Kásler bejelentette, hogy Magyarország gondolkozik az orosz vakcina tesztelésén

Magyarország mérlegeli, hogy bekapcsolódjon-e a koronavírus ellen létrehozott orosz vakcina klinikai vizsgálatába – közölte Kásler Miklós. A múlt héten Oroszországban járó magyar szakértői delegáció beszámolója szerint az orosz vakcina fejlesztése nagyon modern, „a WHO által előírt körülmények között zajlik”  –hangzott el az online sajtótájékoztatón. Bár Vlagyimir Putyin orosz elnök maga is méltatta a Szputnyik-V oltást, ő nem adatta be magának. A magyar szakemberek ellátogattak arra a poliklinikára is, ahol eddig 22 ezer embert oltottak be a Szputnyik-V vakcinával. Az emberek az oltás után néhány órát klinikai körülmények között töltenek, majd hazamehetnek. Ettől…

Tovább olvasom

Kásler Miklós leváltását követeli a DK

A Demokratikus Koalíció megalapozott indokot talált arra, miért kell meneszteni az emberi erőforrások miniszterét. A DK frakciószóvivője csütörtöki, online sajtótájékoztatóján arra a Magyar Közlöny szerdai számában megjelent kormányrendeletre hivatkozott, amelyik szerint veszélyhelyzet idején Pintér Sándor belügyminiszter irányítja az Országos Kórházi Főigazgatóságot. Varga Zoltán azzal érvelt, hogy Kásler Miklós így már csak hivatalosan maradt az egészségügyért is felelős miniszter, feladatai egyáltalán nincsenek ezen a területen, ez pedig „gyakorlatilag Kásler bukását jelenti”. Olyan nincs, hogy egy miniszter nem végzi el a rábízott feladatot, ezért elveszik a hatásköreit, de a pozíciójáról, a fizetéséről…

Tovább olvasom

Eldőlt: keddtől felfüggesztik a halasztható műtéteket

Kásler Miklós – az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint – az egyre növekvő számú koronavírusos beteg folyamatos ellátásának biztosítása érdekében adott ki utasítást valamennyi aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézmény és az Országos Mentőszolgálat vezetőjének.  Az utasításban elrendelte a halasztható műtétek – ideértve az egynapos sebészetet is – felfüggesztését keddtől, és szinte minden kórházat kijelölt a koronavírusos betegek ellátására. A kijelölés nem vonatkozik a korábbi miniszteri utasítás alapján mentesített intézményekre.  A beavatkozások felfüggesztése alól kivételt képeznek a sürgősségi ellátások, amelyek nélkül a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó…

Tovább olvasom

Kásler: Ha a járvány megjelenik az iskolákban, ismét jön a digitális oktatás

Az iskolákban a tanévkezdés hagyományos módon indulhat „azzal a többlettel, hogy a járványügyi eljárásokat nagyon komolyan kell venni”, idézi az MTI az emberi erőforrások miniszterét, aki a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában adott interjút. Kásler Miklós közölte, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nyolc oldalon összegezte köznevelési intézmények részére a járvány kialakulásának megelőzésére és az esetenként mégis kialakuló fertőzések megállítására vonatkozó javaslatokat. Azokból minden iskola ki tudja választani az adott intézményhez „passzoló eljárásrendet”, ami három dolog együttes teljesítését igényli – tette hozzá. A miniszter ezek között említette „a vírusnak a…

Tovább olvasom