Közel járhatunk az első öregedésgátló gyógyszerek kifejlesztéséhez?

Megosztás

A katalóniai Universitat Oberta és a brit University of Leicester közös kutatásában olyan antitesteket fejlesztettek ki, melyek újra tudják rendezni az elöregedett sejtek felszínén lévő speciális fehérjéket – írta meg a hu.euronews.com.

A Nature magazin Scientific Reports című blokkjában publikált kutatás szerint egy monoklón antitestet tanítottak meg arra, hogy felismerje, és magához kapcsolja az elöregedő sejteket, majd egy toxikus anyaggal elölje őket – hasonlóan ahhoz, ahogy a saját antitestjeink találják meg a bacilusokat vagy vírusokat és védenek meg ellenük.

“Ha megtisztítottuk az elöregedett sejtektől a szöveteket, az késleltette az állatok öregedését” – mondta a kutatásban részt vevő Salvador Macip, a Leicester-i egyetem professzora. “Ekkor ugyanis a károsodott sejt osztódása leállt. Ez egy olyan eljárás, ami különösen hatékony lehet mondjuk a rák terjedésének lassításában, vagy az egyes szervek elöregedése miatti halálokok felszámolásában.”

“Az elsődleges felhasználási terület olyan betegségeknél elképzelhető, ahol az elöregedett vagy károsodott sejtek burjánzásnak indulnak. Ilyen az Alzheimer-kór, a tüdőfibrózis, vagy a rák. Hosszútávon viszont használhatjuk az emberi egészség és élet meghosszabbítására is. A megfelelő módosításokkal pedig az egészséges időskor is elérhető vele, főleg a legsérülékenyebbek tekintetében” – állította a professzor.

Egy friss kutatás úgy találta, hogy azoknak, akik megérik a 108 éves kort, évente ötven százalékkal több esélyük van arra, hogy a következő évüket is megérjék. Ez pedig – legalábbis elméleti szinten – arra utal, hogy az emberi életnek nincs határa. Bár vannak biológusok, akik ezt cáfolják, a világ gazdag emberei között egyre többen próbálják pénzzel finanszírozni a hasonló kutatásokat. Ilyen például az Amazon alapítója, Jeff Bezos is, aki egy Szilikon Völgy-béli start up-be fektetett be. A cég azon dolgozik, hogy rájöjjenek, mitől öregednek el a sejtek és hogy lehet visszafordítani ezt a sejtöregedést.

“Úgy gondolom, nagyon közel járunk az első valódi öregedésgátló gyógyszerek kifejlesztéséhez – mondta Macip. – Sok különböző módon próbálják elérni ezt, és a sok módszer közül egy-kettő minden valószínűség szerint már akár egy évtizeden belül is elérhető lesz. Az első ember, aki kipróbálja majd az öregedésgátló gyógyszert, már egészen biztosan megszületett.”

Forrás: hu.euronews.com

Kapcsolódó cikkek