Óriási bajban a távhőpiac a gázáremelkedés miatt

Több érintett szerint is az illetékes politikusok ölbe tett kézzel, de ugrásra készen várnak, hogy államosíthassák az egész szektort. Mind kormánypárti, mind ellenzéki városvezetők komoly aggodalmuknak adtak hangot, hogy a jelenlegi helyzetben három rossz lehetőség közül választhatnak. Óriásit emelkedett a gáz ára az idén, ez súlyos zavarokat okoz a távfűtési szektorban is. Sok város távhőszolgáltatója november közepén azzal szembesült, hogy többet kellene fizetnie a gázért, mint amennyiért leszerződött rá tavasszal. Közben a háztartásokat csak a rezsicsökkentett hatósági áron láthatják el. A gázkereskedők szerint a távhősök egy része az áramtermelőkkel összejátszva…

Tovább olvasom

Túl sok volt a balhé, szektorbezárásra büntették a DVTK-t

Pénzbüntetés és több szektor kötelező bezárása a stadionban – erre ítélte a Diósgyőrt az MLSZ. Ülésezett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) kedden – írja az nb1.hu. Az ülésen hozott több határozat is érinti a DVTK-t. Az egyik értelmében Polgár Kristóf egy soron következő férfi felnőtt nagypályás bajnoki mérkőzésre szóló eltiltást kapott. A FEB összevont eljárása alapján pedig a Diósgyőrt a Pécs, Nyíregyháza és a Szentlőrinc elleni hazai bajnoki mérkőzésein „szurkolóinak ismétlődő rendzavarásaiért (megbotránkoztató, obszcén kifejezések bekiabálása és pirotechnikai eszközök használata) és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértésért pénzbüntetés megfizetésére kötelezi, továbbá elrendeli egy soron…

Tovább olvasom