Orosz módszerek városunk utcáin is? Szopkó felszólítja Bajusz Gábort, hogy fejezze be a miskolciak nyilvános megvezetését

Nem lehet mondani, hogy az előző ciklus alpolgármestere, Szopkó Tibor és a jelenlegi fideszes városvezetés egymás tenyeréből esznek. Most azonban a szokásosnál is élesebb hangvételű szócsatát vív egymással két képviselőnk. Forrósodik a talaj a Fidesz alatt és egyre nyilvánvalóbbnak hat az orosz befolyás.

Tovább olvasom

Talán jobb Miskolcnak, ha csak berakjuk Lázár újabb ígéretét a biankó csekk mellé

Szombaton Miskolc városába látogatott Orbán Viktor, meglepetés-vendégként pedig Lázár Jánost is magával hozta, aki újabb hangzatos bejelentéssel kedveskedett a helyieknek. Mint ígérte, a tervek szerint a jövőben a megyebérleteket a miskolci közösségi közlekedésben is használhatják majd az utasok.

Tovább olvasom

Hollósy irodájában gyűltek, de nem kampányoltak – nincs itt semmi látnivaló?

Hollósy András

Tizenhat napot kellett várni rá, de végül megérkezett a Miskolci Polgármesteri Hivatal Sajtó, Kommunikációs és Városmarketing Osztályának válasza arra az e-mailre, amelyben Hollósy András alpolgármester országgyűlési képviselő-jelölti kampánytevékenységéről érdeklődtünk.

Tovább olvasom

Szabadságon, de azért dolgozik – Hollósy András különös kampánytechnikája

Hollósy András és Navracsics Tibor

Magyarországon már szinte természetes látvány, hogy az állami és pártfeladatok határai elmosódnak. Kormányhivatali vezetők indulnak fideszes jelöltként, állami intézmények pártüzeneteket közvetítenek, és az alpolgármesterek is kampányolnak – legalábbis szabadságon.

Tovább olvasom

Pénz jön, bizalom nincs: miért nem ünnepelnek a miskolciak a 2,8 milliárdos támogatás hallatán?

Milliárdok érkeznek a borsodi megyeszékhelyre – legalábbis a hivatalos közlés szerint. De miközben a városháza a támogatás tényét hangsúlyozza, a miskolciak egy része nem pezsgőt bont, hanem kérdez. Mire lesz elég ez az összeg egy olyan költségvetés mellett, amelyben félbehagyott projektek, bizonytalan finanszírozás és visszatérő ígéretek sorakoznak? A pénz jön – a bizalom viszont láthatóan hiányzik.

Tovább olvasom

Csapó kettő: a kisebb botrány után végre felálltak a miskolci választási bizottságok

Rendkívüli közgyűlést tartott február 13-án, péntek reggel Miskolc önkormányzata, amelynek egyetlen napirendi pontja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 01. és 02. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztása volt. A döntés előzménye, hogy a város január végi rendes közgyűlésén az utolsó pillanatban a jegyző visszavonta az berre vonatkozó korábbi, sürgősségi előterjesztést. Méghozzá valószínűleg azért, mert Szopkó Tibor miskolci ellenzéki politikus jelezte, az eredeti listán szereplő kormánypárti kötődésű tagok veszélyeztetik a bizottság pártatlanságát.

Tovább olvasom

Február 3-ától kérhető a jelölőszervezetek nyilvántartásba vétele, Miskolcon azonban egyelőre a választási bizottságok felállása is kérdéses

Miskolc közgyűlés 2024.11.21.

Február 3-ától kérhetik nyilvántartásba vételüket a választáson jelöltet vagy listát állítani szándékozó jelölőszervezetek a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB). Miközben az országos eljárásrend elindult, Miskolcon egy nemrég kirobbant, kisebb botrány miatt még nem álltak fel az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok, ami felveti a kérdést, okozhat-e fennakadást helyi viszonylatban a bizottságok hiánya.

Tovább olvasom

Megakadályozták a fideszes többségű választási bizottsági kinevezést Miskolcon

Miskolcon ma tartották az év első közgyűlését, amely már a kezdete előtt a figyelem középpontjába került. Az utolsó pillanatban módosították a napirendet, és a városvezetés visszavonta a január 29-i ülésre benyújtott sürgősségi előterjesztést, amely a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 01. és 02. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságok tagjainak és póttagjainak megválasztására irányult.

Tovább olvasom

Nagy botrány körvonalazódik: „Fideszes pártkatonákkal tömnék tele a választási bizottságokat Miskolcon”

A választás közeledik és Szopkó Tibor szerint a kormánypárt már a látszatra sem ad. Bizonyíthatóan fideszes múlttal, vagy akár jelenlegi összefonódással rendelkező emberekkel szórná tele a friss dokumentum szerint a miskolci jegyző választási bizottságokat. Elvileg ők biztosítják a választás tisztaságát és pártatlanságát.

Tovább olvasom

Újabb milliárdok a DAM-ra: bővül a terület, de a kérdések is szaporodnak

Diósgyőri Acélművek

Miskolc Önkormányzata egy friss kormányhatározat alapján 6 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kap a Diósgyőri Acélművek területéből további 33,6 hektár megvásárlására. A bejelentés örömmel töltötte el a kormánypárti politikusokat, ugyanakkor az ellenzéki oldalról komoly kérdések érkeztek a fejlesztés koncepciójával és átláthatóságával kapcsolatban.

Tovább olvasom