Veres Pál máris örökbe fogadta a miskolci állatkert egyik új oroszlánját

Mint arról mi is beszámoltunk nemrég, oroszlánok érkeztek a Miskolci Állatkertbe. Az új jövevényeket Veres Pál polgármester is meglátogatta, sőt mint azt Facebook-posztjában megosztotta: egyiküket örökbe is fogadta. „Megérkeztek az oroszlánok. Elfoglalták új otthonukat és tegnap magam is meggyőződtem róla, jól érzik magukat Miskolcon. Az egyiket örökbe is fogadtam. Nem volt ellene kifogása. Látogassanak el Önök is a Miskolci Állatkertbe, az idő szép, mindenkit szeretettel várnak!” – írta Veres Pál. Nem példa nélküli az örökbefogadás a Miskolci Állatkertben: a Borsod24.hu például kengurukat fogadott örökbe néhány hónapja.

Tovább olvasom

Bennett-kenguruk születtek a Miskolci Állatkertben

A jó idő hatására az erszényekben lévő Bennett-kenguru kölykök is elkezdtek kíváncsiskodni – írja a Miskolci Állatkert. Ugyan még nem másztak ki az erszényből, de a fejüket, vagy egyéb testrészeiket egyre gyakrabban dugják ki anyjuk védelmet nyújtó zsebéből. Hamarosan elhagyják a biztonságos erszényt, ahol az elmúlt 5-6 hónapot töltötték. A Bennett-kenguru utódai alig egy hónapnyi vemhesség után rendkívül fejletlenül jönnek a világra, alig nagyobbak, mint egy babszem. A megszületésüket követően felkapaszkodnak anyjuk erszényébe és nagyjából fél évig ki sem bújnak onnan. Miután először megpillantjuk a kölyköt, még újabb 1-2 hónapra…

Tovább olvasom

A legjobb miskolci időjárásjelentőink szerint már egészen közel a tavasz

A miskolci állatkert medvéi nem mentek vissza barlangjukba, miután kedden kijöttek onnan. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark két medvéje, Dorka és Borka úgy gondolja: már nem kell sokat várni a tavaszra. A nap ugyanis akkor még nem sütött, mikor kijöttek kedden a barlangjukból, ezután pedig úgy döntöttek, már vissza sem mennek – számolt be erről a Minap.hu. A miskolci Medvenapot a vadaspark Facebook-oldalán élőben közvetítette, hiszen a járványügyi korlátozások miatt az intézmény jelenleg nem fogadhat vendégeket. A néphagyomány szerint Gyertyaszentelő Boldogasszony napján a medvék viselkedéséből a tavasz közeledtére lehet következtetni.…

Tovább olvasom

A bezárásokkal is 80 000-nél több látogatója volt a Miskolci Állatkertnek

A koronavírus járvány nehézségek elé állította a Miskolci Állatkertet is, mivel tavasszal és az év végén is be kellett zárnia kapuit a látogatók előtt. Ennek megfelelően a látogatottságban az elmúlt években tapasztalt növekedés visszaesett, de 2020-ban még így is több, mint 80 000 látogatót fogadott – derül ki az állatkert és a Miskolc Holding közleményéből. Tavaly közel százötvenen fogadták örökbe kedvenc állatukat, és az ebből befolyó másfél millió forintos összeg is hozzájárult többek között ahhoz, hogy az állatkert biztosítani tudta a napi működést. Ehhez egyébként a Borsod24 is hozzájárult, illetve…

Tovább olvasom

Mégsem sertéspestis miatt pusztult el a Miskolci Állatkert vaddisznója

Mi is beszámoltunk róla, hogy nemrég elpusztult el a Miskolci Állatkert egyik vaddisznója. Az első hírekkel ellentétben azonban nem az afrikai sertéspestis miatt történt mindez. – A miskolci állatkertben nem afrikai sertéspestis okozta a sertés elhullását. A vírus jelenlétét sikerült kizárni a vizsgálatokkal. Más oka volt az elhullásnak – nyilatkozta az országos főállatorvos a Miskolc Televízió Híradójának, amit a Minap.hu idéz. Dr. Bognár Lajos hozzátette: a sertéspestis gyanúja miatt kellett intézkedniük, végeztek is laboratóriumi vizsgálatokat, amik fertőzést mutattak ki, ennek okát még keresik. Az afrikai sertéspestis gyanúja esetében a hatóságnak…

Tovább olvasom

Kedvenc csemegéikkel lepték meg karácsonykor a miskolci állatkert lakóit – fotók

A koronavírus-járvány miatt természetesen a Miskolci Állatkert és Kultúrpark sem fogadhatott látogatókat a karácsonyi ünnepek során – a jelenleg érvényben lévő rendelkezés szerint ez legalább január 11-ig így is marad -, az állatokat azonban így is meglepték: kedvenc finomságaikat „szolgálták fel” nekik „ünnepi tálalással”. „Ebben az évben sajnos nélkületek kellett ünnepelnünk, de az idén sem feledkeztünk meg az állatok karácsonyáról! Ez alkalommal is a kedvenc csemegéikkel leptük meg lakóinkat” – írták az Állatkert hivatalos Facebook-oldalán néhány aranyos fotó kíséretében. Íme:

Tovább olvasom

A miskolci állatkert és a fürdők is bezárnak a járványügyi szigorítások miatt

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala tájékoztatott erről, az ezzel kapcsolatos közleményt idézzük. A magyar kormány a koronavírus-világjárvány terjedése miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről döntött. Ezért szerdától zárva tart a Miskolctapolcai Barlangfürdő, a Miskolctapolcai Strandfürdő, és a Selyemréti Strandfürdő is. A Miskolci Állat és Kultúrpark – szintén szerdától – a járványügyi intézkedés miatt nem fogad látogatókat.  A korlátozást harminc napra vezetik be, de ezt szükség esetén meghosszabbíthatja a kormány.

Tovább olvasom

Bogárból készült ételeket kóstoltak Miskolcon

A Miskolci Állatkert és Vadaspark Halloweenhez méltó programokkal készült a hétvégére. Az ilyenkor szokásosnak mondható arcfestés és bátorságpróba mellett külön állatetetéseket is meg lehetett tekinteni, de ami igazán felcsigázta a látogatóközönséget, az a bogárevés volt, amit BugFood Alapítvány biztosított. A rovarkóstoláson bárki részt vehetett, aminek a vezetője egy fiatal lány volt az alapítványtól, aki több éve foglalkozik a „bogaras” gasztronómiával. Fő céljuk hogy népszerűsítsék hazánkban is a bogárevést, mivel elmondásuk szerint rendkívül gazdaságos és környezettudatos dolog. Persze nincs könnyű dolguk, hiszen kultúránktól teljesen idegen dolog a különböző rovarok elfogyasztása. Nagyon…

Tovább olvasom

Miskolci az ország első itt született örvös mangábé majma

Még nincs egy éve, hogy a Miskolci Állatkert és Kultúrpark örvös mangábé csapata megérkezett, ám ez idő alatt is igen mozgalmas életet éltek már. Kifutójukban állandóan aktívak, amivel a látogatók körében is gyorsan népszerűek lettek, a legidősebb kölyök, Maja egészen Angliáig utazott, hogy ott saját családot alapíthasson. Szeptember végén pedig világra jött az első miskolci mangábé kölyök is. Ráadásul ez a kölyök az első örvös mangábé, amely Magyarországon született. Valerius és Sina, a csapat két felnőtt állata már gyakorlott szülőknek tekinthetők, hiszen korábban négy kölykük született, akikkel együtt érkeztek Berlinből…

Tovább olvasom