Élete egyik legszörnyűbb karácsonyán van túl Körtvélyessy Zsolt. A 79 éves Jászai Mari-díjas színész nemrég vesztette el a feleségét, Egerszegi Juditot. A szeretet ünnepét a lányánál, Kingánál és a vejénél, L. L. Juniornál töltötte, de sajnos eközben kirabolták – számolt be róla az Index. „A feleségem halála borzalmasan megviselt, nem tudtam az otthonunkban lenni, ezért Kinga és a férje, Laci felajánlották, hogy legyek náluk. Hetekig ott vendégeskedtem, és ezt kifigyelhették a tolvajok. Amikor pár napja hazajöttem, az fogadott, hogy a pince ajtaját feltörték, bent mindent szétdúltak, és rengeteg dolgot elvittek”…
Tovább olvasomCímke: rablás
Újgazdag tinédzserek rendszeresen raboltak ki áldozatokat lőfegyverrel
Összesen nyolc, 2019 végén elkövetett rablást írnak egy fiatalokból álló ötfős társaság számlájára a budapesti rendőrök. A galeri tagjai különböző felállásokban vettek részt a sorozatos bűncselekményekben – írta a police.hu. A társaság tagjai néha ketten-hárman, de az is előfordult, hogy mindannyian jelen voltak az elkövetésnél. A banda a Gellérthegyen, illetve a Feneketlen-tónál szemelt ki többnyire fiatalokat. A tettesek arcukat eltakarva, gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzve vették el áldozataik pénzét és más értékeit. A bűncselekmények során senki sem sérült meg. Két feltételezett elkövetőt 2019. december 11-én fogtak el, amikor az egyik rablás…
Tovább olvasomSzabadulása napján rabolt, visszazárják a börtönbe
Az ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott azzal a férfival szemben, aki idén nyáron szabadulása napján kifosztott egy embert Miskolcon. Az ügyészség december 11-én számolt be arról, hogy a korábban rablás miatt egy dunántúli büntetés-végrehajtási intézetben raboskodott vádlott első szabad útja Miskolcra vezetett. Délelőtt érkezett a városba, a buszpályaudvaron pedig egy nő cigarettát kért tőle. Nem volt nála, ezért a nővel együtt elindultak a közeli dohányboltba. A férfi az egyik kocsiállásnál egy padon alvó emberre figyelt fel, akitől elcsente a mobiltelefonját. A különös visszaesőnek minősülő férfit kifosztás vádolják; az ügyészség a legutóbbi…
Tovább olvasomFizetési előleget akart kicsikarni főnökétől a borsodi férfi, ezért azt hazudta, hogy kirabolták
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével hozott döntést annak a férfinak a büntetőügyében, aki úgy akart fizetési előleghez jutni, hogy azt hazudta kirabolták – számolt be róla a Borsodihir.hu. A bíróság által megállapított tényállás alapján a vádlott június 27-én valótlan bejelentést tett a Szerencsi Rendőrkapitányságon rablás miatt.Feljelentésének tartalma szerint a hajnali órákban ismeretlen elkövető bement a háza udvarára, majd az ahhoz tartozó nyári konyhába, ahol kést vett elő, és felszólította a vádlottat, hogy adja át a pénzét. Ugyan a vádlott ezt megtagadta, de az ismeretlen elkövető az ajtó melletti ruhafogason lévő…
Tovább olvasomÁlruhában és konyhakéssel „dolgozott” az ózdi kasszarabló
Álruhában, konyhakéssel rabolhatta ki az ózdi dohányboltot az a gyanúsított férfi, akinek a mai napon döntött a letartóztatásáról az Ózdi Járásbíróság nyomozási bírája. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított elhatározta, hogy az Ózd Árpád vezér úton lévő dohányboltból fog pénzt szerezni. Tudott a trafikban lévő biztonsági kameráról, ezért annak érdekében, hogy a felvételek alapján később ne tudják beazonosítani, a saját ruházatára további nadrágot és pulóvereket, a fejére kapucnit húzott, az arcát szájmaszkkal takarta el, majd egy konyhakésnek látszó tárggyal a dohánybolthoz ment. Az üzletbe belépve elővette a magával vitt…
Tovább olvasomSzexet ajánlott a nő a miskolci férfinak, hogy kirabolhassák
Az ügyészség folytatja tovább a büntetőeljárást azzal a férfival és nővel szemben, akik ellen egy miskolci rablás miatt nyomozott a rendőrség. A rendőrség november 19-én közölte: megalapozott gyanújuk szerint a 30 éves férfi és a 44 éves nő idén júliusban, az esti órákban ismerkedett meg az áldozattal a Tiszai pályaudvar környékén. Együtt mulatoztak, majd a nő szexet ajánlott a férfinak, el is mentek egy félreeső épületbe. Nem sokkal később azonban a férfi gyanúsított késsel a kezében megjelent, pénzt követelve a sértettől, aki több mint százezer forintot adott oda a mobiltelefonjával…
Tovább olvasomElcsábította a 44 éves nő az áldozatát, akit utána partnerével késsel rabolt ki
A Miskolci Rendőrkapitányság felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 30 éves férfival és 44 éves nővel szemben – számolt be a police.hu. Július 4-én, 21 óra körül megismerkedtek egy férfival Miskolcon, a Tiszai pályaudvar környékén. A társaság együtt mulatozott, majd a 44 éves nő felajánlotta szexuális szolgáltatásait az újonnan megismert férfinak, akivel egy félreeső épületbe mentek. Mindeközben a 30 éves gyanúsított meglepte az alkalmi párt és késsel a kezében pénzt követelt a sértettől. A megfélemlített sértett átadta több mint százezer forintját és mobiltelefonját. A bejelentést…
Tovább olvasomKéssel rabolt ki egy trafikot Ózdon – videó
Elfogták a rendőrök azt a 32 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy héttel ezelőtt kirabolt egy dohányboltot Ózdon – írja a police.hu. A férfi délután öt óra körül ment be a trafikba, ahol egy késsel megfenyegette a trafik alkalmazottját, és a bevételt követelte. Az eladó ezután 200 ezer forintot odaadott a támadónak, aki elmenekült a helyszínről. A nyomozás eredményeként a rendőrök azonosították, elfogták, majd őrizetbe vették a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
Tovább olvasomKiskorú gyerekektől rabolt a miskolci pályaudvaron a férfi, most fegyház várhat rá
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 34 éves férfi ellen négyrendbeli rablás miatt – olvasható az ugyeszseg.hu honlapon. A vádirat szerint a szendrői lakos 2020. június közepén Miskolcon, az esti órákban egy bevásárlóközpontban összetalálkozott falubeli ismerőseivel, négy kiskorú fiúval. Rájuk köszönt, ők is üdvözölték, de ismerve az előéletét, kerülték a vele való kapcsolatfelvételt, és inkább az éttermi részen az egyik asztalhoz ültek. A vádlott azonban odament hozzájuk, és azt mondta nekik, hogy „dobjanak neki össze pénzt”. Ez a kijelentése még nem volt fenyegető. A fiúk azt mondták, nincs pénzük,…
Tovább olvasomFormában voltak az ózdi rendőrök: két rablás elkövetőit is villámgyorsan elkapták
Az első esetben november 7-én a délutáni órákban tett bejelentést egy ózdi asszony a rendőrségre. A bejelentés szerint egy férfiismerőse és annak élettársa (akikről nem tudja, hogy hol laknak) megjelentek a lakásában, ahol a férfi egy karóval megfenyegette, és 30 ezer forint átadására kényszerítette. A rémült asszony – féltve a vele lévő három, szintén ijedt, öt éven aluli gyermekét – a pénz átadását, és az elkövetők távozását követően tette meg feljelentését. A rendőrök azonnal megkezdték a 43 éves férfi és 36 éves élettársa felkutatását, amely egy órán belül eredménnyel is járt,…
Tovább olvasom