Három gólt szerezve simán győzött a Kazincbarcika

Az NB II 26. fordulójában vasárnap délután Aqvital FC Csákvár – KolorCity Kazincbarcikai SC csatára került sor a dunántúli együttes stadionjában. Az egy héttel korábbi, DVTK elleni kezdőcsapat maradt az észak-borsodiaknál, Csábi József vezetőedzőnek semmi oka nem volt arra, hogy változtasson. A Kazincbarcika maximálisan kihasználta a hazai együttes súlyos egyéni hibáit az első félidőben, és komoly előnyre tett szert.(0:2) A Csákvár ugyan a folytatásban többször is visszajöhetett volna a meccsbe, de legnagyobb helyzeteit is elhibázta, így nem kerülhette el a vereséget. A második félidőben a Csákvár nehéz pillanatokat okozott a barcikai csapatnak, hiszen folyamatos nyomás alatt…

Tovább olvasom

Fontos rangadót nyert a DVTK, a Pécset is sikerült legyőzni

Piros lap miatt megfogyatkozott a hajrára a miskolci együttes, de így is legyőzte a nagy rivális PMFC-t. Ezzel sikerült megerősíteni a vezető helyet a tabellán. A Kazincbarcika pedig végre megszakította sorozatos vereségeit és nyerni tudott. A hajrában a Pécs még szépíteni tudott, de a nagyon fontos három pont a Diósgyőré lett. A hatpontos mérkőzést a DVTK húzta be, a kiesési zóna közelébe sodródott Barcika pedig fontos három pontot gyűjtött be idegenben. LABDARÚGÓ NB II24. FORDULÓ DVTK–PMFC 3–2 (1-1)Diósgyőr, 3153 néző. Vezette: Kovács Imre (Baghy Csaba, Tőkés Róbert)Diósgyőri VTK: Danilovics – Csirmaz, Viczián, Bárdos,…

Tovább olvasom

Nagyon elporolták a Barcikát, a DVTK riválisai viszont nyertek

A Diósgyőr egyáltalán nem nyugodhat meg, a Pécs és az MTK is megszerezte a három pontot. Hatalmas verésbe szaladt bele a Kazincbarcika Budafokon. A barcikaiak kezdhetnek izgulni, már csak négy pontra vannak az utolsó előtti pozíciótól és az utóbbi hetekben nagyon ritkán ment jól a játék. LABDARÚGÓ NB II22. FORDULÓBUDAFOKI MTE–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 4–0 (1–0) Budapest, Budafok, BMTE-Sporttelep, 250 néző. Vezette: Bana Gergely (Bede Tamás, Kiss Balázs)BUDAFOK: Gundel-Takács – Horgosi, Vaszicsku, Fótyik – Csonka A. (Margitics A., 62.), Adorján K. (Nándori, 76.), Németh Márió (Oláh B., 62.), Soltész I., Horváth O. (Kalmár O., 62.) – Beke…

Tovább olvasom

Vége a lazsálásnak, újra edzésben a Kazincbarcika

Az NB II-ben szereplő csapat megkezdte a felkészülést az idei második menetre. Miután már január 29-én bajnoki összecsapás vár az együttesre a Békéscsaba 1912 Előre ellen, szerdán elkezdte a téli felkészülést a KolorCity Kazincbarcikai SC NB II-es labdarúgó csapata. A kék-sárgák első foglalkozása 14 órától volt kiírva, de a játékosok természetesen már jóval előtte megérkeztek az Akácfa utcai klubházba – írja a Boon. Az észak-borsodiaknál öt hiányzó volt az ősszel szerepelt játékosok közül: Szekszárdi és Dvorschák műtét után még csak lábadozik, Horváth M., illetve Kállai Z. a mezőkövesdiekkel létrejött kooperáció…

Tovább olvasom

A DVTK-nak jót tett az edzőváltás, ilyen félévet produkált a Diósgyőr

Vukmirral kezdte, Kuznyecovval fejezte be a 2022-es őszi idényt a DVTK, az első két forduló után kieső helyen álltunk, a téli szünetre viszont négypontos előnnyel az élen érkeztünk meg. Gyenge kezdés után remekelt a csapat. A balul sikerült előző idényt és a harmadik helyet követően nem is lehetett más a cél a Diósgyőrnél, mint a feljutás. A csapat az április elején Szegedről viharos körülmények között átcsábított Vukmir Dragannal vágott neki az új bajnokságnak – írja a Nemzetisport.hu. A siófoki, majd a Soroksár elleni hazai zakó után ugyan két győzelem következett, de…

Tovább olvasom

A Kazincbarcika és a DVTK is győzött, sikeres hétvége az NB II-ben

Nagyon fontos kiesési rangadót nyert meg a Barcika, a végeredmény már az első húsz perc után kialakult. A DVTK nem ingott meg a Siófok ellen és javította az előző fordulóbeli botlását, az első helyen telel a csapat. Nem ijedt meg a bekapott korai góltól a Barcika és hátrányból gyorsan fordítva gyűjtötte be a három pontot. LABDARÚGÓ NB II20. FORDULÓ DOROGI FC–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–2 (1–2)Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 300 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Rózsa Dávid, Szabó Dániel)DOROG: Borsos V. – Barna G. (Magyari Sz., a szünetben), Kárász, Kovács O., Gyurácz, Papp M. – Lénárt, Sztojka,…

Tovább olvasom

Hátrányból mentett pontot a Barcika

A Szentlőrinc ellen közepesen játszva sikerült ponttal távozni a közvetlen rivális otthonából. LABDARÚGÓ NB II19. FORDULÓ SZENTLŐRINC SE–KOLORCITY KAZINCBARCIKA SC 1–1 (0–0)Szentlőrinc, Szentlőrinci Sporttelep, 300 néző. Vezette: Kovács Imre (Aradi József, Sinkovicz Dániel)SZENTLŐRINC: Prokop – Tamás L., Havas, Keresztes B. – Rétyi (Bányai, 88.), Németh E., Daróczi, László D. – Vidnyánszky (Lénárt, 84.), Szabó M. (Mervó, 84.) – Grumics (Filipovics, 69.). Vezetőedző: Jeremiás GergőKAZINCBARCIKA: Megyeri II Gábor – Szemere, Ur, Horváth M., Süttő – Puska (Kállai Z., 61.), Ádám F., Hleba, Szabó B. (Székely D., 73.), Kurdics (Heil, 84.) – Pálinkás (Takács T., 61.). Vezetőedző: Varga AttilaGólszerző: Keresztes B. (56.), ill. Kállai…

Tovább olvasom

A Diósgyőr három-nullás győzelmet aratott, Kazincbarcikának most sem jött össze

A labdarúgó NB II 16. fordulójában a Csákvár a találkozó elején meglepte a DVTK-t, azonban az első lehetőségét kihasználva a piros-fehérek meg is szerezték az első gólt, majd a szünet előtt még egyet. A térfélcserét követően visszajöhetett volna a meccsbe a hazai gárda, de a DVTK talált be újra, és így 3–0-ra nyert. AQVITAL FC CSÁKVÁR–DIÓSGYŐRI VTK 0–3 (0–2)Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Ducsai József (Bornemissza Norbert, Varga Gábor)CSÁKVÁR: Auerbach – Dulló, Alaxai, Vaskó, Baranyai – Kocsis D. (Gazdag V., 56.), Magyar Zs., Kártik (Ominger, 56.) – Tamás N. (Torvund, 69.), Baracskai (Hornyák, a szünetben),…

Tovább olvasom

A DVTK és a Barcika is a hajrában bukta el a győzelmet

Mindkét gárda 1-1-es döntetlent játszott a másodosztályban, így nem sikerült a diósgyőrieknek átvenniük a vezetést a tabellán. Egy pontra közelíti meg a DVTK a listavezető Pécset, a baranyaiak csak hétfőn játszanak. Merkantil Bank Liga 14. forduló Diósgyőri VTK – HR-Rent Kozármisleny 1-1 (0-0) Miskolc, DVTK Stadion, 3058. néző. Játékvezető: Nazsa Tamás (Tőkés Róbert, Szilágyi Norbert).DVTK: Branislav Danilović – Csirmaz István, Szatmári Csaba, Bárdos Bence, Bokros Szilárd – Koman Vladimir, Holdampf Gergő, Bényei Ágoston – Bertus Lajos, Lukács Dániel, Gera Dániel. Vezetőedző: Kuznyecov Szergej.Kozármisleny: Lékai Soma – Beke Péter, Horváth Dániel, Füredi…

Tovább olvasom

Nyert a Diósgyőr, feljött a második helyre, a Barcika előnyről kapott ki

A DVTK lehetett boldogabb vasárnap megyénk NB II-es csapatai közül. Békéscsabáról sikerült elhozni a három pontot és ezzel időlegesen a tabella második helyét elfoglalni. A Kazincbarcika gólgazdag mérkőzésen szenvedett vereséget hazai pályán a Siófoktól. Ezzel együtt is tartja magát a Barcika az első hatban. A 2–0-ás hátrányban lévő Békéscsaba a hajrában szerzett szépítő találata után beszorította diósgyőri vendégét, de újabb gólt már nem ért el, így az esélyesebb borsodi csapat diadalmaskodott. BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–DIÓSGYŐRI VTK 1–2 (0–0) Békéscsaba, 1228 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Sinkovicz Dániel, Tőkés Róbert)BÉKÉSCSABA: Bukrán (Krnács, 36.) – Puskás G.,…

Tovább olvasom