Az érintett környékbeli települések vezetői nem örültek, hogy a helyieket igyekezett megkérdezi az ügyről a sajtó. Ők maguk azonban folyamatosan csak hárítottak, a lakosok legalább beszéltek. A 444.hu kicsit jobban utánajárt az ügynek, de a települések többnyire fideszes vezetői folyamatosan csak lepattintották a sajtót, ezen annyira azért nem lepődünk meg, megszoktuk. Több mint tíz évvel azután, hogy először felmerült az ötlet, Tessely Zoltán, a Fidesz Fejér megyei képviselője arról írt hivatalos Facebook-oldalán, hogy hamarosan megépülhet egy új sportrepülőtér Bodmér-Szár-Újbarok települések határában. A lehetséges helyszín alig pár kilométerre van Felcsúttól, pontosabban a Pancho Arénától…
Tovább olvasomCímke: repülőtér
Komolyak a tervek: Valóban repülőtér épülhet Felcsút mellett
Mit az, amit nem építettek még az ország új központjának számító Felcsútra 2010 óta? Hát repülőtér! Aki eddig csak viccből mondogatta, jobb, ha tisztában van vele, hogy már régen a tervezési szakasznál jár az ötlet. Külön érdekesség, hogy amíg az egyik érintett fideszes polgármester letagadja és álhírnek nevezi az értesülést, a másik már részletekről is beszámol. Tessely Zoltán, a Felcsútot is magába foglaló Fejér megyei 3. országgyűlési választókerület fideszes képviselője egy hónappal ezelőtt beszélt arról, hogy Bodmér, Szár és Újbarok határában sportrepülőtér épülhet, írja a Magyar Hang. A tervezett reptér mellett nemcsak…
Tovább olvasomAmint leszállt Moszkvában Navalnij gépe, azonnal őrizetbe vették – a világ vezetői hevesen tiltakoznak az oroszok lépése miatt
Az eddigi adatok szerint igen nagy a valószínűsége, hogy az egyik legkritikusabb orosz ellenzékit augusztusban szándékosan akarták megmérgezni, a szálak a Kremlbe vezetnek. Most pedig amint orosz földre lépett volna Alekszej Navalnij, azonnal lecsaptak rá a hatóságok és őrizetbe vették. Őrizetbe vették Moszkvában, elvezették Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust a rendőrök vasárnap este a seremetyjevói repülőtér útlevél-ellenőrzéséről – írja az MTI. Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), kedden keresetet nyújtott be egy moszkvai bíróságon, amelyben kezdeményezte az úgynevezett Yves Rocher-ügyben Navalnijra kiszabott felfüggesztett börtönbüntetés letöltendővé változtatását. A FSZIN vasárnap este közölte, hogy …
Tovább olvasom