Eltűnt egy 17 éves miskolci fiatal, a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Balogh Béla már hónapokkal ezelőtt ismeretlen helyre távozott az egyik alsózsolcai gyermekotthonból. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/157-722/2021. körözési számon körözési eljárást folytat egy 17 éves fiatalember eltűnése kapcsán. Balogh Béla 2021. április 20-án az egyik alsózsolcai gyermekotthonból engedély nélkül ismeretlen helyre távozott. A tartózkodási helye azóta ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések megkezdődtek, melyek ezidáig nem vezettek eredményre. A 17 éves fiú megközelítőleg 175 centiméter magas, vékony testalkatú, szeme kék, haja rövid, barna színű. Eltűnésekor viselt ruházata fekete dzseki, kék színű szaggatott farmernadrág, kék sportcipő. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki…

Tovább olvasom

Döbbenetes gyermekrablási kísérlet – az elkövető már az autójába tuszkolta az ötéves kisfiút, mégsem sikerült a bűntény – videó

Az anyuka ösztönei jól működtek, néhány járókelő is a legjobbkor segített be, az indok egyelőre ismeretlen. Egy ötéves fiú elrablásának pillanatait rögzítette egy térfigyelő kamera New Yorkban: A felvételen látható, hogy egy férfi kiszáll az autóból, felkapja az ötéves fiút, az autóba tuszkolja. A közelben lévő anya odarohan és néhány járókelővel együtt kirántja az autóból a gyereket, ami után az emberrabló és társa elmenekül a helyszínről. A fiú anyja a CBS-nek elmondta, hogy sosem látta korábban a támadókat, nem ismeri őket. (A beszámoló alapján tehát nem egy családon belüli bizarr gyerekelhelyezési…

Tovább olvasom

Zenés anyák napi köszöntő, élő szerenáddal

Tavaly nagy sikert aratott egy ugyanilyen kezdeményezés, reméljük, idén megismételhetjük. A Facebookon találkozhatunk a következő, kedves meghívóval.  Idén május 2-án köszöntjük az anyákat, nagymamákat, ám a koronavírus-járvány miatt ez az ünnep sem lesz olyan, mint ahogy korábban megszokhattuk. A nagy családi összejöveteleknek még mindig nem jött el az ideje, sok gyermek és unoka pedig azért nem ölelheti meg szüleit, nagyszüleit, mert a szeretett édesanyától, nagyitól távol él, dolgozik.  A köszöntésről azonban nem kell lemondanunk, hiszen akár telefonon, akár a közösségi médián keresztül, akár egy videóhívásban is el tudjuk mondani szeretteinknek,…

Tovább olvasom

Vezetés közben saját gyermeke elterelte a sofőr figyelmét, meg is történt a csattanás

Újabb tanulság, amikor autót vezetünk, semmi másra nem figyelhetünk, mert pillanatok alatt bekövetkezhet a nagy baj. Szerencsés kimenetelű közlekedési baleset történt Vasszécseny és Csempeszkopács között, a 87-es főúton. Két mentő érkezett a helyszínre, de senkit nem kellett kórházba szállítani. – írta meg a 112press.hu A portál helyszíni tudósítása szerint Kám irányába tartott egy Renault személyautó, amely áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd egy betonátereszt éppen elkerülve letért az útról és több cserjét kitörve fák között állt meg. Információik szerint a balesetben személyi sérülés nem történt. A jármű vezetőjétől megtudták, hogy…

Tovább olvasom

„Amíg a gyerekek nincsenek beoltva, nem tudjuk elengedni a járványt”

Fontos, hogy a gyermekeket – különösen pedig a krónikus betegségben szenvedőket – is mielőbb beoltsák a koronavírus elleni oltóanyaggal, amint lesz erre megfelelő vakcina – mondta az RTL-nek Póta György gyermekorvos, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének korábbi elnöke. A szakértő szerint pozitív eredménynek számít, hogy a Pfizer oltóanyagával már 12 éves kortól oltanak Izraelben és – a klinikai tesztek szerint – még jobb eredményeket is érnek el vele, mint a felnőtteknél – írja az Index. Kiemelte: várhatóan nem kell új oltóanyagokat behozni a gyermekek részére, csak azt kell megvizsgálni, hogy azokkal,…

Tovább olvasom

Fontos: Mégis lesz gyermekfelügyelet a miskolci óvodákban és általános iskolákban

Az alábbiakban a megyeszékhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztályának ezzel kapcsolatos közleményét idézzük: „Az Emberi Erőforrások Minisztere által március 5-én, pénteken kiadott határozattal szemben – az önkormányzatok kérésére – mégis lesz gyermekfelügyelet a rendkívüli óvodai szünet, illetve az általános iskolai digitális munkarend ideje alatt. Szombaton este jelent meg a Magyar Közlönyben a gyermekfelügyeletről szóló kormányrendelet, amely szerint a szülők, törvényes képviselők kérelmére az intézményvezetők március 8-ától gondoskodnak a gyermekek, tanulók napközbeni felügyeletének megszervezéséről. A szülő, törvényes képviselő kérelmét elektronikus úton is benyújthatja az intézmény vezetőjének. Ugyanakkor tekintettel arra, hogy a járvány az…

Tovább olvasom

Idén is jelentős adókedvezményt kapnak a sokgyermekes anyák

A négy- vagy többgyermekes édesanyák 2021-ben is élhetnek a személyi jövedelemadó alóli mentességgel. A családokért felelős tárca közleménye szerint a kedvezmény a vér szerinti és az örökbefogadott, illetve a már felnőtt gyermekek után is jár. A miniszteri közleményben kifejtették, ezek az édesanyák életük végéig mentesülnek személyi jövedelemadójuk fizetése alól. Már mintegy 46 ezer édesanya élhetett 2020. január elseje óta a 15 százalékos szja-mentességgel, amely közel 16 milliárd forinttal többet hagyott ezeknél a családoknál – írták, rámutatva arra, hogy egy négy- vagy többgyermekes családnál csak ezzel az adómentességgel átlagosan havi 36…

Tovább olvasom

Gyermekkorú féltestvéreivel fajtalankodott a 16 éves borsodi fiú – jó eséllyel nem ússza meg

Szexuális cselekményekre kényszerítette féltestvéreit több alkalommal is, majd megfenyegette őket, hogy kegyetlenül megöli őket, ha bárkinek beszélnek erről. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 16 éves fiatalkorú férfi ellen három rendbeli szexuális erőszak bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlott egy borsodi kistelepülésen együtt élt anyjával, annak élettársával és az élettársi kapcsolatból született tizenkettedik életévüket be nem töltött féltestvéreivel. 2019 nyarán és kora őszén – különböző időpontokban – több alkalommal, amikor a felnőtt családtagok azt nem láthatták, a vádlott a három gyermekkorú féltestvére – két fiú és egy lány –…

Tovább olvasom

Demokrácia felsőfokon: elvenné a fehérorosz állam a tüntetők gyerekeit

Természetesen megvan rá a hivatalos magyarázat, mint mindenre. Elképesztő, hogy Európában 2020-ban ilyen egyáltalán elhangozhat. Alekszandr Kadlubaj művelődési miniszter-helyettes elhurcoltatná a tüntetők gyerekeit. Erről a politikus a belorusz CTB-nek adott interjúban beszélt, amikor kérdezője, egy kormánypárti újságírónő felvetette: Egyesek azt kérdezik,  meg lehet-e fosztani a szülői jogaitól azokat, akik gyerekkel mennek tüntetni. Kadlubaj nem zárta ki a lehetőséget, hogy a helyi szervezetek eljárást indítanak a tüntető családok ellen kiskorú veszélyeztetése miatt. Ebben az esetben a kiskorúakat állami védelem alá helyeznék. Fehéroroszországban az augusztus 9-i választások óta százezrek vannak az utcán, hogy tiltakozzanak a rezsim…

Tovább olvasom

Megnyugodhatunk: Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége építheti fel a felcsúti iskolát… 4,5 milliárdért

Gyorsan kitanulták, hogyan is léphetnének az apuka nyomdokaiba, elképesztő, mekkora szerencséje van a Mészáros családnak a közbeszerzések elbírálásánál. A Fejér-B.Á.L. Zrt. tulajdonában lévő Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. megtervezte, most a Fejér-B.Á.L. Zrt. kivitelezi a felcsúti Endresz György Általános Iskola újjáépítését. Mindkét cég a felcsúti milliárdos gyerekeinek tulajdonában van. Június végi határidővel, nyílt eljárás keretében kereste a felcsúti Endresz György Általános Iskola kivitelezőjét a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK). Az ekr.gov-ra feltöltött dokumentok szerint július végén hirdettek győztest a közbeszerzésen, de a kivitelezői szerződést még nem írták alá. A tenderre három cég…

Tovább olvasom