Magyar film debütál a miskolci fesztiválon

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál mindig büszke volt rá, hogy a legnagyobb nemzetközi fesztiválsikerek mellett több magyar filmet itt láthat először a hazai közönség. Idén a fesztivál ad otthont Csoma Sándor rendező első nagyjátékfilmjének, amelyet Erőss Zsolt hegymászó története inspirált. A Magasságok és mélységek világpremierjét az alkotók mellett Erőss Zsolt özvegye, Sterczer Hilda is megtiszteli a jelenlétével. A film a CineFestet követően szeptember 22-étől lesz látható országosan a hazai mozikban – számolt be Miskolc polgármesteri hivatala. Erőss Zsolt a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó. Huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000…

Tovább olvasom

Az Avason új utcatáblákkal találkozhatunk, ami például a mentősöknek is nagy segítség

A városrészben négy évtized után cserélik le a táblákat. Az elmúlt időszakban egyébként is országos probléma, hogy a házszámokat és az utcaneveket úgy kell sok helyen kitotózni, ami nem könnyíti meg például a mentőszolgálat dolgát sem. A jó négy évtized már meglátszott a jelzőkön. Kertész Béla, a Városgazda Nonprofit Kft. műszaki vezetője elmondta, az eszközök cseréjének célja nemes egyszerűséggel a megfelelő tájékoztatás, hogy „mindenki odataláljon, ahová elindult”. Kedden a hármas ütem tetejéről kezdtek a társaság dolgozói és lefelé haladva helyezték ki a táblákat. A munka várhatóan a héten befejeződik. A csere…

Tovább olvasom

Biztonságosabbá vált a zebra a Miskolctapolcai úton

A zebra előtti útszakasz és a tábla is megváltozott, könnyebb felfigyelni a fontos átkelőre. A Miskolctapolcai úton található vasúti felüljárónál újrafestették a zebrát, emellett sárga figyelemfelkeltő jeleket kapott a felvezető szakasz, a zebrajelző tábla pedig könnyebben észrevehető lett. Minderre azért volt szükség, hogy a forgalmas részen biztonságosabban közlekedhessenek a gyalogosok – írja a Minap.hu. A Miskolctapolcai úton jelentős forgalom halad keresztül, a vasúti felüljárónál pedig két buszmegálló is elhelyezkedik egymáshoz közel, emellett az emberek is itt tudnak szabályosan átkelni az út egyik oldaláról a másikra. A megoldás végül az lett,…

Tovább olvasom

A héten átadják és rövidesen forgalomba is állítják az elektromos buszokat Miskolcon

Ünnepélyes keretek között adják át pénteken Miskolc tíz új elektromos autóbuszát – számolt be róla a Minap.hu. A környezetkímélő járművek beszerzésére és a hozzájuk kapcsolódó töltőinfrastruktúra telepítésére a Zöld Busz Program keretein belül nyert forrást Miskolc. A buszokat a BYD szállítja le Miskolcnak, az első kocsit januárban még Kínában szerelték össze, a másik kilenc viszont már a gyártó komáromi üzemében készült el. A környezetkímélő, kényelmes, biztonságos és intelligens autóbuszokon 35 ülés található, 1 kerekesszékeseknek fenntartott hely, teljes befogadóképessége eléri a 82 főt. Klímával, egységes külső és belső vizuális, valamint belső…

Tovább olvasom

Továbbra is forrnak az indulatok a Centrum melletti parkolás körül Miskolcon

A helyi parkolási viszonyok anomáliáiról már korábban is írtunk, most újabb áldozatok jelentkeztek. De most már egyre inkább igyekeznek egységesen fellépni. Kinek van igaza? A parkolóhelyeken a kifizetett parkolás ellenére kiosztott egyre vaskosabb büntetések és problémák miatt írt V. G. egy felháborodott posztot egy miskolci csoportban, ahova érkeztek is a hasonlóan járó emberek. „Üdv mindenkinek.Olyan kérdésem lenne, hogy van-e még rajtam kívül olyan, akit átvert a Centrál Holding Kft.(Centrum Áruház parkolója és a külső parkolót is ők üzemeltetik. )Ha van köztetek, olyan akit szintén megtévesztett vagy átvert jelentkezz nálam. Köszönöm(Nekem…

Tovább olvasom

Keresik a rendőrök, mert ellopott egy pénztárcát Miskolcon

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1924/2022. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben. A gyanú szerint egy nő 2022. június 4-én egy miskolci bevásárlóközpontban az ablakpárkányon hagyott pénztárcát eltulajdonított, amelyben iratok és pénz volt. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételen látható nő személyazonosságának megállapítása. Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó szám.

Tovább olvasom

Fantasztikusan szerepelt a Földes gimnázium diákja a nemzetközi informatikai diákolimpián

A közép-európai informatikai diákolimpián Molnár István Ádám ezüstérmes lett. Idén Horvátországban mérték össze tudásukat az informatikusok. Az 1994 óta megrendezett Közép-Európai Informatikai Diákolimpiának (CEOI) idén a horvátországi Varaždin (Varasd) adott otthon. A regionális nemzetközi informatikai versenyen 12 ország képviseltette magát összesen 52 versenyzővel – írja a qubit.hu. A 2022-es diákolimpián fordult elő harmadszor, hogy a magyar csapat minden tagja érmet szerzett. Eredmények:Molnár István Ádám (Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc), ezüstéremNémeth Márton (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), ezüstéremMáté Lőrinc (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), ezüstéremCzanik Pál (Fazekas Mihály Gimnázium, Budapest), bronzérem A diákok a Neumann…

Tovább olvasom

Miskolc: forgalomelterelés lesz a Miskolctapolcai úton

Útburkolati jelek felújító-festését végzi augusztus 2-án kedden reggel 8:30 és 12:00 óra között a Városgazda a Miskolctapolcai úton a vasúti felüljáró után található gyalogátkelő területén. A jelfestést közlekedés- és gyalogosbiztonsági okokból szükséges elvégezni. A munkák során sávonkénti forgalomterelésre kell számítani. A Városgazda arra kéri a környéken közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel és óvatossággal közelítsék meg a munkavégzés helyszínét, valamint tartsák be a sebességkorlátozásokat. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Tovább olvasom

„A Fidesz nem az első merényletet követi el Miskolc ellen”

A két és fél éve tartó, folyamatos kormányzati elvonások, az önkormányzat kivéreztetése egy dolog, a korábbi fideszes vezetés által Miskolcra hagyott hatalmas, svájci frankos hitel pedig egy másik komoly gond. Amennyire láthatjuk, a kormánypárt azóta is csak gáncsolja a várost és polgárait, véli az ellenzéki városvezetés. Bár alapvetően előrelépésnek nevezte Simon Gábor, hogy az augusztus 1-jei határidő lejárta előtt tíz nappal sikerült feltölteni a teljes pénzösszeget, azaz 9,1 milliárd forintot a város óvadéki számlájára, de rámutatott: a kormánypárt évek óta tartó unortodox gazdaságpolitikája vezetett odáig, hogy Miskolc most ilyen helyzetbe került…

Tovább olvasom

Villamos gázolt el egy férfit a Vasgyári piacnál

A sérültet életveszélyes állapotban szállították el a helyszínről. Péntek késő délután elgázolt a villamos egy negyven év körüli férfit a Vasgyári piacnál – számolt be róla a Minap.hu. A férfi mentését a Miskolci Hivatásos Tűzoltók és a Mentőszolgálat munkatársai azonnal megkezdték. A katasztrófavédelem fél nyolc után küldött értesítése alapján a helyi közlekedési vállalat különleges emelőjének segítségével kiszabadították a balesetet szenvedett személyt, majd átadták a mentőknek. Mindezt Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője is megerősítette a lapnak, valamint hozzátette: a pár perccel negyed nyolc előtt kimentett férfit életveszélyes állapotban szállították el…

Tovább olvasom