Ez az igazi retró! Farkas Bertalan így látogatott Miskolcra 1980-ban

Az egyetlen magyar űrhajós a XVI. számú autójavító előtt halad el, miközben hatalmas tömeg köszöntötte. Az óriási ritkaságnak számító fénykép alá azonnal is érkeztek a közösségi médiában a hozzászólások. Aki akkor ott volt, mind emlékszik a történetre. „1980, igen! Kint álltunk a bolt előtt kis zászlókkal a Széchenyin!” „Én hangosítottam a Sportcsarnokban. Óriási tömeg, nagy szeretet övezte, de volt egy baki, amikor azt mondta, véletlenül, köszöntöm Miskolc megyét, de mindenki hatalmas ovációban tört ki . Kubaszovval együtt.” „Mi is ott álltunk a városháztéri húsbolt ajtaja előtt hófehér köpenyben és integettünk…

Tovább olvasom

Már a héten megvásárolhatók a jövő évi parkolóbérletek Miskolcon

Egészen pontosan a csütörtöki naptól válthatjuk ki, nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni, mert akkor többnyire nagy a roham. A Városháza által kiadott közlemény számolt be a részletekről. A 2022-re megváltott parkolóbérletek közül 2023. január 10-én jár le az éves parkolóbérlet, ami a város különböző zónáira vonatkozik, így a zöld, sárga, és a kombinált bérletek is eddig az időpontig használhatók. 2023. január 20-ig marad érvényben a kedvezményes lakossági bérlet, amely lakcímhez váltható, illetve az intézményi bérlet, amely a bölcsődékhez, óvodákhoz, általános- vagy középiskolákhoz legközelebb eső parkolókban használható. December 15-től már…

Tovább olvasom

Többször is ellenszegült a rendőri intézkedésnek egy miskolci autós

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki 2021. július 7-én Miskolc belvárosában közlekedett autójával, amikor jogosulatlanul vette igénybe az autóbusz forgalmi sávot. A közelben intézkedő rendőrök észlelték a terhelt cselekményét és egyikük a megfelelő karmozdulattal megállásra szólította fel, amelynek a sofőr nem engedelmeskedett, hanem sebességének megváltoztatása nélkül továbbhaladt. A vádlott a rendőr ismételt felszólításainak sem tett eleget, ezért a sértettnek el kellett lépnie a jármű elől, hogy az elütést megelőzze. A menekülő férfit a rendőrök autóval követni kezdték mintegy 3 km-en át, amely során a vádlott…

Tovább olvasom

Oda és vissza: ilyen egy autó volánja mögül a frissen átadott közlekedési komplexum (videóval)

Végigautóztuk az átadás napján a több évtizedig tervezett, majd több évig épült Y-hídat és a turbókörforgalmat Miskolcon a délutáni csúcsforgalomban. A tükörsima aszfalt természetesen elvarázsolt minket, de a nagyon furcsára hangolt közlekedési lámpák rengetege és a semmibe vezető, a Tiszai-pályaudvarnál véget érő megoldás erősen elgondolkodtatott bennünket a beruházás értelméről. A friss beruházásról 24 óra elteltével erősen megoszlanak a vélemények, a Borsod24-hez érkezett hozzászólások között nagyjából fele-fele arányban találhatóak kritikus, és elismerő hangok. Amennyiben önnek is van véleménye az Y-hídról és a turbókörforgalomról, kérjük írja meg nekünk, hogy közzétehessük. Nyitókép: Horváth…

Tovább olvasom

A hét közepén éjszaka túlméretes járművek közlekednek Miskolcon

Nem is csak Miskolcot érinti a szállítás, Kazincbarcikáig kell eljutnia a szállítmányoknak. Erről a Városháza közlemények tájékoztatott. Két túlméretes járműszerelvény közlekedik 2022. december 15-én csütörtök éjjel 22:00 óra és hajnali 04:00 óra között Miskolc közigazgatási területén. A Borsodchem Zrt. kazincbarcikai gyárába történő túlméretes szállítás a Miskolci utca – Somlai utca – Fonoda utca – Sajószigeti utca – Várközi Lajos utca – Repülőtéri út útvonalon történik. A két járműszerelvény felvezető és záró biztosítással közlekedik majd. Mivel a szélessége 5,75 méter, így az autósok ezen az útvonalon kerüljék a közterületen, az útszélen…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden már a napsütésé lesz a főszerep Miskolcon és környékén, csapadék nem valószínű. A déliesre forduló szél északnyugaton élénk lehet. Hajnalban a Dunántúlon és északkeleten köd, zúzmarás köd képződhet. -3 és -8 fok közötti minimumokra és mindössze -3 és +2 fok közötti maximumokra készülhetünk. Az igazán hideg területeken ismét mínusz 10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Luca, Otília, Éda, Edda, Elza, Enid, Kenese, Lúcia, Luciána, Odília, Oresztész, Tília, Via, Víta, Vitália A Luca név eredete és jelentése A latin eredetű Lúcia régi magyar…

Tovább olvasom

Átadták az Y-hidat

A turbókörforgalmat és a Vörösmarty utcát már vasárnap birtokba vehették a közlekedők, hétfőn délután pedig hosszú hónapok munkája után átadták az Y-hidat is. Lezárult Miskolc egyik legösszetettebb infrastrukturális fejlesztése, hétfőn délelőtt ünnepélyes keretek között átadták az új Y-hidat. A projekt részeként megépült turbókörforgalmat és a négysávossá bővített Vörösmarty utcát már vasárnap át(vissza)adták a forgalomnak, az Y-hidat viszont csak az átadó után, hétfő délután vehették ismét birtokba az autósok. A projekt több mint 15 milliárd forintos kormányzati támogatásnak köszönhetően valósult meg – ezt Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselője mondta el.…

Tovább olvasom

Feldíszített kisvonattal nézhetjük meg Miskolc belvárosát

Különleges meglepetéssel készül a város Advent negyedik vasárnapján – közölte a miskolci polgármesteri hivatal. A belvárosi karácsonyi régiségvásár és termelői nap mellett a Városháza aulájába adventi gyermekkuckóval is várják a családokat. Aki a Városház térig elsétál, érdemes kipróbálnia egy eddig még nem látott élményelemet is, a Dottó kisvonatos városnézést. 2022. december 18-án 10 és 18 óra között a feldíszített járat Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának főbejáratától indul, és ugyanoda érkezik vissza. A kisvonatra fel- és leszállni csak a hivatalnál lehet. A szolgáltatást bárki igénybe veheti a helyszínen váltott jeggyel,…

Tovább olvasom

93 tonna sót szórtak szét Miskolc útjain éjszaka

A meteorológiai előrejelzés alapján a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. az alábbi műszaki készültséget rendelte el a gépi síkosságmentesítési feladatok elvégzéséhez: A Társaság vasárnap este 6 órától hétfő reggel 6 óráig, 4 szórógéppel 93 tonna sót szórt ki a város területén a főbb buszvonalakon és a fő, valamint gyűjtő mellékutakon, illetve Bükkszentlászlón és Ómassán. Napközben 13 kisteherautó, 4 kisgép és 1 nagygép bevonásával folyik a munka. Kézi síktalanításban 190 fő vesz részt, akik az autóbuszmegállók, villamosmegállók, gyalogátkelőhelyek, lépcsők, kerékpárutak tisztítását végzik. Jelenleg nincs fennakadás a közlekedésben. A Városgazda szakemberei folyamatos összeköttetésben…

Tovább olvasom

Hibaelhárítás miatt szünetelni fog a fűtés és melegvíz-szolgáltatás Miskolc egyes részeiben

Távhővezeték javítás miatt december 13-án reggel 8 órától várhatóan este 20 óráig szünetel a fűtés és melegvíz-szolgáltatás a Corvin – Arany János – Király utcák által határolt területen – közölte a miskolci városháza. A távhővezeték javítás idejére félpályás útlezárásra kell számítani a Dankó Pista utcában a Temető felőli sávban. A vezetékjavítás és az ahhoz kapcsolódó forgalomkorlátozás miatt az érintettek szíves megértését kéri a MIHŐ.

Tovább olvasom