Múlt pénteken Jeney Gyula, az NB2-ben szereplő FC Ajka vezetőedzője adott interjút a csakfoci.hu-nak, melyben szóba került a február közepén lejátszott DVTK elleni találkozó utáni nyilatkozata is. A Merkantil Bank Liga 23. fordulójában az ajkai együttes egygólos mérkőzésen maradt alul hazai pályán a DVTK ellenében. Jeney Gyula, a hazaiak vezetőedzője meccs utáni értékelésében említést tett arról, hogy a játékvezetők a nagycsapatok javára csalnak, ők viszont a meccset megelőzően nyolc büntetőből egyet sem kaptak meg. A diósgyőri csapatot a Real Madridhoz, a Barcelonához és a Juventushoz hasonlította, melyek – meglátása szerint…
Tovább olvasomCímke: NB2
Döntetlent ért el a Kazincbarcika a Nyíregyháza ellen
Pedig az első félidőben még vezetett a borsodi csapat. A labdarúgó NB II 27. fordulójában a fordulót megelőzően a 11. helyen álló Kazincbarcika a 16., vagyis osztályozós helyet elfoglaló Nyíregyházát fogadta – írja tudósításában a Nemzeti Sport Online. A találkozón a 20. percben Lippai Tibor jogosan megítélt szabadrúgást értékesített, ezzel a borsodi csapat szerezte meg a vezetést, amelyet a félidő végéig meg is tartott. A Nyíregyháza aztán az 56. percben Ramos fejesével egyenlített, és ezzel be is állította a végeredményt: 1-1. A Kolorcity Kazincbarcika három meccse óta tartó győzelmi sorozata…
Tovább olvasomMTK-DVTK – csúcsrangadó
A Merkantil Bank Liga 27. fordulójának zárómérkőzésén a DVTK együttese a Hidegkuti Nándor Stadionban lép pályára a rivális MTK ellen hétfőn 19 órakor. A tabella jelenlegi első két helyzettje között kettő pont a különbség, tehát joggal várhatunk rangadóhoz méltó küzdelmes összecsapást. Ahogy az ilyen idegenbeli rangadókon lenni szokott, már az első nap elfogytak a vendégszektorba szóló jegyek, A DVTK vezetőségének kérésére az MTK a meglévőkön felül 100 belépőjegyet a vengédszurkolók rendelkezésére bocsátott, úgyhogy 604 Diósgyőr-szurkoló biztosan a helyszínen lesz, hogy buzdítsa a csapatot, akik ingyenesen regisztrálhatnak a klub által finanszírozott…
Tovább olvasomHárom gólt szerezve simán győzött a Kazincbarcika
Az NB II 26. fordulójában vasárnap délután Aqvital FC Csákvár – KolorCity Kazincbarcikai SC csatára került sor a dunántúli együttes stadionjában. Az egy héttel korábbi, DVTK elleni kezdőcsapat maradt az észak-borsodiaknál, Csábi József vezetőedzőnek semmi oka nem volt arra, hogy változtasson. A Kazincbarcika maximálisan kihasználta a hazai együttes súlyos egyéni hibáit az első félidőben, és komoly előnyre tett szert.(0:2) A Csákvár ugyan a folytatásban többször is visszajöhetett volna a meccsbe, de legnagyobb helyzeteit is elhibázta, így nem kerülhette el a vereséget. A második félidőben a Csákvár nehéz pillanatokat okozott a barcikai csapatnak, hiszen folyamatos nyomás alatt…
Tovább olvasomDVTK-Gyirmót, Csákvár-Kazincbarcika – beharangozó
A Merkantil Bank Liga 26. fordulójában a DVTK a Gyirmót együttesét fogadja hétfőn 19 órakor, a Kazincbarcika SC pedig vasárnap délután 2-kor a Csákvár ellen lép pályára idegenben. Múlt vasárnap került sor a két borsodi együttes találkozójára Kazincbarcikán, ahol a hazaiak egygólos győzelmet arattak az éllovas vasgyáriak ellen. Mint ahogy arról korábban már beszámoltunk, a két együttes összecsapása nem volt feszültségmentes, ugyanis heves szóváltásra került sor a diósgyőri szurkolók és a csapat vezetőedzője, Szergej Kuznyecov között. A miskolci szurkolótábor a csapat pályán mutatott teljesítményét nehezményezte, melyre az ukrán szakember igencsak…
Tovább olvasomLegyőzte a Kazincbarcika a DVTK-t
Megszakadt a diósgyőriek sorozata, ezzel csökkenhet az előnyük az NB2-es tabella élén, a megyei rivális ellenben zsinórban második diadalával már a 13. a listán. A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a DVTK Kazincbarcikán játszott – olvasható a diósgyőri klub honlapjának tudósításában. Mint írják, az első félidőben a DVTK többet támadott, Könyves Norbert három lövéséből kettőt bravúrral védett a hazai kapus, ám mégis a Kazincbarcika szerezte meg a vezetést egy gyors kontra végén. A szünet után Jurek Gábor előtt adódott több gólszerzési lehetőség, de ebben a játékrészben sem született diósgyőri gól…
Tovább olvasomDVTK-Kazincbarcika – „szomszédvárak csatája”
Vasárnap borsodi rangadóra kerül sor a Merkantil Bank Liga 25. fordulójában, ugyanis 14 órakor a Kazincbarcika SC otthonában lép pályára a DVTK. Nagy eséllyel teltház előtt kerül sor a két gárda összecsapására, tekintve, hogy a KBSC 2020-ban átadott stadionja, a Kolorcity Aréna mindössze 1120 fő befogadására alkalmas. A vendégszektorban 200 hely van, az oda szóló jegyeket már a meghirdetés után két órával mind elkapkodták. A DVTK hivatalos honlapján figyelmezteti a szurkolókat, hogy érvényes belépőjegy nélkül ne induljanak útnak, illetve, hogy a hazai szektorokba kizárólag Kazincbarcikán, vagy a kazincbarcikai régió településén…
Tovább olvasomFizetések terén közelítünk a topligákhoz: ennyit keresnek átlagban a magyar focisták havonta
A magyar labdarúgás fokozatosan zárkózik fel az európai topbajnokságokhoz, már ami a játékosok átlagfizetését illeti. Ebből a szempontból az OTP Bank Liga a 18. helyre lépett előre az európai labdarúgó bajnokságok közül. Mivel a magyar futballban erre vonatkozó nyilvános kimutatások nem léteznek, az Európai Labdarúgó-Szövetség (UEFA) adatait vettük szemügyre, hogy szélesebb képet kaphassunk a témával kapcsolatban, emellett érdeklődtünk a Merkantil Bank Ligában, vagyis az NB2-ben uralkodó viszonyokról is. Egy névtelen informátorunk – akinek széles körű rálátása van a magyar futball pénzügyeire – elárulta, hogy például a DVTK játékosainak átlagfizetése 2…
Tovább olvasomKiütéses győzelemmel tért vissza a téli pihenőről a DVTK, kikapott a Kazincbarcika
Öt gólt rámolt ellenfelének a Diósgyőr, amely ezzel őrzi vezető helyét az NB2-es tabellán. A Merkantil Bank Liga 21. – 2023-ban első – fordulójában a DVTK Soroksáron nyert – olvasható a csapat honlapjának tudósításában. A meccs hőse Lukács Dániel volt, aki mesterhármast szerzett, és betalált Gera Dániel és Bertus Lajos is. A Diósgyőri VTK ezzel továbbra is őrzi az első helyét a másodosztály tabelláján. A másik borsodi csapat, a Kazincbarcika ellenben vereséggel indította 2023-at: 1-3-ra kikaptak otthon a Békéscsabától, ezzel pedig visszacsúsztak a kiesést jelentő 16. helyre. részben via dvtk.hu
Tovább olvasomHazai pályán kapott ki a DVTK a Haladástól
Pontelőnye miatt az 1-2-es vereség ellenére is biztosan marad a vezető pozícióban a diósgyőri klub. A Merkantil Bank Liga 19. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott a Haladás ellen – olvasható a klub honlapján megjelent tudósításban. Az első félidőben a vendégek szereztek vezetést, amit Lukács Dániel révén egyenlített ki a Diósgyőr. A szünet után a DVTK számtalan helyzetet alakított ki, kapufát és lesgólt lőtt, míg a vendégek értékesítettek egy büntetőt, így elvitték a három pontot. Kulcspillanatok: Ezzel hosszú győzelmi sorozata szakadt meg a Diósgyőrnek, ám az is biztos, hogy mindenképp…
Tovább olvasom