Közel négyszáz résztvevője volt annak az előadásnak, amelyet a nyíregyházi Keménymag Tisza Sziget rendezett a megyeszékhelyen. Az est fő előadója Kéri László volt, aki kijelentette, hogy nem tagja a pártnak, politológusi minőségében érkezett a rendezvényre, így amit eddig látott és tapasztalt, azt objektíven tárja a nyilvánosság elé – és ez így is lett.
Tovább olvasomCímke: TISZA Párt
Hatalmas érdeklődés övezte Kéri László mádi előadását, amely rövidesen Miskolcon is látható lesz
Kéri László politológus és felesége Petschnig Mária Zita szerdán megyénkbe, egész pontosan Mádra látogattak. Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte és a képek tanúsága szerint a látogatók meg is töltötték a Mádi Művelődési Házat.
Tovább olvasomÚgy fest, a sározás nem nagyon jön be, a friss felmérés szerint is 9%-kal vezet a TISZA a Fidesz előtt
Pedig amerre csak jár Orbán Viktor, vagy éppen Lázár János, mindenhol igazi ígéretcunamival jelentkeznek. A korábbi években ezek általában sikerre vezettek, de most a határtalan kormánypárti ígérgetés és sározás sem töri meg a Tisza népszerűségét.
Tovább olvasomPéldátlan: rákerült Magyar Péter aláírása egy háborút támogató dokumentumra, miközben semmi köze hozzá
Jelenleg már a legmagasabb szinten zajlik az európai parlamenti vizsgálat, hogy kiderüljön, hogy került a TISZA Párt vezérének aláírása egy ilyen dokumentumra, amihez semmi köze. Az Európa Parlament elnöke kerek-perec kijelentette, hogy Magyar Péter neve tévedésből jelent meg a közös állásfoglalásra irányuló indítványon.
Tovább olvasomMagyar Péter alaposan meglepte a Fidesz propagandistáját, amikor virágot adott neki
Nem először történik meg, hogy a TISZA Párt vezére valami egészen váratlant húz országjárása során. A fideszes propagandagépezet most is minden lépését követte, ahogy eddig, ám Magyar Péter váratlan gesztusát látva igencsak zavarba jött a propagandista hölgy. A pártvezér szeretné, ha végre be lehetne temetni a Fidesz által bő húsz évvel ezelőtt ásott árkot magyar és magyar között.
Tovább olvasomMagyar: Szentkirályi Alexandra, a pedofilmentegető Fidesz bukott politikusa távozzon a közéletből
A TISZA Párt vezére teljesen felháborodott, hogy a Fidesz folyamatosan mentegeti a kormánypárti oldalon egyre gyakrabban felbukkanó pedofil bűnelkövetőket és bűntársaikat, miközben próbálják politikai ellenfeleiket megbélyegezni. Szentkirályi Alexandrára, a pedofil bűnelkövetőt kitüntető fideszes politikusra különösen megorrolt.
Tovább olvasomMagyar: Orbán ne legyen gyáva, induljon vagyonosodási vizsgálat a politikusok és családtagjaik ellen
Mindezt húsz évre visszamenőleg követeli Magyar Péter. Ezzel gyorsan kiderülne, kinek a családja miből és hova jutott el két évtized alatt. Magyar szerint Orbán az EP-képviselők vagyonnyilatkozatát is átalakítaná, de ezzel csak saját családjának gazdagodásáról elterelni a figyelmet.
Tovább olvasomRuszin-Szendi Romulusz már nem oktathat a közszolgálati egyetemen
Az egykori vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz körül kialakult politikai és szakmai vihar tovább gyűrűzik, miután a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) február 21-én, pénteken közölte, hogy megszüntette oktatói jogviszonyát.
Tovább olvasom„Ha Magyar Pétert ki is nyírnák, a mozgalom már túlnőtt rajta” – Kéri László a TISZA Párt metamorfózisáról
A TISZA Párt hétvégi kongresszusa után egyre világosabban körvonalazódik, hogy a magyar politikai élet új szereplője komoly változásokat hozhat a hazai közéletbe. Kéri László politológus szerint a párt programja markáns elmozdulást mutat a kormányzati szerepfelfogásban, különösen a „humán infrastruktúra” területén. Erről a Klubrádióban beszélgetett hétfőn Szénási Sándorral.
Tovább olvasomMiskolci származású volt vezérkari főnök érkezhet Magyar Péter csapatába
A közmédia értesülései szerint a miskolci születésű Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség korábbi vezérkari főnöke csatlakozhat a TISZA Párthoz mint védelempolitikai tanácsadó. A párt szombati, Hungexpón tartandó kongresszusán akár már be is mutathatják az egykori főtisztet, aki meglehetősen viharos körülmények között távozott a hadsereg éléről.
Tovább olvasom