Sikeresen zárult a Tokaji járás alapinfrastruktúrájának fejlesztését célzó közbeszerzési eljárás jelentős része, ami azt jelenti, hamarosan munkagépek tűnnek fel a térség több településén. Míg Tokajban és Erdőbényén összesen négy útszakasz kap modern burkolatot, Tarcal lakóinak egyelőre várniuk kell a tervezett korszerűsítésekre a pályázat részleges eredménytelensége miatt.
Tovább olvasomCímke: önkormányzat
Kátyúzási tervet készített a kormány – az önkormányzatokra hárítva a felelősséget
A kormány február 12-i ülésén meghallgatta Lázár János építési és közlekedési minisztert a kátyúhelyzetről, és központilag koordinált kátyúzási tervet jelentett be. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón egyúttal arra szólította fel az önkormányzatokat, hogy tegyenek meg mindent a kezelésükben álló utak rendben tartására – miközben a magyar állam éppen azokat a forrásokat vonja el tőlük, amelyekből ezt meg tudnák tenni.
Tovább olvasomKibékíthetetlen ellentét vezetett Sajószentpéteren a tömeges felmondáshoz
Sajószentpéteren, a polgármesteri hivatalban tíz szakember döntött úgy, hogy nem folytatja munkáját a város közigazgatásában, köztük maga a jegyző, dr. Guláné Bacsó Krisztina. Az országos hírt kapott felmondási hullám azért is jelentős, mert ha egy tízezres kisváros polgármesteri hivatalában egyik napról a másikra tíz szakember hiányzik, az megbéníthatja a város működését. Bár Bárdos Tamás alpolgármester (Fidesz-KDNP), aki jelenleg egy hónapja vezeti a várost, a független File Tamás polgármester betegsége miatt, a médiában azt nyilatkozta, mindent meg tudnak oldani, a rendkívüli események okait mindenképpen érdemes lehet feltárni. Cikkünkben a felmondások hátterére…
Tovább olvasomA legszigorúbb önazonossági rendeletben korlátozta a betelepedést, most csődbe ment a KDNP-s település
Rengeteg szigorú feltételt támasztottak azok számára, akik esetleg szerettek volna betelepülni az elmaradott környéken található községbe. Most bejelentették, csődeljárás alá kerültek. Valószínűleg nem jött be a hatalmas bezárkózás. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyébként már szeptemberben is 29 önkormányzat léptetett életbe ilyen korlátozásokat.
Tovább olvasomEz akkor most teljesítmény? A fideszes képviselőnő összeszedette mással a kutyák ürülékét Miskolcon, majd beszámolt róla
Egyre érdekesebb dolgok történnek a miskolci kormánypárti képviselők háza táján. Most Czinkné Sztán Anikó jelentkezett egy olyan bejegyzéssel, amit még nagyon sokáig fogunk emlegetni. Úgy tűnik, mostanában Miskolcon a munka elég relatív fogalom.
Tovább olvasomSzombaton az önkormányzati intézmények dolgozói otthon maradhatnak, de a gyerekek -20 fokban menjenek iskolába
A döntést Miskolc polgármestere jelentette be, miszerint így kívánnak vigyázni az önkormányzatnál dolgozó munkatársak egészségére. Nekik tehát nem kell bemenniük dolgozni, ám a Fidesz-kormány villámgyorsan visszautasította az ötletet, hogy szombaton az iskolákban is legyen szünnap. Az ott dolgozókra és a gyermekekre nem kell vigyázni?
Tovább olvasomÍgy adja el sikernek Csöbör Katalin, hogy Miskolc a kormány által elvont 6 milliárd forintból visszajuttat 235 milliót
A fideszes képviselőnő (és a helyi kormánypárti városvezetés is) csendben asszisztált ahhoz, hogy közvetlenül karácsony előtt nyilvánosságra hozták, 2026-ban hatmilliárd forintot von el Miskolctól az Orbán-kormány. Ebből kapunk vissza hamarosan 235 milliót, hasonló arányban „jutalmazzák” Szirmabesenyőt és a zsolcaiakat is, de mindezt Csöbör Katalin sikerként tálalja. Azért számoljunk csak.
Tovább olvasomSaját nevére védette le a polgármester a közpénzből épült híd új márkanevét
Érdekes fordulatokat vesz a több mint 4 milliárd forintból átadott sátoraljaújhelyi függőhíd története. Miközben kiderült, hogy a városvezetés által kommunikált látogatószámok köszönőviszonyban sincsenek a valós jegyeladásokkal, most egy újabb csavar is napvilágot látott: a polgármester magánszemélyként jegyeztette be a látványosság új fantázianevét.
Tovább olvasomVennénk magunknak egy iskolát Miskolcon? Most egy kisebb családi ház áráért megkapjuk
Nem tévedés, hatalmas alapterületen több nagy épület, egyik iskolaként működött. Vennénk magunknak egy iskolát? Most Miskolcon megtehetjük és annyira mélyen a zsebünkbe sem kell nyúlnunk. Furcsa, de valós ingatlanhirdetés megyeszékhelyünkről.
Tovább olvasomÉppen ettől tartott Miskolc: „Hogy fordulhat elő, hogy a barlangfürdő leégett gyógyászati épületét egyszerűen nem újítják fel?”
Csütörtökön aláírta a szerződést a miskolctapolcai Barlangfürdő helyreállítására vonatkozó kivitelezői munkákról a miskolci önkormányzat. Sokak szerint óriási botrány, hogy most már egyértelmű, amitől korábban is féltek, hogy a leégett gyógyászati épületet fel sem újítják.
Tovább olvasom