Elképesztő hőségben, a tűző napon kellett várakozniuk az oltópont előtt, többen fel is adták

Megosztás

Nincs is kellemesebb, mint a 38-39 fokos hőségben tartósan a tűző napon várakozni egy vakcinára. A szervezés ismét “kiválóan” sikerült kormányzati részről.

Igen sokan felgyűltek a fővárosi oltópont környékén, többen rosszul is lettek.

Volt, aki olvasónk szerint órákig állt sorba csütörtökön délelőtt a XV. kerületi Dr. Vass László Egészségügyi Intézménynél, hogy megkapja az oltását – mindezt a tűző napon, azon napok egyikén, amelyekre Müller Cecília hőségriadót rendelt el. Olvasónk az intézmény igazgatóságát és a katasztrófavédelmet is megkereste, hogy miért kell ilyen hosszan várni, miközben időpontra érkeztek, ráadásul beszámolója szerint többen rosszul is voltak a hosszú várakozás miatt, mások feladták, hazamentek inkább. Az intézmény végül vízosztást szervezett a várakozók számára.

A XV. kerületi önkormányzat a Telex megkeresésére azt írta: valóban hosszú sorok alakultak ki a Rákos úton, az érintett egészségügyi intézménynél. A rendelőintézetet ugyanakkor még mindig nem az önkormányzat irányítja, hanem a Honvédkórház.

„Ennek ellenére az intézmény vezetése és az önkormányzat vezetése, érzékelve a kialakult állapotokat, megtette a szükséges intézkedéseket. Az önkormányzat cége, a Palota-15 Kft. a délelőtt folyamán kétszer is vizet osztott a várakozók között. Az intézmény főigazgatója pedig úgy döntött, megnyitja a rendelőintézet váróhelyiségeit az oltásra várók előtt – a járványügyi szabályok betartása mellett.”

Arra kérték az odaérkezőket, hogy mindenki a megadott időpontjára menjen az oltásra, mert a hosszú sorokhoz az is hozzájárult, hogy a délutánra behívottak már reggel megjelentek a helyszínen. Árnyékolókat nem terveznek telepíteni – írták.

Az önkormányzat úgy fogalmazott, „meglepő tapasztalat, hogy míg korábban a Magyar Honvédség segédkezett (sátrakkal, egyéb eszközökkel) az oltópontokon, most – a Honvédkórház szakmai irányítása mellett működő rendelőintézetnél – nem jelentek meg a katonák”.

A Honvédelmi Minisztérium egyelőre nem reagált a megkeresésekre az ügyben. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek