Idősek világnapja: történetek, tapasztalatok és tanácsok – szépkorúakkal beszélgettünk

Október elseje az idősek világnapja. A Borsod24 szerkesztősége ebből az alkalomból szépkorúakat látogatott meg, hogy az életükről, tapasztalataikról faggassa őket. Az elkészült rövid riportokban személyes történeteken keresztül mutatják meg, milyen életutak, döntések és emlékek állnak mögöttük.

Tovább olvasom

Miskolci (a)Hang a diósgyőri idősekért – elköltöztethetik a szépkorúakat, a civilek szerint részletes tájékoztatást érdemelnek

A Vár-Sétány Szolgáltatási Központ és Idősek Klubja kiköltöztetése miatt emelt szót az aHang miskolci csapata. A Diósgyőrben, a Bartók Béla utca 7. szám alatt működő intézmény épületének műszaki állapota miatt felmerült az elköltöztetés lehetősége, új helyszínként pedig a Bagolyvár épülete is szóba került. A civil szervezet attól tart, hogy a helycserével nemcsak az intézmény jelenlegi helye, hanem a hozzá tartozó nagy közösségi kert és a szabadtéri programok lehetősége is elveszne.

Tovább olvasom

Az országban egyedülálló a miskolci szépkorúak fesztiválja

A Szikra Alapítvány, a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézmény (MESZEGYI) szervezésében, valamint Miskolc Megyei Jogú Város, a Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. és a Tudomány és Technika Háza támogatásával megrendezett fesztivál három napon keresztül két helyszínen is zajlik. A színes programsor az Ageing Divatshow-val vette kezdetét.  Dobos László közel harminc éve foglalkozik felnőttképzéssel, azon belül is időskorúakkal. Tőle származik a mostani rendezvény ötlete. A Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Alapítvány elnöke úgy látja, folyamatosan átalakuló világunkban nem lehet eléggé kihangsúlyozni az életen át…

Tovább olvasom