Petíció indult a miskolci papszeri öregmúzeum megmentéséért

Fedor Vilmos, a Szinva Örökség Napok alapítója és Miskolc díszpolgára szeretné elérni, hogy megmentsék a város egyik legrégebbi múzeumi épületét, a papszeri öregmúzeumot. Az egykori iskolaépület 1899-től működött múzeumként, ám a rossz műszaki állapota miatt 2019-ben be kellett zárni.

Tovább olvasom

Országos gyűjtés indult a leégett radostyáni templom újjáépítésére és a kincsek pótlására

Tragikus tűzeset történt szombat délután a Miskolctól északra fekvő településen, de az első döbbenet után már a megmaradt falak megóvása és a radostyáni református templom újjáépítése került a középpontba. A gyülekezet otthon nélkül maradt, de az istentiszteleteket így is megtartják, közben pedig országos adománygyűjtés is indult.

Tovább olvasom

„Kényszerek által szült újabb kényszerek, a végén egy új építmény, ami műemléket már csak nyomokban tartalmaz” – Diósgyőri vár

Mi a hasonlóság a Diósgyőri vár és a kétszáz kilométerre tőle nyugatra elterülő Visegrádi vár között? Úgy tűnik, jó és rossz dolgokban is rengeteg minden. A műemlékvédelemnek évekkel ezelőtt vége lett és most már csak a tömegturizmus kiszolgálása maradt fő célként?

Tovább olvasom

Diósgyőri vár: a Nagy Teszetosza Projekt

diósgyőri vár (2025)

A miskolciak türelme fogytán van a diósgyőri vár felújításának elhúzódása miatt, miközben a projekt egyre inkább egy középkori Disneyland képét vetíti előre. A kormányzati támogatással zajló nagyszabású rekonstrukció célja, hogy Közép-Európa meghatározó turisztikai célpontjává tegyék az egykor Nagy Lajos király által építtetett várat – bár a kivitelezés számos szakmai kérdést vet fel.

Tovább olvasom