Az eredeti oltási tervben még sehol nem lettek volna a hölgyek, ezért úgy döntöttek, trükköznek egy kicsit. Azért feltűnt a személyzetnek, hogy maximum 30-40 közöttiek lehetnek. Elképesztő történet. Florida egyik oltóközpontjában szerdán két, nagymamának beöltözött fiatal nő jelent meg, hogy megkaphassák a második oltást, mondta Dr. Raul Pino a helyi egészségügyi biztos egy sajtótájékoztatón. A nők főkötőt, kesztyűt és szemüveget viseltek, teljesen beöltöztek, de így is feltűnt, hogy még csak harminc-negyven év körüliek, igazolványaik bemutatásakor pedig már egyértelmű volt, hogy csalni próbálnak. Azt egyelőre nem tudják, hogy az első alkalommal…
Tovább olvasomCímke: trükk
Ügyes kiskaput talált a magyar kocsmáros, hogy félig hivatalosan fogadhasson vendégeket a zárás alatt
Valaki sötétben, a világtól elzártan és teljes titokban fogadja vendégeit, legyen az akár italozó, akár vendéglő. Főszereplőnk azonban egészen érdekes trükköt eszelt ki, de várható volt, hogy hosszú távon nem sikerülhet ezt fenntartania. Biliárdasztal-, kertipadteherbírás- és sörcsaptesztelő munkakörbe keresett jelentkezőket egy debreceni kisvállalkozó, aki a vendégek alkalmazotti bejelentésével megtalálta a járványügyi szigor kiskapuját. Nagyot szólt az álláshirdetés, de az ötlet túl merész volt, ezért törvénytisztelő állampolgárként békésebb megoldáson gondolkodik, és csak elvitelre árusítaná szeszkészletét – számolt be róla az Index.hu. Antal Lajos, a Lagúna Presszó tulajdonosának mesterterve ez volt: ha…
Tovább olvasomÚjabb trükközés, az ápolók megemelt bére sem annyi, mint amennyit megígértek – a keserű valóság
Már meg sem lepődünk, hogy az ápolóknak beígért emelés mértéke is jócskán kevesebb lett, mint ami elhangzott. Csak egy apró trükk kellett hozzá a kormány részéről és máris nem 20%-ról beszélünk. Valljuk be, megszoktuk, hogy a Fidesz nem tartja be az ígéreteit. „Van olyan nővér az osztályunkon, akik kerek perec megmondta a főorvosnak, hogy mostantól végezze maga a saját munkáját, ha már januártól másfél milliós lesz a bére. Mert ő ugyan mostantól nem fogja” – mondta a Népszavának egy ápolónő, miután megérkezett a novemberre ígért, 20 százalékkal megemelt fizetés. Azaz, valójában csak…
Tovább olvasomPárásodik a szemüvegünk a maszktól? Néhány egyszerű trükk, amivel megoldhatjuk a bosszantó problémát
Az elmúlt hét hónapban mindenki megtapasztalhatta, mennyire kellemetlen viselet a kötelező arcmaszk, de a járvány miatt sajnos kötelező és szükséges kelléke ma már a mindennapoknak. Igazán azok bosszankodnak sokat, akik még szemüvegesek is. A maszk ma már a mindennapok szerves részét képezi. És bár nélkülözhetetlen az egészség megóvásához, valamint a vírus terjedésének csökkentéséhez, az biztos, hogy nem túl kényelmes viselet. Azoknak főleg nincs egyszerű dolguk, akik még szemüveget is hordanak mellette, a kiegészítő ugyanis gyakran bepárásodik a maszktól, sok bosszúságot okozva ezzel az embernek. Szerencsére azonban van néhány egyszerű megoldás,…
Tovább olvasomCsalókra figyelmeztet a rendőrség
Akinek kicsit is több köze van a Facebookhoz, figyeljen erre a trükkös adatlopási módszerre. A közelmúltban egy új csalási módszer jelent meg az egyik legnagyobb közösségi média oldalán, melynek lényege, hogy ismeretlenek arra hívják fel bizonyos Facebook oldalak üzemeltetőit, hogy igazolják felhasználói fiókjukat. A bejegyzésben – melyben rendszerint megjelölik a címzett Facebook-oldalt – egy URL-rövidítéssel álcázott hivatkozást osztanak meg, amelyre kattintva a felhasználó elnavigál a Facebook hivatalos oldaláról, így a támadók számára lehetővé válik a felhasználók adatainak ellopása, a Facebook-lap vagy profil feletti jogosultságok átvétele. A csalók több ilyen oldalt…
Tovább olvasom