Óriási bravúrral győzte le a DVTK a Sopront

Az egész meccsen a Sopron vezetett, ám a Diósgyőr nem adta fel, a legvégén egyenlített, majd a hosszabbításban le is gyűrte a vendégcsapatot. Az Euroliga csoportkörének 10. fordulójában a DVTK HUN-Therm a sorozat címvédőjét, a Sopron Basket együttesét fogadta. Sokáig úgy tűnt, hogy a vendégcsapat kézben tartja a találkozót, és az első három negyedet be is húzta. A záró negyedben azonban a DVTK játékosai egészen elképesztő küzdőszellemről tanúbizonyságot téve Arella Guirantes fantasztikus hármasaival a sírból visszahozták a mérkőzést és kiegyenlítettek. a hosszabbításban a piros-fehérek szurkolótáboruk támogatásával már nem ismertek kegyelmet,…

Tovább olvasom

Félbeszakadt a kosármeccs, amikor leszakadt a lelátó – videó

A szurkolók túlságosan is lelkesek voltak az összecsapás közben, amit a szerkezet nem bírt ki és rázuhant az alattuk levő rajongókra. Bár rengeteg a sérült, a jelentések szerint, csodával határos módon mindenkit túlélte a balesetet. Legalább huszonheten megsérültek Gízában, amikor összeomlott az egyik lelátó egy kosárlabdameccsen, írja az egyiptomi egészségügyi minisztériumra hivatkozva az AP. A leszakadt székek egy része a nézőkre esett, de életveszélyes sérülésekről nem számoltak be. Egyiptomban most tartják az országos kosárlabda-szuperkupát, a baleset a bajnokság fontos meccsén, a címvédő Al-Ahly és az alexandriai Ittihad összecsapásán történt a gízai…

Tovább olvasom

DVTK-bravúr: Idegenben győzték le spanyol ellenfelüket a női kosarasok az Euroligában

A Cegléd elleni bajnoki után az Euroligában várt újabb feladat a DVTK HUN-Therm együttesére, hisz Völgyi Péter csapata a B csoportot vezető Girona otthonába látogatott – írja a klub honlapja. A rutinos spanyolok ugyan próbálták érvényre juttatni a hazai pálya előnyét, ezen a napon azonban nem lehetett esélyük a szívvel-lélekkel küzdő, és elképesztő energiákat mozgató DVTK HUN-Therm játékosai ellen, akik teljesen megérdemelten diadalmaskodtak 64-58-ra. A mérlegüket 2/3-ra javító miskolciak legjobbja a brit Cheridene Green lett 16 ponttal – írja tudósításában az MTI. További részletek a mérkőzésről a DVTK honlapján.

Tovább olvasom

Bravúr: bejutott az Euroliga csoportkörébe a DVTK női kosárcsapata

Sporttörténelmi az eredmény, hiszen a piros-fehérek történetük során először harcolták ki a bejutást. Szerdán az Euroliga főtáblára kerülésért lépett pályára a DVTK HUN-Therm csapata. Völgyi Péter lányai elsősorban a második negyedben mutatott elsöprő játékuknak köszönhetően 75-54-re megverték a török Botaş SK gárdáját, és ezzel sporttörténelmi tettet végrehajtva bejutottak az Euroliga csoportkörébe. „Nagyon büszke vagyok a lányokra, mert fizikálisan nagyon odatették magukat ma is. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy belehajszoltak minket a győzelembe. Boldog vagyok, de a munka nagy része még ezután jön, remélem, a továbbiakban is ilyen eltökéltek leszünk” – értékelt…

Tovább olvasom

Nyert a DVTK a rájátszás első körében

Izgalmas összecsapáson sikerült Győrben nyernie a miskolci hölgykoszorúnak. Elkezdődött a Tippmix Női NB I. A csoportjának rájátszása. Az egyik negyeddöntős párharc első mérkőzésén az UNI Győr MÉLY-ÚT csapatához látogatott a DVTK. Völgyi Péter együttese nagyszerűen játszott az első félidőben, és bár a fordulás után egy negyedet megnyert a Győr, a DVTK újítani tudott és megnyerte az első összecsapást 77-73-ra – írja a Dvtk.eu. 54-54-nél a Győr utolérte a diósgyőrieket, szerencsére azonban sikerült újítani. Az utolsó negyed elején már tíz pont volt az előnye Völgyi Péter együttesének (64-74). A mérkőzés hajrájában…

Tovább olvasom

Kosárlabda: óriási rangadót nyert a MEAFC-Miskolc és már második a tabellán

A hazaiak visszavágtak az őszi, újpesti vereség miatt és ezzel a sikerrel meg is előzték az NBI/B-ben fővárosi riválisukat. A lefújáskor hét ponttal sikerült legyőzni az Újpestet. A férfi kosárlabda NB I/B Zöld-csoportjának január 14-i, pénteki rangadóján a MEAFC-Miskolc az Újpest Megyeri Tigrisek együttesét fogadta az Egyetemi Körcsarnokban. A házigazda miskolciak remek formát mutatnak az elmúlt időszakban, melyet a zsinórban elért hét győzelem is bizonyított, amelyhez hozzárakták a nyolcadikat is az Újpest Megyeri Tigrisek legyőzésével. Ennek köszönhetően a tabella második helyét is elorozták a miskolciak, éppen mostani ellenfelüktől. Ősszel, Újpesten…

Tovább olvasom

A DVTK Arénában kerül sor a Magyar Kupa döntőjére február közepén

Amennyiben a járványhelyzet megengedi, nézők előtt tervezik megrendezni a nyolcas döntőt Miskolcon. A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének versenyirodájában kedden délelőtt kisorsolták a Killik László Női Magyar Kupa 2022. évi negyeddöntőjének párosításait. A február 18-20. között a DVTK Arénában megrendezésre kerülő nyolcas döntőben a piros-fehérek a Ludovika-FCSM Csata ellen kezdik meg az idei kupaszereplésüket – írja a Dvtk.eu. Az MKOSZ főtitkára, Bodnár Péter megnyitójában rögzítette, hogy – amennyiben a járványhelyzet megengedi – a találkozókat a megfelelő intézkedések betartásával, de nézők előtt tervezi megrendezni a szövetség. Mindez azért fontos, mert az idei Magyar Kupa…

Tovább olvasom

Sorozatban hatodszor nyert a dobogón álló miskolci csapat

Férfi kosárlabda NBI/B, Zöld csoport MEAFC-Miskolc – Kecskemét 87-57 Továbbra is óriási formában van a miskolci férfi kosárlabda-csapat, amely zsinórban hatodik győzelmét aratta csütörtök este a Kecskemét ellen. A borsodi alakulat már az első félidőben tetemes előnyt épített fel, a nagyszünetet követően pedig összesen 22 pontot engedélyezett ellenfelének, így kérdés nélkül tudott nyerni. A társaság hazai pályán így 7-0-ra áll eddig ebben a szezonban és összesítésben tartja a harmadik helyét az NBI/B Zöld csoportjában. Dr. Váczi Péter edző nyilatkozata: Ez egy olyan mérkőzés volt, amik kívánhattunk év elejére. Tudjuk, hogy…

Tovább olvasom

Felmentés: már nem Földi Attila a DVTK vezetőedzője

A klub megköszönte a szakember eddigi munkáját, de az eredmények elmaradnak a várttól, így a DVTK szerint szükséges a váltás. A kosárlabda szakosztály vezetése értékelte a szezon kezdete óta eltelt időszakot, és arra a döntésre jutott, hogy Földi Attilát felmenti a vezetőedzői feladatok ellátása alól. A csapat irányítását további intézkedésig Völgyi Péter sportszakmai igazgató veszi át. – Rendkívül nehezen hoztuk meg a döntést, mivel Attila rengeteget és lelkiismeretesen dolgozott azért, hogy sikeresek legyünk, de sajnos az eredmények és a mutatott játék képe alapján szükség van a változtatásra – nyilatkozta Völgyi Péter sportszakmai…

Tovább olvasom

Dupla sportünnep Diósgyőrben: egymás után játszanak a női kosarasok és a férfi focisok

2021. november 21-én, vasárnap közvetlenül egymás után játszik a DVTK női kosárlabda és férfi labdarúgó csapata. A lányok fél háromtól fogadják a Vasast a DVTK Arénában, míg a fiúk öt órától a Budaörsöt látják vendégül a DVTK Stadionban – írta meg a dvtk.eu. Tippmix Női NB I. A csoport 8. forduló 2021. november 21., vasárnap14:30 Diósgyőri VTK – Vasas Akadémia Merkantil Bank Liga 16. forduló 2021. november 21., vasárnap17:00 Diósgyőri VTK – Budaörsi SC Az elmúlt évtizedekben számtalan alkalommal előfordult, hogy a Diósgyőr labdarúgó és kosárlabda mérkőzéseinek kezdési időpontját szándékosan úgy…

Tovább olvasom