Ez már réges rége nem a Pride-ról szól. Kedden nemcsak a fővárosban, hanem többek között Miskolcon is tiltakozó demonstrációt szerveznek, mivel Orbán Viktor vezetésével a Fidesz-kormány már hétről hétre szorosabbra húzza a gyeplőt és korlátoz teljesen alapvető demokratikus jogokat.
Tovább olvasomCímke: kedd
Hadházy Ákosról alattomos „sunyipletykát” indított a Fidesz, ne dőljünk be
A kormánykritikus politikus saját maga cáfolta teljes egészében a „sutyorgást”, amit a fideszes suttogópropaganda hívott életre. Csak egy gond van vele, hogy egy szó sem igaz belőle. Mi sem áll távolabb attól, miszerint Hadházy Ákos új pártot kívánna alapítani, éppen óvni szeretne ettől.
Tovább olvasomVégre számottevő csapadék érkezik már a hét első felében – videó
BAZ megyében is rengeteg esőre számítanak az időjósok, leginkább kedden délutántól. Aztán jön majd egy második hullám is csütörtöktől, az esernyőket ne hagyjuk otthon. A szép időnek búcsút mondhatunk, de végre enyhül a szárazság.
Tovább olvasomA forgalom jelentős lassítására számítsunk a Zsolcai kapuban
A keddi nap délelőttjén kell számítanunk némi fennakadásra Miskolcon.
Tovább olvasomÓnos eső miatt kiadták a figyelmeztetést BAZ megyére – jégpáncél lehet az utakon
Hétfőn is előfordult már ónos szitálás, de keddre komolyabb mennyiségű csapadékot ígérnek. Megyénkre is kiadták a figyelmeztetést, rendkívül óvatosan közlekedjünk még gyalogosan is.
Tovább olvasomIsmét karambol, kedden este is eltalálták a láthatatlan miskolci villamost
Most alig 24 óra telt el a két baleset között, tényleg kezd egyre hihetetlenebbé válni. Az egyre szélesebb körben „láthatatlannak” keresztelt villamosunkat ezúttal egy Citroen trafálta el.
Tovább olvasomKazincbarcika elkezdett kifehéredni
Egy úgynevezett „ipari havazásnak” lehettünk szemtanúi a BAZ megyei városban. A táj elkezdett kifehéredni, de ilyen esetben hóakadályokra még ne számítsunk.
Tovább olvasomBaleset történt reggel Miskolcon, kerüljük el a környéket
A két karambolos autó elszállításáig és a helyszínelés befejezéséig legalább félpályás útzár és egyéb korlátozás is várható mindkét irányból.
Tovább olvasomKedden korán kell kelni, ha szurkolni szeretnénk a tiszaújvárosi Lehmann Csongornak
Koránkelők előnyben, a reggel nyolc órás kezdés a frissebb időjárás miatt a triatlonosoknak inkább csak jó. Frissítés: a szervezők szerdára tették át a versenyt!
Tovább olvasomHétfőn még májusi nyár, de keddtől már heves viharok is lecsaphatnak BAZ megyére
A kiváló időnek a hét közepén búcsút mondhatunk, érkezik egy hidegfront, ami leginkább kedden és szerdán több helyen heves zivatarokat hoz magával. A hétvégére ismét jó időnk lehet.
Tovább olvasom