Nem jutott hozzá Magyarországon, ezért külföldről próbálta beszerezni a veszélyes szert az a 27 éves karcsai férfi, akit a sátoraljaújhelyi rendőrök hallgattak ki új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos ügyben. A gyanú szerint a fiatal elkövető Hollandiából rendelt több mint 50 gramm „kristályt”, amelyet a hatóságok még a kézbesítés előtt sikeresen lefoglaltak.
Tovább olvasomCímke: kábítószer
Három díler, egy parkoló, sok kristály: letartóztatás Miskolcon
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte három férfi letartóztatását, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A bíróság június 24-én hozott döntése szerint a terheltek ellen az elmúlt időszakban lefolytatott nyomozás eredményeként emeltek vádat.
Tovább olvasomA miskolci rollertolvaj, aki a Balatonon belefutott korábbi áldozatába
A nyári Balaton nem csak a pihenni vágyók, hanem a bűnözők számára is vonzó célpont lehet – ezt tapasztalhatta meg saját bőrén egy 37 éves miskolci férfi, aki egy lopott e-rollerrel próbált meg „vakációzni” a tóparton. A történet azonban nem úgy alakult, ahogyan eltervezte.
Tovább olvasomBorsod a drogháborús statisztikák élén, de mit érnek a számok valójában?
A DELTA Program első három hónapja látványos számokat hozott, de a szakértők szerint az igazi kérdés a tartós hatásokban rejlik.
Tovább olvasomÚjra lebukott a börtönből szabadult díler, a kéményébe rejtette a drogot
A rendőrség őrizetbe vett egy 50 éves tiszafüredi férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A férfi korábban börtönbüntetését töltötte, jelenleg pedig reintegrációs őrizetben, nyomkövetővel a lábán élt – ennek ellenére folytatta illegális tevékenységét.
Tovább olvasomJelentős drogfogás Miskolcon: harmincas pár bukott le nagy mennyiségű kábítószerrel
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le egy miskolci pártól. A 33 éves nőt és 31 éves férfi társát a hatóságok május 14-én fogták el otthonukban, majd előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki őket.
Tovább olvasomFiatalkorúaknak is árult kábítószert a mezőkövesdi díler, befejeződött a nyomozás
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden közölte, hogy lezárult a nyomozás egy 28 éves mezőkövesdi férfi ügyében, aki fiatalkorúaknak is értékesített kábítószert.
Tovább olvasomMiskolcról jött a füles, Szolnokon csattant a bilincs: vitték a Corvette-et is
Egy többéves, kitartó nyomozás ért véget, amikor május 6-án hajnalban több mint száz rendőr csapott le egy Jász-Nagykun-Szolnok megyében működő drogkereskedő hálózatra. A akció során nyolc gyanúsítottat vettek őrizetbe, és tekintélyes vagyont foglaltak le – köztük egy Chevrolet Corvette C8-at is, amely a bűnözői luxus ékköveként díszelgett az egyik udvarban.
Tovább olvasomTűzoltó készülékbe rejtették a drogot a sátoraljaújhelyi dílerek
A sátoraljaújhelyi rendőrök újabb komoly csapást mértek a kábítószer-kereskedőkre, amikor a DELTA Program keretében három dílert vettek őrizetbe. Az akcióban több mint nyolcezer adag új pszichoaktív anyag feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke közel 41 millió forintot tett ki.
Tovább olvasomKannabisztermesztő sátor a családi házban: lebukott a miskolci „hobbikertész”
Kiderült, hogy egy 57 éves miskolci férfi nem éppen muskátlit nevelt otthonában. A rendőrség a DELTA Program keretében jutott el a találékony „kertész” nyomára, aki háza egyik helyiségében professzionális termesztőközpontot alakított ki.
Tovább olvasom