Országbérlet, vármegyebérlet? “Ez a városok szándékos bedöntését is szolgálhatja”

Megosztás

A VEKE úgy foglalt állást, hogy semmi szakmaiság nincs Orbán mostani bejelentésének hátterében, kizárólag politikai, népszerűségemelő intézkedés, osztogatás, mint Horn Gyula miniszterelnöksége idején.

Gyorselemzésben írta meg a Facebookon a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) a véleményét Orbán szombati bejelentéséről, miszerint jön a “vármegyei és az országbérlet” a helyközi közlekedésre, erről a Borsod24 is hosszabban beszámolt.

A VEKE szerint a 86 százalékos kötelező munkáltatói hozzájárulás és a 90 százalékos diákkedvezmény azt jelenti, hogy a helyközi közlekedést „nagyjából ingyenessé tette” a kormány az igázóknak, „amolyan Horn Gyula-i utánérzésként”.

A VEKE szerint több probléma is van azonban a konkrét intézkedéssel. Egyebek mellett az például, hogy

  • kísérletet sem tesz arra, hogy a helyi közösségi közlekedéssel bármilyen integráció, együttműködés lehessen. „Ellenkezőleg, ez inkább betámadásként értelmezhető. Nem véletlen, hogy nem hivatkoztak a Deutschlandticket-re, hiszen annak pont az a lényege, hogy az összes városi közlekedést is bevonja a tarifaközösségbe.”
  • A városok lassan képtelenek fenntartani a saját közösségi közlekedésüket, így az, hogy „a kormányzati járatokon ingyen lehet majd utazni a városon belül is, a városi járatokon meg ehhez képest durván fizetni kell… felsejlik a városok szántszándékkal bedöntésének lehetősége.”
  • Az árazás azt mutatja, hogy nem volt semmiféle számítás, csak kicsit legyen olcsóbb, mint a Budapest-bérlet.

A VEKE további problémaként említi, hogy a városi munkavállalók versenyhátrányba kerülnek, a szolgáltatókat sem fogja szerintük kompenzálni a kormány, és a várhatóan megnövekvő forgalom kiszolgálására nem lesz több jármű, járművezető vagy kalauz.

„Összefoglalva, a bevezetni kívánt vármegyebérlet konstrukció bár első hallásra nagyon pozitív intézkedésnek tűnik, és a népek bizonyára szeretni fogják, de valójában az egész intézkedéscsomag nem más, mint maga a velünk élő szocializmus, egy olyan politikai intézkedés, amit olyankor dobnak be a kormányok, amikor úgy érzik, osztogatni kell. Ez így ebben a formájában csak egy politikai kampánylépés és az égvilágon semmi köze nincs a közlekedési szakmához. Sőt, következő lépésként a Budapest bérlet konstrukció felszámolása, a HÉV-ek MÁV-ba integrálása várható, amely egyszer már az 1950-es években megbukott, most is meg fog”, zárul a bejegyzés. (via Telex)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek