Színház, tánc, irodalom és képzőművészet találkozik november 5–7. között a Miskolci Nemzeti Színházban. A Határtalan Napok háromnapos programsorozata ezúttal is az országhatárokon átívelő kulturális kapcsolatokra, a közös értékekre és a kortárs művészet sokszínűségére irányítja a figyelmet. A rendezvény idei vendége az Aradi Kamaraszínház, amely több különleges produkcióval érkezik Miskolcra.
Tovább olvasomCímke: határtalan napok
Kétszer elhalasztották, most májusban végre ismét Határtalan Napok a Miskolci Nemzeti Színházban
A miskolci teátrum májusban végre megrendezheti a járványhelyzet miatt már kétszer elhalasztott Határtalan Napok rendezvénysorozatot. Az esemény határon túli vendége idén Kassa lesz. A város művészetét, kulturális életét május 12-14. között ismerhetik meg az érdeklődők izgalmas színházi előadások, kiállítás és kerekasztal-beszélgetés során. Idén Kassa városát látja vendégül a Miskolci Nemzeti Színház. A rendezvénysorozat első napján a Kassai polgárok – A Grosschmid család című kiállítás tekinthető meg a Nagyszínház nézőtéri társalgójában. A részletekről a szníház közleménye számolt be. Bemutatkozik még a Kassai Polgári Klub, mely jelentős szerepet játszott Márai Sándor író,…
Tovább olvasom