A kormány bevezeti az LMP által már régóta javasolt klímabérletet, de maradt itt még pár dolog…

A leginkább az, hogy biztosan nem a véletlen műve, hogy az évek óta hangoztatott „akkumulátor-nagyhatalom leszünk” lózungokat feltűnően elhagyta, egyenesen hallgatott erről, mivel rájött, hogy a lakosság körében hatalmas ellenállás alakult ki a kínai akkugyárak környezetszennyező és mérgező üzemeinek idetelepítésével szemben. Orbán Viktor tegnap bejelentette, hogy megyei és országos tömegközlekedési bérleteket vezetnek be, az LMP szerint sokat elmond az egész évértékelőről, hogy ez az egyetlen mondat, amire érdemben reagálni lehet. Bakos Bernadett, a zöldek Parlamenti képviselője szerint ez a beszéd egy közvetett beismerés volt, hiszen Orbán egyáltalán nem beszélt az…

Tovább olvasom

Országbérlet, vármegyebérlet? „Ez a városok szándékos bedöntését is szolgálhatja”

A VEKE úgy foglalt állást, hogy semmi szakmaiság nincs Orbán mostani bejelentésének hátterében, kizárólag politikai, népszerűségemelő intézkedés, osztogatás, mint Horn Gyula miniszterelnöksége idején. Gyorselemzésben írta meg a Facebookon a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) a véleményét Orbán szombati bejelentéséről, miszerint jön a „vármegyei és az országbérlet” a helyközi közlekedésre, erről a Borsod24 is hosszabban beszámolt. A VEKE szerint a 86 százalékos kötelező munkáltatói hozzájárulás és a 90 százalékos diákkedvezmény azt jelenti, hogy a helyközi közlekedést „nagyjából ingyenessé tette” a kormány az igázóknak, „amolyan Horn Gyula-i utánérzésként”. A VEKE szerint több probléma…

Tovább olvasom

Ellenzéki reakciók Orbán beszédjére: pont az lenne a fontos, ami kimaradt, ez így csak a kudarc kimagyarázása

Szinte minden jelentős ellenzéki erő igen gyorsan reagált a miniszterelnök évértékelő beszédjére. Szerintük egy hatalmas mellébeszélést és kimagyarázást láthattunk Orbántól, aki véletlenül nem beszélt arról, hogy éppen akkumulátorgyár-gyarmattá teszi hazánkat, valamint hogy csak nálunk van ekkora hatalmas infláció. Többen arra hívták fel a figyelmet, hogy mi maradt ki a beszédből, így például hogy pontosan mit akar tenni az infláció ellen, hogy beismerje: az oroszbarátsága miatt elvesztette szövetségeseit, de az akkumulátorgyárak idehozatala is óriási ballépés gyermekeink és a saját jövőnkkel kapcsolatban is. A felelősséghárítás és a mellébeszélés beszédje volt, nem a…

Tovább olvasom

Hihetetlen, de még Orbán és Zelenszkij kézfogását is politikai célokra használja a Fidesz-KDNP

Így manipulál a média. Az európai találkozón az ukrán elnök és a magyar miniszterelnök kétoldalú eszmecserét folytatott egymással. A kézfogást viszont különös módon Orbán Facebook-oldalán egészen érdekes szögből és mondanivalóval tették közzé. Több kormánypárti szavazó és politikus máris sokat látott a dologba. De nézzük csak meg jobban azt a kézfogást. Orbán Viktor kezet fogott Volodimir Zelenszkijjel. Egy ilyen aktusnak nem kéne hírszámba mennie, diplomáciai körökben ez mindennapos: egy ország vezetője kezet fog egy másik ország vezetőjével. Hogy Magyarország mennyire nem hajlandó közösséget vállalni az Ukrajnát támogató EU-s országokkal, az jelzi…

Tovább olvasom

Az igazi testbeszéd: Orbán Viktor arckifejezése mindent elárult, amikor Zelenszkij megérkezett – képek

A magyar kormányfő már azzal is demonstrált, hogy a jelenlevők közül látványosan egyedül ő nem tapsolta meg az ukrán elnököt. Amikor pedig a fényképezésnél Zelenszkij pont őelé állt be, testbeszéde tökéletesen árulkodott arról, hogy érzi magát a „muszáj-helyzetben”. Így kerülünk szép fokozatosan Európa perifériájára. Az Európai Tanács ülésére Brüsszelben csütörtökön ellátogató Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt az uniós állam- és kormányfők vastapsoló csapata fogadta. Köztük Orbán Viktor. Zelenszkij éppen elé állt be a csoportképbe. Orbánt a fotózás közben nem ragadta magával a mosolygós közhangulat, és ilyen arcokat vágott: Mivel hosszú évek…

Tovább olvasom

Ennyire meglepte a kormányt, hogy még vannak, akik szembe mernek szállni a hatalommal környezetük védelmében?

Egyértelművé vált, hogy a Fidesznek az üzlet és a pénz a fontos, ennek oltárán pedig készek feláldozni a magyar polgárok egészségét és élhető környezetét is, csak hogy a veszélyességi szempontból leszerepelt akkumulátorgyárakat mindenáron letelepíthesse Magyarországon. Most viszont ellenállásba ütköztek Orbánék. A Fidesz az utóbbi tizenkét évben teljesen elszokott attól, hogy ellent mernek mondani a kormány akaratának az emberek. De úgy tűnik, ez az akkumulátorgyár-telepítgetés egyelőre túl rágós falat még nekik is, a lakosság ugyanis az érintett helyeken látványosan összefogott. Netadó 2.0 lehet belőle, vagy erőből keresztülviszik akaratukat a kétharmaddal, mint…

Tovább olvasom

Orbán: Aki uralja egy ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását

Érdekes ezt a mondatot éppen egy fideszes felsővezetőtől hallanunk, de Orbán Balázs nyíltan kimondta, amire mindenki gondol bő egy évtizede Magyarországon. Igaz, természetesen a miniszterelnök politikai igazgatója ezt a 2010 előtti „borzalmas időkre” értette. Nyilván most minden rendben van. A média stratégiai ágazat és szuverenitási kérdés, mert aki uralja egy adott ország médiáját, az uralja annak az országnak a gondolkodását és azon keresztül az országot – az MTI szerint ezt mondta Orbán Balázs a Mathias Corvinus Collegium (MCC) második nemzetközi médiakonferenciájának szerdai nyitónapján, Budapesten. A miniszterelnök politikai igazgatója, az MCC…

Tovább olvasom

Annyira „rezsivédelmi” az új költségvetés, hogy 600 milliárdot elszórnak sportra, az önkormányzatoktól viszont elvonnak

Van kérem egy fontossági sorrendje az Orbán-kormánynak. Mindig mindent a rezsivédelemmel és a szankciókkal magyaráz a Fidesz, de az átszabott költségvetésben még az eredetinél is nagyobb összeg, 600 milliárd jut sportra. Kinek mit intézett a kormánya. Az önkormányzati támogatásokat pedig alaposan megvágták, de ez az elmúlt évek tendenciája után már nem is annyira meglepő. A kormány átírta a 2023-as költségvetést, de a bőréből nem tudott kibújni, a sporton csak nem sikerült spórolni. 2024-től drasztikusan csökkennek a lakásépítési támogatások, csökken az önkormányzatok támogatása, ellenben brutálisan megdrágul az államadósság finanszírozása – írja…

Tovább olvasom

Orbán a pedagógusokról: Aki nem megy be a munkahelyére, el kell bocsátani

A miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs mondta el véleményét a tanárok megmozdulásairól. Egyik legfontosabb szerinte, hogy ma Magyarországon lehet sztrájkolni, de a munkát el kell végezni, különben elbocsátás jár. Mintha lenne ebben valamicske ellentmondás. A pedagógusok sztrájkhullámáról és a szolidaritási tüntetésekről is beszélt Orbán Balázs az Indexnek adott interjúban. Habár a PDSZ lemondásra szólította fel Pintér Sándort a decemberi oktatásügyi konzultáció után, és önálló oktatási minisztériumot követelt, a miniszterelnök politikai igazgatója szerint a pedagógusok nagyon jól jártak a belügyminiszterrel. „Ha tanár lennék, nagyon örülnék, hogy az oktatás ügye a Belügyminisztériumhoz tartozik, mert a nagy és…

Tovább olvasom

„Orbán hazudott arról, hogy a pedagógus szakszervezetek javaslata miatt alacsony a kezdő tanárok fizetése”

A miniszterelnök kivételesen kiállt és válaszolt a sajtó kérdéseire, ám a tanárokat képviselő szakszervezetek szerint több olyan állítása is volt Orbán Viktornak a pedagógusokról, ami egyszerűen nettó hazugság. Ritka alkalom, amikor Orbán Viktor a sajtó kérdéseire válaszol, ezen ritka alkalmak egyike volt a szerdai kormányinfó. A miniszterelnök érthető módon sok kérdést kapott az oktatási rendszerrel és a tanárok tiltakozásaival kapcsolatban, többek között a 444.hu újságírójától is. Ebből többek között kiderült, hogy Orbán szerint a polgári engedetlenségben részt vevő tanárok csak a fizetésük miatt tiltakoznak, nem azért, mert a kormány teljesen kiüresítette…

Tovább olvasom