Magyar valóság: mindössze öt olyan háziorvos maradt hazánkban, aki 30 év alatti, Borsodban sem jobb

A pedagógus-szakma elöregedése mellett a közegészségügyben is ugyanez a trend figyelhető meg. Hatalmas gondban a magyar egészségügy, bár a kormány szerint természetesen sem létszámhiány, sem probléma nem létezik. Járt mostanában közkórházban, vagy a körzeti orvosnál? „30 év alatti háziorvosok Magyarországon összesen: 5” – közölte a Magyar Orvosi Kamara a saját Facebook-oldalán. A GKI adatai szerint tavaly októberben 687 üres praxis volt az országban. Molnár László, a cég vezérigazgatója az Inforádiónak azt mondta, a háziorvosi társadalom öregedőben van, nem nagyon van utánpótlás, nagyjából hatvan év az átlagéletkor. A kormány januártól úgy szabta át az…

Tovább olvasom

Közel járhatunk az első öregedésgátló gyógyszerek kifejlesztéséhez?

A katalóniai Universitat Oberta és a brit University of Leicester közös kutatásában olyan antitesteket fejlesztettek ki, melyek újra tudják rendezni az elöregedett sejtek felszínén lévő speciális fehérjéket – írta meg a hu.euronews.com. A Nature magazin Scientific Reports című blokkjában publikált kutatás szerint egy monoklón antitestet tanítottak meg arra, hogy felismerje, és magához kapcsolja az elöregedő sejteket, majd egy toxikus anyaggal elölje őket – hasonlóan ahhoz, ahogy a saját antitestjeink találják meg a bacilusokat vagy vírusokat és védenek meg ellenük. “Ha megtisztítottuk az elöregedett sejtektől a szöveteket, az késleltette az állatok…

Tovább olvasom

Még tovább nőtt a magyar autók átlagéletkora

Nagyon sokaknak nem telik fiatalabb gépkocsira, inkább a meglevőt javíttatja, ameddig csak lehet. Csaknem négymillió személygépkocsi járta 2020 végén Magyarország útjait, a flotta átlagos kora azonban 14,7 évre nőtt. Az elmúlt évben tovább bővült a hazai személygépkocsi-állomány, 2020 végén 2,85 százalékkal több személyautó futott Magyarország útjain, mint egy évvel korábban, csaknem 109 ezer darabbal bővült az állomány, 3 920 799-re – írja a vezess.hu a KSH adatai alapján. 2000-ben 2 364 706, 2010-ben 2 984 063 személygépkocsi volt forgalomban hazánkban. Új autókból 2020-ban 128 ezret helyzetek forgalomba, de ezek akár negyedét is…

Tovább olvasom