Ez is csak ígéret maradt, tavaly tavasszal megígérte a miskolci városvezetés, hogy újranyitják a Tündérkertet, és…

Megosztás

… mint a mellékelt ábra mutatja, ez sem valósult meg, ahogyan a 2019-es MVK-menetrend visszaállítása és Miskolc közúthálózatának teljes újraaszfaltozása sem óhajt haladni még kismértékben sem. De most kicsit jobban beleláthatunk a Tündérkert-botrányba, itt bizony nem is az önkormányzaton múlott semmi négy-öt évvel ezelőtt.

Elég erősen fogalmazott Szopkó Tibor képviselő, szerinte újabb hazugságon kapták a miskolci fideszes polgármestert – most a Tündérkert újranyitásáról. “2025. áprilisában nagy csinnadrattával megígérték, hogy újranyitják,” erről akkoriban a Borsod24 is beszámolt. Azt valóban tapasztalhatjuk, hogy 2026 júniusában ugyanott toporgunk ebben is, ezt az ígéretet sem sikerült betartani.

Többen pedzegették, hogy valakinek megtetszett a turistalátványosság és át akarták volna játszani némi közjáték után. Szopkó szerint ez sem kizárt, mert ahogy a videóban el is hangzik, nem önkormányzati, hanem hatósági, azaz kormányhivatali ügy miatt kellett bezárnia a Tündérkertnek. Az elmúlt években nagyon sokat szidták emiatt (is) a Veres Pál-féle városvezetést, de mint láthatjuk, ez bizony nem önkormányzati hatáskör volt és lett még évekig. Most vajon tapasztalhatunk némi előrelépést, hogy változás történt április 12-e után? Íme Szopkó Tibor videója a Tündérkertről:

Ha fontosnak tartja a független helyi újságírást, most duplán segíthet. Az Aspektus+ programnak köszönhetően minden felajánlott forint mellé még egy érkezik. Itt támogathatja a Borsod24 adománygyűjtését.

Kapcsolódó cikkek