Napok óta óriási érdeklődés kíséri a közösségi médiában Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármesterének döntését, amelynek értelmében eltűntették a városban a háborús veszélyre hivatkozó, pánikot és félelmet keltő, kormány által kihelyezett plakátokat. A városvezető célja a helyiek nyugalma, illetve a rendezett városkép megőrzése.
Tovább olvasomCímke: SÁtoraljaújhely
Kiderült, melyik borsodi településen éltek a sátoraljaújhelyi tragédia áldozatai
Mint ismert, január elsején délután szörnyű baleset történt Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyik fénysorompóval védett vasúti átjárójában, amelyben három felnőtt és egy kislány is életét vesztette. Mostanra kiderült, honnan származtak a Mercedes terepjáró szörnyethalt utasai.
Tovább olvasomTragédiával indult az új év Sátoraljaújhelyen: négyen haltak meg a vonat–autó ütközésben (videóval)
Súlyos balesettel indult az új esztendő a Zemplén térségében. Január 1-jén, a délutáni órákban személyvonat ütközött egy gépkocsival a város határában, a 37-es főút közelében található vasúti átjáróban. A balesetben négyen vesztették életüket, köztük egy gyermek is. Az autóban utazók mindannyian meghaltak a helyszínen.
Tovább olvasomRühességet titkoltak a sátoraljaújhelyi szociális otthonban, de az ellenzéki képviselő közbelépett
Fertőző bőrbetegség ütötte fel a fejét az önkormányzati fenntartású Sátoraljaújhelyi Egyesített Szociális Intézményben. A rühességre utaló tüneteket már hetekkel korábban észlelték, a közvéleményt azonban nem tájékoztatták, csak az érintett lakók családtagjait értesítették a történtekről – írta meg a 444.
Tovább olvasomÉtelosztás helyett csupán megaláztatás várta a sátoraljaújhelyi rászorulókat
Nagy felháborodást váltott ki a sátoraljaújhelyiek között az a napokban történt eset, melynek során több helyi lakos feleslegesen gyült össze azért, hogy átvegyék a nekik ígért élelmiszercsomagot az ünnepek előtt. Az emberek ugyanis hiába érkeztek a megjelölt helyszínre, üres kézzel kellett távozniuk.
Tovább olvasomKomoly gond: bizonytalan ideig nem lesz ivóvíz a BAZ megyei városban
Bár a meghibásodás Sátoraljaújhelyen történt, a javítás is ott zajlik, ám emiatt Sárospatak teljes területén vízhiány van, illetve várható.
Tovább olvasomSátoraljaújhely is meghirdette a karácsonyi támogatást, de nem mindenki elégedett vele
A borsodi településen idén is, mint ahogyan már sok éve ugyancsak ünnepi támogatással kívánja szebbé tenni az önkormányzat a helyiek számára a karácsonyt. Sátoraljaújhelyen azonban a juttatás összege, jellege, valamint az ahhoz kapcsolódó feltételek miatt sokan éreznek elégedetlenséget.
Tovább olvasomSátoraljaújhelyre érkezik a „Zebra” DPK országjárása, Kocsis Mátéval és Tóth Gabival is találkozhatunk…
… amennyiben regisztrált DPK-tagok vagyunk, máskülönben nincs bebocsátás. A Fidesz is járja az országot, de kizárólag válogatott közönség jelenhet meg az eseményeken. Ilyen lesz Sátoraljaújhelyen is, a mostanában pártügyekben nagyon szorgalmas Bánné dr. Gál Boglárka lesz a házigazda.
Tovább olvasomSínekre sodródott autó verte szét a menetrendet két miskolci vasútvonalon
Az Alföldön a heves viharok okoztak komoly fennakadásokat a vasúti közlekedésben, két miskolci vonalon pedig egy balesetet szenvedett autó.
Tovább olvasomÁtadták a Hotel Princeps négycsillagos szállodát Sátoraljaújhelyen
A Rákóczi Szövetség Halzl József Emlékkonferenciáján szombaton hivatalosan is átadták a Hotel Princeps négycsillagos wellness szállodát Sátoraljaújhelyen. Az eseményen Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke vett részt, valamint Csányi Sándor, az OTP Bank elnöke, aki az idei Halzl József-díjat vehette át.
Tovább olvasom