A VI. Bodrogi PET Kupával véget ért a 2025-ös folyótisztító szezon, amely minden várakozást felülmúlt: több mint 29 tonna hulladékot gyűjtöttek össze a lelkes önkéntesek a folyók medréből és ártéréből. Az eredmény különösen figyelemre méltó, hiszen idén nem érkezett nagyobb árhullám a Tiszán, amely rendszerint friss műanyagárnyat szokott magával sodorni.
Tovább olvasomCímke: Tisza
Kiderült, hogyan szavazhatunk majd a Tisza „előválasztásán”
Kötcsén jelentette be a pártelnök, hogy néhány napon belül megjelenik a Tisza világ nevű applikáció, kedden pedig már le is lehetett tölteni az alkalmazást a telefonokra. Most az is kiderült, hogy a jelöltkiválasztásban is fontos szerepe lesz majd az újdonságnak.
Tovább olvasomElhalasztják a Tisza párt miskolci családi napját
Eredetileg szeptember 14-én vasárnap tartott volna családi napot a Tisza párt Miskolcon az Ifi pályán. Most azonban bejelentették, hogy a várható egésznapos esős idő miatt a rendezvény új időpontban rendezik meg: egy héttel később, szeptember 21-én vasárnap.
Tovább olvasomPajor Tamás a csütörtöki, miskolci rendezvényünk előtt a Fidesz alternatív valóságáról beszélt
Részletes interjúban beszélt nemrégiben a Magyar Hangnak Pajor Tamás a magyar poltikai helyzetről. A dalszerző-előadó, a Hit Gyülekezetének korábbi lelkipásztora biztos a Tisza jövő évi győzelmében, néhány nap múlva, szeptember 4-én pedig Miskolcra látogat a Borsod24 meghívására, hogy vallásról, politikáról és kultúráról cserélünk eszmét vele.
Tovább olvasomMegyénkbe érkezik Magyar Péter – ezekre a településekre látogat
Napokon belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezik Magyar Péter 80 napos országjárása. A Tisza vezetője több helyszínre is ellátogat, amelyeket cikkünkben a pontos időpontokkal együtt összegyűjtöttünk.
Tovább olvasomEgyre szennyezettebb a Tisza mikroműanyagoktól
Aggasztó eredményeket hozott a Tisza legfrissebb környezeti vizsgálata: a Tokaj alatt, Tiszaladánynál gyűjtött vízmintában több mint 150 darab, öt milliméternél kisebb mikroműanyag-részecskét találtak ezer liter vízben.
Tovább olvasomRekordközeli fogás a Tisza borsodi szakaszán
Ónodi Májer Péter elképesztő fogásairól számolt be a Facebookon: a Tisza borsodi szakaszán nemrég egy 240 centis harcsát emelt ki a vízből, amely Európa legnagyobb példányai közé tartozhat. A horgász az utóbbi napokban több óriási halat is horogra csalt, köztük egy 210 centiset, sőt volt olyan délután, amikor összesen nyolc méternyi harcsát sikerült kifogniuk – mindet visszaengedve a folyóba.
Tovább olvasomÍgy is lehet nyaralni: 380 km egy SUP-pal a Sajón és a Tiszán
Fodor Bence osztotta meg nyári kalandját a Vadkemping nevű Facebook-csoportban. Beszámolója alapján pedig egyértelmű, hogy a nyaralás nem feltétlenül jelent tengerparti koktélozást vagy zsúfolt városnézést. A vakációhoz és a hétköznapokból való kiszakadáshoz elég némi felszerelés, majd utunk során olyan hatások érhetnek, melyekről évekig beszélni fogunk.
Tovább olvasomAz Orbán-kormány leváltásának esélyei – Márki-Zay Péter Miskolcon
Újabb izgalmas eseménnyel készül a Borsod24 szeptemberben. Meghívásunkra Miskolcra érkezik Márki-Zay Péter, az ellenzéki összefogás 2022-es miniszterelnök-jelöltje és Hódmezővásárhely polgármestere.
Tovább olvasomTiszalökön folytatódott Magyar Péter országjárása
A politikus előbb egy helyi ivóban, a Jágerben sörözött a tiszalökiekkel, majd a Kis-Tisza Ökocentrumban tartott Magyar infón válaszolt hosszasan az érdeklődők kérdéseire.
Tovább olvasom