Gondok vannak, ezért segítséget kér már a Szent János kórház is, de a minisztérium szerint nem igaz, hogy gond van bárhol is

Megosztás

Kellemetlen, amikor szöges ellentétben van egymással az, amit a kórházak mondanak, illetve, amit a minisztérium állít. Vajon kinek is higgyünk? Talán a stadionok megoldást jelenthetnének, vagy mégsem?

A Szent László Kórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet után a Szent János Kórház  is segítségért folyamodik, a személyzete ugyanis már nem tudja ellátni az egyre több koronavírusos beteg jelentette feladatokat. A kórházat azután kerestük meg, hogy szerdán értesültünk az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet segítségkéréséről.

A kiadott információk szerint a lélegeztetőgép-kapacitás betelt a Szent László Kórházban és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben is.

Bár a Szent János Kórház tavasszal minden többletfeladatot el tudott látni a saját erőforrásból, és a betegellátás forgalma csupán 40 százaléka volt az egy évvel korábbinak, most túlterheltséggel küszködik a koronavírusos betegek számának jelentős mértékű növekedése miatt. A kórház valamennyi osztálya szinte teljes kapacitással üzemel – írta megkeresésünkre az egészségügyi intézmény.

Ezért kértük, hogy a többletfeladataink ellátása érdekében vezényeljenek hozzánk szakembereket

– írta kérdésünkre a kórház. Most ősszel sokkal több a fiatal és a középkorú betegük, akiket elkülönítve kell kezelniük. Az orvosok a súlyosabb szövődményeket továbbra is idősebb betegeknél tapasztalják, azonban ők egyelőre kevesebben vannak, mint tavasszal.

Ahogy tavasszal is, most is elsődlegesen a nagy gyakorlattal rendelkező három budapesti kórház – a Dél-pesti Centrum Kórház, az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet és a Szent János Kórház fogadja a középsúlyos és súlyos koronavírusos betegeket.

A kormányhivatal továbbította az Országos Korányi Pulmonológia Intézet és a Szent János Kórház kérését is valamennyi budapesti kórháznak.

Az EMMI egy az egyben tagadja, hogy bármi gond lenne. A minisztérium azt állítja, hogy minden feltétel adott a Korányi és a Szent László kórházakban a gyógyításhoz.

Közleményben reagált arra az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), hogy a Népszava szerdán azt írta, hogy kiürítették a Szent János Kórház hármas belgyógyászatának épületét, miután a Szent László Kórháznak és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetnek (OKPI) nincs szabad lélegeztetőkapacitása.

Az Emmi szerint a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben sem a Korányi, sem a Szent László kórházakban nem telt be a lélegeztető-kapacitás. A lap ezzel szemben azt állítja, hogy birtokukba került egy szeptember 14-i keltezésű levél, ami ellentmond ennek. A minisztérium a közleményében azt is hozzátette, “ahogyan a magyar egészségügyben, úgy ebben a két intézményben is minden személyi és tárgyi feltétel adott a betegek folyamatos ellátásához.”

Csütörtökön a Szent János Kórház azt írta a hvg.hu-nak, hogy az ő intézményük és az OKPI Budapest Főváros Kormányhivatalához címzett levélben kért munkaerő-kirendelést, ahogy tavasszal is.

“A tavasszal jól bevált receptet követik a hatóságok, oda vezénylik a szükséges szakembereket, ahol a leghatékonyabban tudják gyógyítani a Covid-betegeket” – írták.

Azt is hozzátették, hogy a Szent János Kórház tavasszal minden többletfeladatot el tudott látni saját erőforrására támaszkodva. Akkor a “normál” betegellátás forgalma 40 százaléka volt az egy évvel korábbinak.

Ezzel szemben jelenleg a kórház valamennyi osztálya szinte teljes kapacitással üzemel – egyes szakmáik, pl. traumatológia még a szokottnál is magasabb esetszámokat látnak el.

Index, Hvg.hu

Kapcsolódó cikkek