A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettessel szemben – írja honlapján a rendőrség. A járőrök állampolgári bejelentés alapján jelentek meg december 16-án a délelőtti órákban egy bódvalenkei lakásnál, ahol holtan találták az ott lakó nőt. Mivel a nő halálával összefüggésben idegenkezűség gyanúja merült fel, így a rendőrök azonnal megindították a nyomozást. A helyszíni szemle és az adatgyűjtés jelenleg is folyamatban van – közölte a rendőrség. Forrás: HVG.hu
Tovább olvasomCímke: gyilkosság
Elítélték és 21 évet ült két kislány megerőszakolása és megölése miatt, most kiderült, végig ártatlan volt
Elképesztő eset borzolja a kedélyeket Norvégiában. Közel 21 év börtön után mentettek fel utólag egy férfit, akit azzal vádoltak, hogy megerőszakolt és meggyilkolt egy nyolc és egy tízéves kislányt. Erre nehéz szavakat találni, az ártatlanul elítélt férfi most 43 éves. Csaknem huszonegy év börtön után mentettek fel Norvégiában nemi erőszak vádja alól egy 43 éves férfit a skandináv ország történetének egyik legnagyobb igazságszolgáltatási tévedésével kapcsolatos ügyben. Viggo Kristiansent csütörtökön tisztázta a bíróság azon vád alól, miszerint 2000-ben megerőszakolt és megölt egy nyolc- és egy tízéves kislányt. A norvég férfi így…
Tovább olvasomHalálos késszúrásba torkollott az italozás és a vita Kazincbarcikán
Egy 34 éves férfi az áldozat. Halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 60 éves miskolci férfival szemben – adta hírül a rendőrség a honlapján. A gyanúsított 2022. december 9-én 16 óra 30 perc körül Kazincbarcikán, a Veres-lapos dűlő egyik hétvégi házában a közös italozás, és az előzetes szóváltást követően megszúrta 34 éves ismerősét. Az áldozat a helyszínen belehalt a sérüléseibe. A bejelentést követően a nyomozók a helyszínen azonosították, elfogták, majd a rendőrségre előállították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A…
Tovább olvasomFutár ölt meg egy hétéves kislányt
Két napja tűnt el a kislány Dallasban, most találták meg a holttestét. Erős a gyanú, hogy egy futár gyilkolhatta meg. Elismerte tettét, de az indíték egyelőre ismeretlen. Megtalálták annak a hétéves lánynak a holtestét, aki két napja tűnt el Dallas Fort Worth nevű városrészében található otthonából. Épp azután veszett nyoma, hogy a FedEx nevű futárcég egyik alkalmazottja csomagot szállított ki a címre – írja az AP nyomán az ABC. Mostanra kiderült, a 31 éves Tanner Lynn Horner állhat az elrablása és a meggyilkolása mögött. Ő az a futár, aki a csomagot…
Tovább olvasomEgyik áldozatát halálra verte, a másikat ötvenszer megszúrta és kútba dobta a miskolci hajléktalan
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt. A hajléktalan vádlott Miskolcon egyik alkalmi ismerősét egy fakaróval halálra verte, egy másik férfit késsel ötvenszer megszúrta, majd a holttestet paplanhuzatba tekerve kútba dobta. A vádirat szerint a vádlott hajléktalanként élt Miskolcon. 2020 augusztusában megismerkedett egy férfival, elcsalta egy hétvégi-házas övezetbe, majd közös italozás után egy több mint másfél méteres fakaróval tizenhétszer testszerte megütötte, melynek következtében a sértett a helyszínen meghalt. A holttestet elvonszolta és egy fás,…
Tovább olvasomBorzalmas eset: vízbe fojtotta két hónapos kisfiát
Rettenetes tragédia történt még májusban: egy 29 éves anya a kádba fojtotta a 2 hónapos kisfiát. Tetézte a borzalmakat, hogy a tragédiát az éppen látogatóba érkezett nagyszülők fedezték fel. Ők hívták a mentőket is, de a kisgyermeken már nem tudtak segíteni. Az eset Komlón történt, a rendőrség most fejezte be az ügy vizsgálatát. Forrás: police.hu Szerző: Tóth András
Tovább olvasom38 év után derült ki, hogy ártatlan a gyilkosságért elítélt férfi
Még a nyolcvanas években szabtak ki rá életfogytiglant, most DNS-vizsgálat tisztázta az ártatlanságát. Szabadon engedtek egy kaliforniai börtönből egy gyilkosság vádjával életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt férfit, akiről 38 év után kiderült, hogy ártatlan az ügyben – írja a 444.hu. A 69 éves Maurice Hastings pénteki Los Angeles-i sajtótájékoztatóján azt mondta, nem lett megkeseredett ember, előre néz, élvezni akarja az életet. George Gascón kerületi ügyész elmondta, végül DNS-vizsgálattal tisztázták Hastings ügyét, amelyben korábban szörnyen igazságtalanul jártak el. A férfira 1988-ban szabtak ki életfogytiglani börtönbüntetést egy harmincéves nő öt évvel korábbi elrablása, megerőszakolása…
Tovább olvasomTöbb ezren virrasztottak Pozsonyban a két áldozatot követelő homofób támadás helyszínén
Több ezren gyűltek össze péntek este Pozsonyban, hogy megemlékezzenek azokról a férfiakról, akiket egy melegbár előtt lőtt le egy fegyveres támadó szerdán, írja a BBC. A hatóságok gyűlöletbűncselekményként kezelik a támadást. A szervezők szerint mintegy 20 ezer ember vehetett részt a virrasztáson. Felszólalt Zuzana Caputova köztársasági elnök is, akinek hivatalán felhúzták a szivárványszínű zászlót. A köztársasági elnök azt mondta, sajnálja, hogy a társadalmuk nem volt képes megvédeni a szeretteik életét. Megüzente azt is a melegközösségnek, hogy ide tartoznak, és értékes tagjai a társadalomnak. Jelen volt a miniszterelnök, Eduard Heger is. A…
Tovább olvasomEltörte a betörő gyilkos az asszony nyakcsigolyáját, tényleges életfogytiglant kapott
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akit az ügyészség a 2011 januárjában Kovácsvágáson történt emberölés elkövetésével vádolt meg – olvasható a Törvényszék közleményében. A törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa mély szegénységben éltek Kovácsvágáson. A vádlott ezért elhatározta, hogy a közelükben élő tehetős férfi édesanyjához – akiről feltételezte, hogy pénzt és értéktárgyakat szerezhet meg tőle – betör és akár meg is öli. Tervébe élettársát is beavatta. A vádlott a cselekményt megelőzően kifigyelte a sértett napi rutinját, mozgását, illetve, hogy kik és milyen napszakban…
Tovább olvasomMeggyilkolta feleségét egy idős férfi, majd magával is végezni akart
A rendőrség tájékoztatása szerint a férj lakásukban végzett az idős asszonnyal. A Budapesti Rendőr-főkapitányságra 2022. szeptember 4-én 3 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy haláleset történt egy XI. kerületi lakásban. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy idős férfi lakásukban megölte házastársát, majd magával is végezni akart. A nő a helyszínen életét vesztette, a 87 éves férfit a mentők kórházba vitték. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. (police.hu)
Tovább olvasom