Zene, művészet, történelem és miskolci kötődés – 74 éves „Waszlavik”, „Gazember”, „Petőfi”, „Velorex”, „Sámán”, „UllmannMónika” László

Waszlavik László József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett hagyományőrző, népdal-, sztyeppiszimbolika- és Csontváry Kosztka Tivadar-kutató, rockzenész 1951. december 16-án született Miskolcon. Neve elsősorban az az A. E. Bizottság zenekar miatt csenghet ismerősen, ugyanis a banda alapítója és első frontembere volt.

Tovább olvasom

Három éve tűnt el Kabai Lóránt, a Vasgyári eklógák társszerzője

A miskolci születésű poéta, szerkesztő, kritikus, vizuális művész 2022 október 22-én ismeretlen helyre távozott VI. kerületi otthonából, és sohasem tért vissza. Családja három nappal később közölte gyászhírét, amely nem csak a barátokat, rokonokat, ismerősöket, de a műkedvelő magyar olvasóközönséget is megrázta.

Tovább olvasom

Miskolc is csatlakozott a 24 órás festőmaratonhoz – több mint 140 alkotás született

Idén először Miskolc is részese lett a PsychArt24 művészeti maratonnak, amely immár 15. alkalommal hívta egy közös alkotásra a pszichoszociális fogyatékossággal élőket és az egészséges résztvevőket. A több száz alkotót felvonultató esemény szeptember 26-27-én zajlott, és az ország kilenc városában, Budapesten, Debrecenben, Szegeden, Pécsen, Békéscsabán, Kecskeméten, Kalocsán, Miskolcon és Sopronban kínált lehetőséget a kreativitás kibontakoztatására.

Tovább olvasom

„Színész vagyok, ez a mesterségem” – Csuja Imre versműsorával vendégszerepel a TTH Színpadon

Imi, mondj egy verset! című önálló estjével vendégszerepel Csuja Imre Jászai-díjas színművész Miskolcon, a Tudomány és Technika Háza Színpadán. Az előadás előtt élő zene és kitűnő borok várják a nézőket, az előadás után pedig az „after csevely” idején találkozhatunk kávéházi térben a művésszel, Ráczkevy Ildikó közbenjárásával.

Tovább olvasom

Fiatal művészek alkothatnak Tokaj történelméről – tízmilliós mozaikpályázat indult

Tokaj városa a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen hirdetett művészeti pályázatot fiatal alkotók számára, amelynek keretében a világörökségi borvidék történelmi jeleneteit és kulturális jelképeit feldolgozó mozaikterveket várnak. Az összdíjazás eléri a tízmillió forintot – közölte az önkormányzat.

Tovább olvasom

Miskolcra is ellátogat a Bartók Tavasz fesztivál programja

Budapesten tartották meg a 2025-ös Bartók Tavasz fesztivál keddi sajtótájékoztatóját, ahol bejelentették a végleges programot. Az április 4-én induló, országos rendezvénysorozat világsztárokat vonultat fel, köztük Diana Damraut, Jonas Kaufmannt és Jan Garbaret. A fesztivál nemcsak a fővárosban, hanem több vidéki helyszínen, így Miskolcon, Pécsen és Győrben is különleges zenei és művészeti élményeket kínál.

Tovább olvasom

Ősi isteneket kelt életre a fiatal keramikus

Bárczi Imre keramikus, a Meander Kerámia Manufaktúra alapítója. Az agyag szerteágazó felhasználhatóságán keresztül a világ archaikus népeinek, különösen a Kárpát-medencében több ezer év folyamán létrejött kultúrák kincseit, értékeit ülteti át a mai korhoz formált alakba. Kezei alatt ősi istenségek szobrai, maszkok, és edények, mint például az ózdi ember alakú urnák élednek újjá. A Borsod24 megkérdezte, miből táplálkozik az alkotóművész, hogyan születnek meg a különleges alkotások.

Tovább olvasom