Az aszályos idő miatt is növekszik a csőtörések száma Miskolcon

Miskolc Város csaknem 700 km hosszú vízellátó rendszere több, időben elhatárolt lépcsőben épült ki, emiatt a közüzemi vízhálózat összetétele meglehetősen eltérő csőanyagokból áll. Az elöregedett hálózaton, a gerincvezetéken előforduló hibák száma sajnos évről évre jelentős növekedést mutat. A csapadékos és aszályos időszakok váltakozásának hatására a talajban keletkező kedvezőtlen hatások is megszaporodnak, felerősödnek, a talajrétegek zsugorodását, kúszó mozgásait, ezáltal a csőrepedések, csőkötés elmozdulások gyakoribb előfordulását is magával hozza – mondta Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. ügyvezetője. A talajban fellépő repedések, nyíró feszültségek és talajmozgások az ivóvíz csőhálózatra is extrém terhelést fejtenek ki, így főleg…

Tovább olvasom

Javítják az aknafedőket – forgalomkorlátozás lesz a Győri kapuban

A miskolci vízszolgáltató arról tájékoztatta szerkesztőségünket csütörtökön, hogy a Győri kapui Mobil Petrol benzinkútnál szombaton reggel 8 órától javítják majd az aknákat Diósgyőr irányában a benzinkút kihajtójánál és a Győri kapu – Kőporos utca kereszteződés előtt. Figyelmeztetnek, hogy amíg tart a munka, forgalomkorlátozásra kell számítani, a Szent Anna templom felől illetve az északi tehermentesítő út felől érkező autókat a gömbsüvegen keresztül a villamossínre terelik. Onnan a Kőporos utca kereszteződésben lehet majd visszasorolni az úttestre. Az aszfaltozást követően a lezárt útszakaszokat várhatóan hétfőn délelőtt adja vissza a forgalomnak a MIVÍZ. A…

Tovább olvasom

Néhány napra elbúcsúzhatunk a melegvíztől Miskolcon

Az Avason és a Belvárosban június 27-én, kedden 0:00 órától előreláthatólag június 30-án, pénteken 24:00 óráig szünetel a melegvíz-szolgáltatás A MIHŐ a nyári karbantartás ideje alatt gondoskodik a távhőrendszer ellenőrzéséről, karbantartásáról, ezzel megalapozva a következő fűtési idény üzembiztonságát. A karbantartás során olyan hibákat tárnak fel, szüntetnek meg, melyek télen akár fűtés szolgáltatás kiesést is okozhatnának. A karbantartási munkák miatt az Avas és Belváros városrészekben június 27-én, kedden 0:00 órától előreláthatólag június 30-án pénteken 24:00 óráig szünetel a melegvíz-szolgáltatás. Diósgyőr és Bulgárföld városrészekben, illetve kisebb ellátási területeken előfordulhat a nyár folyamán…

Tovább olvasom

Mokrai Mihály: a Fidesz gazdálkodása tönkretette a MIVÍZ-et

Mint arról többször írtunk, az állam visszautasíthatatlan ajánlatot tett az egyre nehezebb helyzetbe sodródott önkormányzatoknak: ingyen átadhatják a veszteségesen működő városi vízműveket az államnak. Pénteken Miskolc képviselőtestülete rendkívüli közgyűlést tartott, melynek témája a víziközmű-szolgáltatás jogainak és kötelezettségeinek a Magyar Államra történő átruházása volt. A napirendi pontot Nyíri László, a MIVÍZ stratégiai igazgatója ismertette. Felidézte, hogy a közgyűlés korábban két ízben is foglalkozott a témával. 2022 augusztusában felhatalmazta a polgármestert a grémium, hogy kezdjen tárgyalásokat a közmű-szolgáltató átadásáról a magyar államnak. Ekkor még – többek között – 5 százalékos tulajdonrészt kért az…

Tovább olvasom

Ivóvíz rekonstrukció és útszűkítés az Előhegy utcában

A MIVÍZ Kft. arról tájékoztatta az érintett lakosokat, hogy az Előhegy utca 7-9. számok közötti útszakaszt érintve 2023. június 5-12. között végzi a kisvasút sínei alatt futó, 500 mm átmérőjű ivóvízvezeték szakasz tervezett rekonstrukcióját. A munkálatok alatt az érintett terület ivóvíz ellátása folyamatos lesz, de a rekonstrukció befejezésének velejárója lehet a visszanyitást követő, esetlegesen előforduló, átmeneti vízzavarosodás, mely a kifolyók megnyitását követően megszűnik. A munkák zajjal és porral is járhatnak, valamint ideiglenes útszűkítéssel, ezért a környék lakóinak megértését és szíves türelmét kéri a MIVÍZ. Továbbá arra figyelmeztetik az autósokat és…

Tovább olvasom

Ismét üzemelnek a város ivókútjai

Hamarosan beköszönt a nyár és vele együtt a forróság. A tikkasztó melegben az égető napsugarak ellen menedéket nyújthat egy fa kellemesen hűs árnyéka és természetesen néhány korty frissítő ivóvíz. A MIVÍZ Kft.ugyanis befejezte a város turisztikai területein az ivókutak szezonális karbantartását, így a kutak mostantól üzemszerűen működnek. Többek között Lillafüreden a LÁÉV kisvasútnál, az Erzsébet sétányon, a Majális Parknál, a Tapolcai Parkban, a Hejőligetben, illetve a Népkertben. 2022-ben a MIVÍZ Kft. által pályázati forrásból telepített új ivókutak is üzemelnek mostantól, a Búza téren a Népkertben a II. János Pál Pápa…

Tovább olvasom

MIVÍZ: Egyszerre 17 csőtörést okozott a hétfői üzemzavar

A MIVÍZ Kft. közleményben tájékoztatta az érintett lakosokat, hogy a hétfői napon történt – Martinkertvárost és Diósgyőrt érintő, – összességében 17 csőtörést okozó – kiterjedt üzemzavar elhárítása minden helyszínen megtörtént. A három napon át tartó intenzív munkának köszönhetően, az ivóvíz szolgáltatás helyreállt. A munkák velejárója lehet a visszanyitást követő, esetlegesen előforduló, átmeneti vízzavarosodás, mely a kifolyók megnyitását követően megszűnik. A munkavégzéssel érintett területeken azonban továbbra is kéri a MIVÍZ az autósokat és gyalogosokat, hogy a munkaterületek környezetében fokozott óvatossággal közlekedjenek, hiszen ezen területek teljes helyreállítása a következő napokban fog megtörténni!…

Tovább olvasom