A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően a Szegedi Ítélőtábla helybenhagyta a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a hódmezővásárhelyi elkövetőnek az ügyében, akivel szemben a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Az 52 éves férfival szemben azért indult büntetőeljárás, mert 2014. és 2019. között nyolc gyermekéből négy kiskorú lányával végzett, illetve végeztetett szexuális cselekményeket. Rendszeresen előfordult továbbá, hogy a férfi gyermekeit különféle háztartási eszközökkel bántalmazta, illetve velük megalázó, trágár kifejezéseket használva beszélt, ha feladataikat nem az általa elvárt módon teljesítették. Ennek során a gyermekek…
Tovább olvasomCímke: kiskorú
Megtámadtak egy 10 éves miskolci kislányt, de nem hagyta magát, a támadó azóta rendőrkézen
Követni kezdte a kislányt, majd a liftben megpróbálta elvenni a sértett telefonját, aki azonban sikerrel ellenállt. A gyanúsított is csak 16. A megalapozott gyanú szerint a kamasz lány szeptember 22-én 16 óra után az utcán követni kezdett egy 10 éves kislányt, akivel először az egyik társasházba, majd az ott üzemelő liftbe lépett be együtt. A liftben megpróbálta erőszakkal elvenni a gyermek mobiltelefonját, majd életveszélyesen megfenyegette. A készüléket a sértett dulakodás közben elejtette, és (mivel a felvonó még nem indult el) gyorsan felkapta, és kiszállt. Ezt követően felszaladt a lépcsőházban, és…
Tovább olvasom