerülne. Az orosz megszálló erők „álnépszavazást” tartanának Herszon kikötővárosában, hogy újabb szakadár régió jöjjön létre Ukrajna területén – állította a városi tanács elnökhelyettese szombaton. Szerhij Hlan a herszon városi tanács elnökhelyettese a közösségi médiában azt írta: egy újabb szakadár köztársaság kikiáltásával a térség „egy reménytelen lyukká válna élet és jövő nélkül”. Az orosz csapatok március elején elfoglalták Herszont, de…
Tovább olvasomNemcsak a menekülő embereknek, de a kisállatoknak is szükségük van segítségre
Kijevből elmenekült cicáknak szervezetten keresnek befogadó gazdit. A háború borzalmaiból ők sem maradnak ki. A Facebookon bukkanhattunk a következő bejegyzésre: „ SOS 26 Kijevből menekülő cicának keresünk ideiglenes befogadókat!!! Holnap, szombaton, érkeznek és nincs hová menniük!!!! Jelentkezzen Milena Bathory-nál messengerben aki be tud vállalni akár 1 vagy 2 cicát!!!Tudjuk, hogy az itthoniaknak sincs hely, de ezek a cicák a bombázások, a háború, a biztos halál elöl menekülnek és egy hordozóban rettegve vágnak neki az ismeretlennek és a bizonytalanságnak!IVARTALAN, OLTOTT mind!”
Tovább olvasomAz orosz vezető egy Tom és Jerry epizód részletével próbálta a háborús helyzetet jellemezni, de öngólt lőtt – videó
Az orosz űrügynökség vezetője Oroszország, Ukrajna és a NATO helyzetét egy kicsit megpiszkált Tom és Jerry részlettel próbálta jellemezni. Csak éppen arra az apróságra nem figyelt, hogy a folytatás nem egészen olyan már. „Röviden összefoglalom a geopolitikai helyzetet egy rajzfilm nyelvén, ha már nyugati kollégáink úgysem értenek semmit, ami komolyabb egy képregénynél” – írta a Twitteren Dmitrij Rogozin, az orosz űrügynökség vezetője, és az alábbi Tom és Jerry jelenetet közölte: Az űrfőnök mintha nem vette volna figyelembe, hogyan szoktak végződni ezek az epizódok, de a képregények nyelvén beszélő nyugati kollégák emlékeztették…
Tovább olvasomAz ukrán elnök szerint évtizedek óta nem szenvedett ekkora veszteségeket az orosz hadsereg
Évtizedek óta nem szenvedett ekkora veszteségeket az orosz haderő, mondta a HVG.hu által idézett szombati videós beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Zelenszkij állítása szerint most már 31 orosz zászlóaljat tettek harcképtelenné, és megsemmisítettek több mint 360 orosz tankot. Érdemes megjegyezni, hogy sem az ukrán, sem az orosz veszteséglistát nem lehetett eddig ellenőrizni. Az ukrán elnök arról is beszélt, hogy orosz katonák több csoportja is megadta magát Ukrajnának, de Oroszország most zsoldosokat toboroz, hogy megtartsa létszámbeli fölényét a lerohant ország haderejével szemben. Azt mondta, az oroszok „terrorral” akarják megtörni a hitet…
Tovább olvasomHa adományokkal segítene , de nem tudja, hogyan, itt összegyűjtöttük
Az egész ország megmozdult Ukrajna és a menekültek segítésének érdekében, de sokan nem tudják, pontosan hol és hogyan segíthetnének. Íme egy kis iránytű ehhez. Az Index.hu cikkéből kiderül, milyen lehetőségünk van a segítségnyújtásra. MAGYAR VÖRÖSKERESZT Jó, ha rugalmasak vagyunk Egy humanitárius válság során a leghasznosabb adomány mindig a pénzadomány, hiszen ezt bármilyen felmerülő feladatnál, bármilyen tárgy beszerzésénél tudjuk hasznosítani, és mindig azon a helyen, ahol éppen tevékenységet végzünk. Krízishelyzetekben gyorsan változnak a körülmények, így jó, ha rugalmasak tudunk maradni. Összegyűjtöttük, hogyan tudtok így minket támogatni. A 1359-es adományvonalunk hívásával közvetlenül…
Tovább olvasomUkrajna: sürgősen vissza kell kapcsolni az áramot, hogy Csernobil ne veszélyeztesse egész Európát
Szerda reggel óta nem jut áramhoz az 1986-ban felrobbant csernobili atomerőmű. A harcokban sérült meg egy fontos vezeték, márpedig áram kell ahhoz, hogy a sugárzó fűtőelemeket hűteni tudják. Az egykori erőművet az orosz hadsereg már a háború elején elfoglalta. Az ukrán hatóságok szerint folyamatosan hűteni kellene az ott lévő használt fűtőelemeket, és ehhez áram kell. Az ukrán külügyminiszter legújabb közleménye szerint generátorokkal 48 órán át lehet fenntartani a hűtést, és ha addig nem sikerül visszakapcsolni az áramot az erőműben, akkor a környéken élők mindenképpen, de akár egész Európa veszélybe kerülhet…
Tovább olvasom