Az adventi villamosok szépségversenyén évek óta tarol Miskolc, idén sem lett ez másképp. Még három napig utazhatunk az újabb győztes MVK-s járművel, mielőtt pihenőre vonul.
Tovább olvasomCímke: szavazás
Felrobbantotta az internetet a mosonmagyaróvári polgármester döntése, már a sátoraljaújhelyiek is voksolnak a „riogató” plakátokról (cikkünkben olvasóink is szavazhatnak)
Napok óta óriási érdeklődés kíséri a közösségi médiában Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármesterének döntését, amelynek értelmében eltűntették a városban a háborús veszélyre hivatkozó, pánikot és félelmet keltő, kormány által kihelyezett plakátokat. A városvezető célja a helyiek nyugalma, illetve a rendezett városkép megőrzése.
Tovább olvasomMég egy napig szavazhatunk a miskolci adventi villamosra
Már csak egy nap maradt hátra a nemzetközi szavazásból, amelyen Miskolc városa sorozatban kilencedik alkalommal hódíthatja el Európa legszebb ünnepi szerelvényének járó elismerést. A borsodi megyeszékhely egyedülálló, Diótörő-tematikájú kocsija idén 13 ország 38 városának indulójával mérkőzik meg a rangos címért.
Tovább olvasomA DVTK szurkolói szavazásán is elsöprő többség a vezetőedző távozását követelné
A döntés hallatán az ultrák már meg is hirdették a teljes bojkottot a diósgyőri mérkőzéseket illetően. Az internetes médián keresztül is megszavaztatták a szurkolókat, hogy Radenkovic maradjon, avagy menjen. Az eredmény egészen szignifikáns lett.
Tovább olvasomAdventi villamos – mutatjuk hol lehet szavazni az idei győzelemért
Borsod megye egyik legszebb ünnepi attrakciója nyolcadszorra is maga mögé utasította a kontinens összes díszbe öltöztetett villamosát a tavalyi évben. Az, hogy kilencedik alkalommal is sikerül-e győztesként helytállnia a megmérettetésen, a helyiek szorgalmán is múlik, hiszen ahogy mindig, most is közönségszavazáson dől el, hogy melyik kötöttpályás jármű kapja az első helyezést. A voksolás kezdetét vette, így kattinthatunk és izgulhatunk az eredményhirdetésig.
Tovább olvasomMutatjuk, kik maradtak versenyben a Tisza jelöltjei közül Borsod megyében
Ahogy arról a Szol24-en már több alkalommal olvashattak, november végére minden kérdésre választ kapunk, legalábbis ami a Tisza Párt végleges, 106 fős csapatát és országgyűlési képviselőit illeti, akik megmérettetik magukat az egyéni választókerületekben. Az első fordulóban csak Sziget-tagok szavazhattak egészen november 24-ig, majd egy északánál sem kellett több, hogy feldolgozzák az eredményeket és nyilvánosságra hozzák a második fordulóban rajthoz álló két jelölt nevét. Nézzük meg, kik ők.
Tovább olvasomHamarosan szavaznak a gyermekek online védelméről szóló jelentésről
Társadalmunk nagy része (különösen a fiatalok) komoly veszélynek van kitéve az online térben. A problémák megoldásának érdekében 2022-ben bevezették a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet. Most azonban további javaslatokat tettek az Európai Unióban, melyekről november végén szavazhatnak.
Tovább olvasomTisza: Kedden reggel megtudjuk, választókerületenként melyik két jelölt maradt versenyben
Magas részvétel mellett zajlik a TISZA Párt képviselőjelöltjeinek kiválasztása – jelentette be közösségi oldalán Magyar Péter. A pártelnök szerint miközben a kormányoldal „levitézlett politikai komisszárjaival” áll szemben a civilekkel, a TISZA castingjának első fordulójában a szavazásra jogosultak több mint fele, egyes körzetekben pedig 70 százaléka már voksolt.
Tovább olvasomMenczert hasba akasztotta Orosz Bernadett, a Parlamentben lépett oda és megkérdezte: „Miért nem számít az életem?”
A Fidesz kommunikációs igazgatója számos botrányba keveredett (leginkább Magyar Péterrel és a vele szemben megengedett stílusa szorult volna sokszor magyarázatra) az elmúlt időszakban. Most azonban teljesen váratlan helyzettel szembesült, miután a fideszes kétharmad három és fél millióra büntette a bántalmazott Orosz Bernadett fotóját felmutató Szabó Tímeát.
Tovább olvasomCsöbör Katalin megtekintette az M30-as építkezését, majd újabb négy évet kért a Fidesznek
Rengeteget szerepel mostanában a fideszes képviselőnő a közösségi médiában. Hol arról ad hírt, hogy utcáról utcára, vagy éppen standokkal járják a településeket támogató (hivatalos nevén háborúellenes) aláírásokért, néha hírt ad arról, hogy javítgatják a szétbombázott M30-ast. Most éppen a Fidesz számára kért újabb négy évet a politikusnő.
Tovább olvasom