Március 8-án, 85 éves korában elhunyt Dr. Sója Szabolcs Cirill, Tállya község háziorvosa, a KDNP egykori Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke.
Tovább olvasomCímke: KDNP
Így járatja le Hollósy András politikai ellenfeleit: „Elég, ha elhintjük, az se baj, ha nem igaz”
Eddig is sejtettük, hogy a kormánypártoknál a politikai kommunikáció és az aktuális ellenfelek lejáratása mindent felülír. A hatalom megtartása érdekében nem számít az erkölcs, az igazság és a keresztény értékek sem jelentenek kivételt. Azonban ritkán látunk erre ennyire egyértelmű bizonyítékot, mint amilyen a napokban szivárgott ki egy korábbi belső kommunikációról.
Tovább olvasomA legszigorúbb önazonossági rendeletben korlátozta a betelepedést, most csődbe ment a KDNP-s település
Rengeteg szigorú feltételt támasztottak azok számára, akik esetleg szerettek volna betelepülni az elmaradott környéken található községbe. Most bejelentették, csődeljárás alá kerültek. Valószínűleg nem jött be a hatalmas bezárkózás. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyébként már szeptemberben is 29 önkormányzat léptetett életbe ilyen korlátozásokat.
Tovább olvasomKáderfórum sajtótájékoztatóval: így járta az országot a KDNP Miskolcon
A Kereszténydemokrata Néppárt szerdán Miskolcon folytatta országjárását, amely elnevezés kissé túlzónak tűnik, ha közelebbről megvizsgáljuk, mi is történt valójában. Az eseményen ugyanis nem került sor nyílt fórumra, közönségtalálkozóra vagy bármiféle párbeszédre a miskolciakkal – helyette a párt országos vezetői a saját helyi kádereiket, alpolgármestereiket és szervezeti elnökeiket hívták össze egy zárt körű megbeszélésre, amit aztán egy sajtótájékoztatóval koronáztak meg.
Tovább olvasomDemeter vs. Hatala-Orosz – a ’26-os választás indulói a borsodi 4-es OEVK-ban
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 4. számú országgyűlési egyéni választókerületben, amelynek székhelye Kazincbarcika, hat párt jelöltje mérkőzik meg a 2026-os parlamenti választáson. A 82 települést magába foglaló körzetben, ahol a legnagyobb települések Kazincbarcika, Edelény és Sajószentpéter, a jelenlegi képviselő, Demeter Zoltán próbálja megvédeni mandátumát a TISZA Párt előválasztását megnyerő Hatala-Orosz Csabával és négy további kihívóval szemben.
Tovább olvasomMiskolci kormánypárti önkormányzati képviselők összeférhetetlenségei – amelyek szerintük nem is (voltak) azok
A Fidesz-KDNP az utóbbi hónapokban már nem rejti véka alá, hogy közpénz-milliárdokat fordít a saját választási kampányára, amellyel lemossák a terepről az összes velük egyet nem értő hangot. Miskolcon az ellenzéki önkormányzati képviselőknek mégis sikerült elérniük, hogy fideszes társaik meghátráljanak, és lemondjanak az eddig megszerzett kétes járandóságukról. Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeztek ugyanis Szopkó Tibor és Mokrai Mihály ellenzéki önkormányzati képviselők a Fidesz frakció tagjai, Bajusz Gábor és Szécsényi Marianna önkormányzati képviselők illetve Hollósy András képviselő és alpolgármester ellen.
Tovább olvasomBAZ megyéből is szervezett, fegyelmezett sorokban elindultak az Orbán-beszédre és erről a fideszes vezetők mind posztolnak
Országosan megfigyelhető, hogy a fideszes politikusok mind pedánsan beszámolnak arról, hogy ők bizony kis szervezett csapatukkal elindultak már a fővárosba korán reggel Orbán Viktor miniszterelnök beszédjére. Hiszen ne feledjük, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve. Íme néhány példa megyénkből.
Tovább olvasomA Fidesz-KDNP is országjárásra indul, szombaton Miskolcon hívják fel a figyelmet a „hamis messiások veszélyére”
Úgy tűnik, a nagy digitális harc nem hozza a kívánt eredményeket a kormánypárti erők számára, így hirtelen „offline” is nekiindulnak. Szombaton kora délután rögtön Miskolcra érkeznek fórumot tartani, hogy minél több embert elriasszanak Magyar Pétertől és a Tisza Párttól. Előkerült Kiss János képviselő is.
Tovább olvasomTudtuk? A Fidesz-KDNP az elmúlt húsz évben számos alkalommal siratta a sorkatonaság eltörlését, sőt…
A Fidesz-KDNP éppen ellenzékben volt, amikor végre sikerült az akkori szocialista kormánytagoknak rávenniük a sokáig ellenkező fideszes képviselőket az alkotmánymódosításra, amivel a kötelező sorkatonaságot kihúzhattuk életünkből. Azóta olyan fideszes is akadt, aki szerint el kellene gondolkodnunk ennek visszaállításán.
Tovább olvasom„Orbán Viktor függessze fel Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest” – Magyar Péter
A Tisza Párt vezére azt is kiemelte, hogy a Fidesz-KDNP ilyenkor aljas lejáratásról beszél, miközben a rendőrkapitány egy ilyen kormánypárti médialejáratást követően menekült öngyilkosságba a múlt héten. Továbbra is nagy hullámokat vet az újabb fideszes pedofil ügy.
Tovább olvasom