Negyvennégy évvel ezelőtt, 1982. szeptember 4-én lépett először színpadra a Bikini. A helyszín mi más is lehetett volna, mint Miskolc és a Csanyik-völgy. A zenekar pedig ekkor még egészen más arcát mutatta, mint amelyet később az ország megismert. Németh Alajos, azaz Lojzi ötletéből, Nagy Feró közreműködésével egy sajátos, kísérletező punk-rock formáció született meg.
Tovább olvasomCímke: Beatrice
Zene, művészet, történelem és miskolci kötődés – 74 éves „Waszlavik”, „Gazember”, „Petőfi”, „Velorex”, „Sámán”, „UllmannMónika” László
Waszlavik László József Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett hagyományőrző, népdal-, sztyeppiszimbolika- és Csontváry Kosztka Tivadar-kutató, rockzenész 1951. december 16-án született Miskolcon. Neve elsősorban az az A. E. Bizottság zenekar miatt csenghet ismerősen, ugyanis a banda alapítója és első frontembere volt.
Tovább olvasom