A virológus szerint tesztelni kéne a tanárokat, a minisztérium szerint erre semmi szükség, sőt, káros

Két, homlokegyenest eltérő látásmód. A vita azután lett igazán aktuális, hogy a héten koronavírus-fertőzés miatt elhunyt egy 39 éves tanár Magyarországon. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint azért lenne értelmetlen a tanárokat tesztelni, mert az a pillanatnyi állapotot mutatja csak meg, hangzott el az RTL Híradóban. A híradó azért kérdezte meg az EMMI-t, hogy mit gondolnak a tanárok teszteléséről, mert a Pedagógusok Szakszervezete csütörtökön a tanárok azonnali tesztelését követelte, miután a 444 kiderítette, hogy egy 39 éves tanár is meghalt a koronavírusban. Az EMMI azt is hozzátette, hogy „egyetlen szakmailag indokolt PCR teszt sem…

Tovább olvasom

Gondok vannak, ezért segítséget kér már a Szent János kórház is, de a minisztérium szerint nem igaz, hogy gond van bárhol is

Kellemetlen, amikor szöges ellentétben van egymással az, amit a kórházak mondanak, illetve, amit a minisztérium állít. Vajon kinek is higgyünk? Talán a stadionok megoldást jelenthetnének, vagy mégsem? A Szent László Kórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet után a Szent János Kórház  is segítségért folyamodik, a személyzete ugyanis már nem tudja ellátni az egyre több koronavírusos beteg jelentette feladatokat. A kórházat azután kerestük meg, hogy szerdán értesültünk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet segítségkéréséről. A kiadott információk szerint a lélegeztetőgép-kapacitás betelt a Szent László Kórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is. Bár a Szent János Kórház tavasszal minden…

Tovább olvasom