Zenés anyák napi köszöntő, élő szerenáddal

Megosztás

Tavaly nagy sikert aratott egy ugyanilyen kezdeményezés, reméljük, idén megismételhetjük.

A Facebookon találkozhatunk a következő, kedves meghívóval.

💞 Idén május 2-án köszöntjük az anyákat, nagymamákat, ám a koronavírus-járvány miatt ez az ünnep sem lesz olyan, mint ahogy korábban megszokhattuk. A nagy családi összejöveteleknek még mindig nem jött el az ideje, sok gyermek és unoka pedig azért nem ölelheti meg szüleit, nagyszüleit, mert a szeretett édesanyától, nagyitól távol él, dolgozik.

🌷 A köszöntésről azonban nem kell lemondanunk, hiszen akár telefonon, akár a közösségi médián keresztül, akár egy videóhívásban is el tudjuk mondani szeretteinknek, milyen fontosak nekünk.🥀 Néhány miskolci hölgy számára azonban mégis különlegesebbé szeretnénk tenni az idei Anyák napját: fél tucat helyszínen, a felköszönteni kívánt anyák és nagymamák ablakai alatt Kántor László közreműködésével egy-egy minikoncertet adunk vasárnap.

🎤 Ha tetszik az ötletünk, és előzetesen lehetséges értesíteni az ünnepeltet, hogy készüljön valamilyen meglepetésre (legfőképpen mindenképpen maradjon otthon!), üzenj nekünk most! A május 1. délig beérkezett, telefonszámokkal ellátott jelentkezésekből kiválasztunk hatot, és zenés összeállításunkkal meglátogatjuk az édesanyákat, nagymamákat!

👩‍👩‍👧‍👧 Azoknak sem kell szomorkodni, akiket nem tudunk meglátogatni, nekik mindenki küldjön egy online videós köszöntőt, amelyekből a jövő héten összeállítunk egy Anyák napi klipet!Senki ne habozzon, várjuk a jelentkezéseket az esemény alatti beszélgetésben, amennyiben Miskolcon élő anyákat és nagymamákat szeretne valaki meglepni!

Related posts