Miskolc kiterjedt részén leáll a közlekedés szombaton, mert idelátogat a miniszterelnök

Orbán Viktor látogatása miatt hosszú órákra – többek között – teljes vágányzárat rendelnek el a miskolci villamos vonalán, de más korlátozásokra és lezárásokra is számítsunk.

Tovább olvasom

Csöbör Katalin megígérte, hogy hétfőn megindul a 3-as főút felújítása, a pedagógus bérek pedig egymillió felett lesznek

A fideszes képviselőnő nagyon rákapcsolt a kampányhajrában, az ukrán riogatás mellett ígéretek egész seregét teszi napi rendszerességgel. Csöbör azt ígérte, jövőre a pedagógus átlagbér meghaladja majd az egymillió forintot is. Ennél közelebbi, minket is érintő bejelentése, hogy most hétfőn megkezdődnek a terelések, lezárások a 3-as főúton. A várható befejezés? Nem tudhatjuk, pedig már a végén kéne járniuk.

Tovább olvasom

„A Minisztérium ne az itt élő emberek életével és biztonságával alkudozzon, adják át az M30-ast végre”

A lakosság még egy éves lezárás után is türelmesen várt, a munka pedig decemberre végre elkészült. De most, 22 hónapos lezárás után, amikor az autópálya műszakilag készen áll, már nem annyira türelmes senki, hogy mindig csak húzzák a mézes madzagot, de mégsem nyitják meg az M30-ast.

Tovább olvasom

Csoda történt: elkészült a megcsúszás miatt lezárt M30-as javítása

Szinte hihetetlennek tűnik, de közel 22 hónapnyi lezárás után lassacskán visszakaphatja a gépjármű-forgalom a lezárt M30-as szakaszt. A Strabag készre jelentette a területet, az átvételről kedden döntenek.

Tovább olvasom

Csöbör Katalin megígérte, hogy hamarosan visszaadják a forgalomnak a 3-as főút lezárt sávjait

Hosszú hetek folyamatos torlódását követően a szakemberek végeztek a vízvezeték felújítási munkálataival, így a képviselőnő szerint már csak az aszfaltozás maradt hátra. Ígérete szerint utána visszaadják a forgalomnak a most lezárt sávokat.

Tovább olvasom

Mindent kiadtak: az M30-asnál a Strabag pont úgy épített mindent, ahogy az állam megrendelte és jóváhagyta

Az összes dokumentum hivatalos és mindent kiadott most az osztrák kivitelező. Innentől nincs több titok, kiolvasható, hogy a Strabag nem hibázott. De akkor mégis miért végzik el garanciában a javítást? Erre is megtudhattuk a választ. Ráadásul előre sejtették, hogy a 18-as kilométernél gond lehet, de…

Tovább olvasom