Az önkormányzat tájékoztatása szerint többnapos eseménysorozattal emlékezünk a márciusi forradalomra. Miskolc város vezetése közös élménnyé szeretné tenni a magyar szabadság legszebb ünnepét, éppen ezért rendhagyó programokat szerveznek a március 15-i ünnepségek előtti két napra – írja a Minap.hu Ahogy a közlemény fogalmaz: “Március 13-14-én a Szent István téren, a Városház téren és az Erzsébet téren zajló programokon főszerepet kapnak a történelmi játékok, a zene és a gasztronómia, március 15-én pedig a hivatalos ünnepségeké a tér.” A városháza sajtóosztálya azt ígérte, a programokról rövidesen részletes tájékoztatást adnak. A Szabad Miskolcz esemény Facebook-oldalán a…
Tovább olvasomCímke: megemlékezés
Változik a helyszín a koronavírus BAZ megyei áldozatainak megemlékezésén
A pandémia hazai áldozatainak száma idén januárra meghaladta a 40 ezer embert. A kormányzati járványügyi adatszolgálatatásból nem derül ki, hogy közülük hányan voltak borsodi, miskolci polgárok, de ha lakosságarányos adatokat veszünk alapul, arra következtethetünk, hogy megyénkben már több mint 2000 fő halt meg COVID-ban – ami olyan, mintha Kistokaj teljes lakossága örökre eltűnt volna a statisztikákból. A tervek szerint a Szinvaterasz korlátja mellett mécseseket gyújtunk és csendben megállunk egy percre. Az eseményen megjelenők, és azok, akik a következő napokban, hetekben szintén fejet hajtanak az áldozatok emléke előtt, fejezzék ki így…
Tovább olvasomA koronavírus borsodi áldozataira emlékezünk pénteken
Január 28-án, délután 17 órakor a Szinva-korlát mellett kialakított emlékhelyen kerül sor a mécsesgyújtásra. Péntek délután a koronavírus-járvány Borsod megyei áldozataira emlékezhetünk Miskolcon. Mint az esemény Facebook-posztjában olvasható: „a kormányzati járványügyi adatszolgálatatásból nem derül ki, hogy az eddigi több mint 40 ezer hazai elhunyt közül hányan voltak borsodi, miskolci polgárok, de ha lakosságarányos adatokat veszünk alapul, arra következtethetünk, hogy megyénkben már több mint 2000 fő halt meg COVID-ban – ami olyan, mintha Kistokaj teljes lakossága örökre eltűnt volna a statisztikákból”. „Rájuk emlékezünk, amikor a Szinvaterasz korlátja mellett kialakított emlékhelyen mécseseket…
Tovább olvasomNemzeti színekbe öltözött a lillafüredi vízesés
A nemzeti ünnepen ugyan a tömegek elmaradnak már második éve, de legalább a zuhatag csodálatos színekkel lett megvilágítva. Erről a Facebookon olvashattunk a Lillafüred Online jóvoltából. Piros-fehér-zöld színekben a Lillafüredi-Vízesés Március 15.-ei nemzeti ünnepünk alkalmából magyar színekbe öltöztettük az ország legnagyobb vízesését a fényfestés segítségével. A rendkívüli helyzet miatt szinte mindenhol elmaradtak a megemlékezések, ezért mi most ilyen módon emlékezünk meg az 1848-49–es forradalom és szabadságharcról. [Fotó:Horváth Csongor]
Tovább olvasomMásfél órás forgalomelterelés lesz Miskolcon
Jövő kedden szűk másfél órán át lezárnak egy fontos útszakaszt, ez autóbuszjáratok menetrendjét is érinti. Október 6-án, kedden 09:40 és 11:00 óra között ünnepi megemlékezés miatt lezárják a Batthyány Lajos utcát a Kazinczy Ferenc utca és a Tárkányi Béla utca közötti szakaszon, ezért a 11-es és 34-es járatok ebben az időszakban más útvonalon közlekednek – közölte az MVK Zrt. A 11-es autóbusz a Bábonyi-bérc irányába, a 34-es járat a Bodótető irányába nem érinti a Kazinczy Ferenc utca megállót, helyette az 1-es autóbusz Petőfi tér megállójában áll meg. Ezt követően a…
Tovább olvasom