A vírus villámgyorsan és szabadon terjed a családok között, a gyermekek simán tünetmentesen is hordozzák és átadják egymásnak, majd megfertőzik más családtagjaikat is, akik szintén továbbadják. A szakértő doktor szerint hatalmas baj felé sodródunk, amennyiben nem zárnak be az iskolák a lehető leggyorsabban. A jelenlegi védekezés ugyanis édeskevés. Ez a típusú védekezés, amelyet jelenleg végez az ország, messze nem elegendő ahhoz, hogy a tragédiát elkerüljük – mondta a TV Eger adásában dr. Darvai László egri belgyógyász, Ostoros háziorvosa. A szakember szerint tragédiát okozhatunk azzal, ha nem zárnak be az iskolák és…
Tovább olvasomCímke: orvos
Orvoshiány miatt nem nyitják meg a kiskunhalasi járványkórházat?
Valóban érdekes, hogy tavasszal villámsebesen felhúzták Kiskunhalason azt a járványkórházat, ami kifejezetten azért született egyáltalán meg, hogy a koronavírus-járvány betegeit modern körülmények között, elkülönítve, modern eszközökkel ápolhassák. A kórház azonban most, a második hullám során is teljesen üres. Szabó Tímea szerint azért, mert nincs elég szakember, akit át lehetne csoportosítani, most dől rá az országra az eddigi elhibázott egészségügyi politika. A Párbeszéd frakcióvezetője megkereste a kiskunhalasi járványkórház igazgatóját, aki elmondta: fűtés van, és a betegellátásnak jelenleg sincs akadálya és télen sem lesz a sok milliárdért épült konténerkórházban. Szabó Tímea szerint a…
Tovább olvasomMegyénk hét települése nyert támogatást orvosi rendelőre
Aszaló, Bánréve, Erdőhorváti, Legyesbénye, Sajómercse, Szuhakálló és Toka is nyert a Magyar Falu Program keretében benyújtott, orvosi rendelők fejlesztését célzó pályázatán. A Miniszterelnökség szeptember elsején közölte: újabb 72 győztes pályázót hirdetettek, a támogatás az ötezer fő, és ez alatti lakosságszámú településeknek jár többcélú egészségügyi létesítményre vagy már meglévő, önkormányzati tulajdonú átalakítására, felújítására, korszerűsítésére. A Magyar Falu Programon keresztül 2019 óta eddig 405 település nyert pénzt orvosi rendelőkre (összesen több mint 12 milliárd forintot). A legújabb Borsod megyei nyertesek: Aszaló, 29,9 millió forint, Bánréve, 28,9 millió forint, Erdőhorváti, 29,8 millió forint, Legyesbénye 14,9 millió forint, Sajómercse, 23,2 millió…
Tovább olvasom