Hegedűs Andrea: “Veres Pál tétlenül nézi, ahogyan a Fidesz kivérezteti Miskolcot”

A polgármester akaratából az önkormányzat összesen 640 millió forintot érő miskolci ingatlanokat ad teljesen ingyen egy Fideszes alapítványnak, mondja közösségi oldalára feltöltött videójában Hegedűs Andrea, a DK parlamenti képviselője. A politikus szerint újabb súlyos vagyonvesztéség érte Miskolcot azzal, hogy Veres novemberben “önként átadta a város víziközműcégét az Orbán-kormánynak”, most pedig azzal, hogy egy iskola épületeit adta oda egy olyan alapítványnak, ami több szálon kötődik Csöbör Katalin országgyűlési képviselőhöz. A közlemény szerint ez az alapítány az elmúlt években félmilliárd forintnyi közpénzből gazdálkodott, tehát nem szolgált rá a nagylelkű miskolci adományra. Mint…

Tovább olvasom

Csöbörnél “Nő a siker”, a pár éve működő alapítványánál landolt több száz millió támogatás

Az elmúlt napokban nagy visszhangot kapott, hogy a Csöbör Katalin által létrehozott Nő a Siker alapítvány húsvéti csomagok osztogatását tervezi az Avason. Nem ez az első eset, hogy a képviselőasszony az alapítványa mögé bújva jótékonykodik, hiszen a 2018-as országgyűlési kampány idején is Csöbör feliratú vödrökben vehette át az alsózsolcai cigányság a száraztésztát. A közelgő országgyűlési választás miatt bizonyára lesznek még hasonló akciói az elmúlt években példátlan mértékű pénzesőben részesülő Csöbör-féle alapítványnak, hiszen közel félmilliárd forint közpénzzel gazdálkodhatnak. Milyen támogatásokban részesült a Nő a siker alapítvány? Ha felkeressük az alapítvány honlapját…

Tovább olvasom