Autó hajtott a kisvonatnak, áll a forgalom

Egy autó ütközött a lillafüredi kisvasútnak a Hegyalja utca 113 szám alatt. Információink szerint a baleset nem járt jelentős személyi sérüléssel, illetve a vonatban sem keletkezett lényeges anyagi kár. A rendőrség és a szemtanúk megerősítették, hogy a baleset időpontjában a jelzőlámpa működött, illetve a vonat dudált is, azonban az autó idős sofőrje így sem észlelte a jelenlétét. A helyszínre érkező szakemberek a gépkocsi vezetőjét kórházba szállították. Az útszakaszon jelentős torlódásra kell számítani, amíg tart a helyszínelés. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!…

Tovább olvasom

Nosztalgia majálissal ünnepel Miskolc

Folytatódik a hagyomány Miskolcon, nosztalgia majálissal ünnepel a város május 1-jén a Majális parkban – jelentette be csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján Simon Gábor, a Velünk a Város frakcióvezetője, és Borkuti László önkormányzati képviselő, közművelődési és turisztikai tanácsnok.   Simon Gábor a munka ünnepének hagyományait felidézve elmondta, május 1-je egy komoly, nemzetközi ünnep a világ legtöbb országában, a gyökerei 1860-ig nyúlnak vissza. A munkásosztály ünnepe világszerte nemzeti ünneppé vált, előbb Amerikában, majd azokban az európai országokban is, melyeket most az Európai Unió nyugati államainak tekintünk.   – A hagyományokhoz kapcsolódva, talán a baloldali képviselőknek…

Tovább olvasom

Hétvégén is meleg, tavaszias időre számíthatunk

Szombaton és vasárnap is élvezhetjük az igazi tavaszi időt. A hétvége első napján jobbára napos, alkalmanként fátyolfelhős idő várható. A hőmérséklet maximuma 18 fok körül alakul. A jó idő vasárnap is folytatódik, sőt további melegedés várható. A napi maximum már a 20 fokot is elérheti. Alapvetően vasárnap is napos időre van kilátás, bár délután megnövekedhet a felhőzet. Csapadékra azonban nem kell számítanunk. A hőmérséklet éjjel is a pozitív tartományban marad, a minimumok 5-9 fok között alakulnak majd. Fronthatás nem terheli szervezetünket, de arra érzékenyeknél gyenge melegfrontra jellemző tünetek jelentkezhetnek úgy,…

Tovább olvasom

Megtaláltuk a miskolci villanyrendőr hasonmását

A villanyrendőr egy közlekedési csomópont, ahol egy rendőr irányította a járműveket jelzőlámpa támogatásával. A házak oldalára szerelt lámpákat egy kötél vagy egy kar segítségével mozgatta a rendőr, így irányította a különböző utcák forgalmát. Miskolcon egészen más a jelentése még ma is. Nálunk ez a szó tulajdonnév. A város szíve, a város központja. Az időseknek egy randihely, ahonnan a találka után végig lehetett korzózni a Forinton vagy a Filléren. A fiatalok egy kicsit értetlenkedve ízlelgetik a szó jelentését, hiszen nem értik, honnan ered a név. Azonban a miskolci villanyrendőr nem volt…

Tovább olvasom

Kiderült, milyen gyakran takarítják a miskolci buszokat

Egy korábbi cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a miskolciak részéről rengeteg kritika érte az MVK Zrt.-t a tömegközlekedési eszközök tisztaságát illetően. Sokan nehezményezik, hogy a jegyek és bérletek borsos ára mellett méltatlan körülmények várják az utasokat a buszokon és a villamosokon. A témával kapcsolatban megkérdeztük a közlekedési vállalat munkatársait. – Az autóbuszok és villamosok a telephelyre történő beérkezést követően minden esetben napi takarításon esnek át, ez többek között a jármű kiseprését, kiszemetelését és a kapaszkodók áttörlését jelenti. A járműveket legalább havi egy alkalommal nagytakarítják, ekkor a villamosok és autóbuszok belső terének…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken napos-gomolyfelhős idő várható, számottevő csapadék már sehol sem valószínű, egy-egy zápor néhol alakulhat ki. Az északkeleti szél többfelé élénk, északon helyenként erős lehet. Délutánra 16 és 21 fok közé melegszik a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Konrád, Abelárd, Adolár, Anasztáz, Anzelm, Anzelma, Kurt, Simeon, Zekő, Zelma, Zelmira, Zsombor A Konrád név eredete és jelentése: Germán eredetű, a Kounrát névből. Jelentése: merész, tanács. A Konrád név jellemzése: Erős érzelmi kötődésű, mely miatt nehezen kezelhetővé válhat, mert akaratához érzelmileg közelít. Hatalmas energiával rendelkezik, melyet nehezen kezel. Kutya névnap: Boxos,…

Tovább olvasom

Amikor a keresztléc eltört, mint a sósperec – visszatekintés a nagy perecesi „fradiverésre”

Napra pontosan 76 évvel ezelőtt egy legendás futballmeccs zajlott le Perecesen. Az 1947. április 20-án rendezett NBI-es bajnoki mérkőzésen a bányásztelepülés csapata, a Perecesi TK nem elég, hogy 3-0 arányú győzelmet aratott a Ferencvárosi TC ellen, az összecsapás botrányos véget ért – mint látni fogjuk – idő előtt. Nem csoda, hogy a nevezetes esemény még ma is jelen van a köztudatban a helyiek körében. A Perecesbányatelepi Testgyakorlók Köre (PTK) 1923-as megalaulását követően lassan, de biztosan küzdötte fel magát a magasabb szintű labdarúgó ligákba: 1926-ban megnyerték a mai megyei bajnokságok elődjének…

Tovább olvasom

Büntetőeljárás indult a társaikat porig alázó miskolci kamaszok ellen

Ahogy arról tegnap beszámoltunk, videófelvételek készültek két középiskolás diáklány társaik általi megalázásáról és bántalmazásáról, melyek alapján büntetőeljárás indult az elkövetők ellen. A Miskolci Rendőrkapitányság 2023. április 18-án a délutáni órákban két olyan felvétel birtokába jutott, amelyeken az látszik, hogy a Miskolc Pláza parkolójában bántalmaznak és megaláznak (amint a későbbiekben kiderült 2023. április 5-én, illetve 17-én) egy-egy diáklányt. Az egyik felvételen a szóbeli megfélemlítést követően a támadó megüt egy másik lányt. A másik videóban a verbális agressziót és a pofont követően az elkövető térdre kényszeríti áldozatát, akinek bocsánatot kell kérnie. A…

Tovább olvasom