A TMZ információi szerint, valamint rendőrségi források alapján a halálos incidens nem sokkal hajnali fél három után történt. A rendőrök ekkor kaptak hívást, hogy egy férfit lelőttek a 810 Billiards & Bowling Houston nevű bowlingpályán. A lap szerint Takeoff és a Migos másik tagja Quavo és valakik között szóváltás alakult, amikor valaki tüzet nyitott és lelőtte Takeoffot. A rappert elvileg fejbe lőtték, a helyszínen halottnak nyilvánították. A rendőrség szerint két másik embert is meglőttek, akiket magánautókkal szállítottak kórházba. Quavo nem sérült meg. Pár órával a lövöldözés előtt Takeoff egy szelfit posztolt a bowlingpályáról
Tovább olvasomCímke: gyászhír
Elhunyt Kabai Lóránt író és költő
Életének 45. évében tragikus körülmények között elhunyt Kabai Lóránt miskolci születésű költő, író, szerkesztő és vizuális művész, a MŰÚT folyóirat egyik alapítója, akinek Miskolc városa 2020-ban alkotói tevékenysége elismeréseként Szabó Lőrinc irodalmi díjat adományozott. Halálhírét családja tudatta a nyilvánossággal, elvesztése betölthetetlen űrt hagy maga után nemcsak Miskolc városának kulturális életében, hanem a kortárs magyar irodalom egészében, hiszen aktív, meghatározó alakja volt a fiatal magyar kortárs lírának, irodalomnak, olyan folyóiratokban publikálva, mint a Holmi, a Jelenkor, a Beszélő, vagy az Élet és irodalom – írják. Alkotói munkája során a nevét kisbetűvel…
Tovább olvasomElhunyt Bárczi László, Komjáti polgármestere
Komjáti település tájékoztatása szerint Bárczi László, a település polgármestere október13-án, életének 58. évében váratlanul elhunyt. Bárczi Lászlót Komjáti Község Önkormányzata saját halottjának tekinti. Temetése október 18-án 14 órakor a komjáti temetőben lesz.
Tovább olvasomElhunyt Kobold Tamás, Miskolc volt polgármestere
Kobold Tamás, Miskolc egykori polgármestere október másodikán vasárnap hunyt el hetvenedik életévében. 1953-ban született Miskolcon, tősgyökeres miskolci iparos családban. Középiskolai tanulmányait is Miskolcon végezte a Berzeviczy Gergely Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskolában, majd érettségije után a Budapesti Gazdasági Egyetem Külkereskedelmi Karán szerzett diplomát. 1975-ben tért vissza Miskolcra, a Lenin Kohászati Művekhez, annak ellenére, hogy a karriert elsősorban a budapesti külkereskedelmi vállalatok jelenthették volna számára. Később a Diósgyőri Gépgyárban helyezkedett el, kereskedelmi mérnökként. 1990-ben, az akkoriban alakult KDNP indítani szerette volna az országgyűlési választásokon, de ő inkább az önkormányzatot választotta, ahol előbb…
Tovább olvasomElhunyt II. Erzsébet brit királynő
Elisabeth Alexandra Mary Windsor, a későbbi II. Erzsébet királynő 1926. április 21-én született Londonban. Születésekor még messze állt a koronától: nem apja, a későbbi VI. György, hanem nagybátyja, a későbbi VIII. Eduárd volt a trón várományosa. V. György halálakor legidősebb fia, Eduárd lépett a trónra 1936 januárjában, azonban uralkodása nem tartott sokáig. Még az év decemberében lemondott a trónról, hogy feleségül vehessen egy kétszeresen elvált amerikai színésznőt (Wallis Simpsont), aki nem volt arisztokrata származású. Albert yorki herceget VI. György néven koronázták meg 1937-ben. Így vált lánya, Elisabeth trónörökössé. Később II. Erzsébet…
Tovább olvasomElhunyt Törőcsik András
MásolásVágólapra másolva3592 Hatvanhét éves korában meghalt Törőcsik András egykori válogatott futballista, írja a Nemzeti Sport. A hírt a lap kérdésére a család megerősítette, és nem sokkal később a Magyar Labdarúgó Szövetség honlapján is megjelent a megemlékezés. Törőcsiket régóta kórházban kezelték, tüdőgyulladás következtében hunyt el. Törőcsik András 1976 és 1984 között összesen 45 alkalommal lépett pályára a válogatottban, 12 gólt lőtt, két világbajnokságon is részt vett. A Kesének vagy Törőnek is becézett játékos kiismerhetetlen cseleivel, parádés lövőtechnikájával vált a lila-fehér drukkerek egyik legnagyobb kedvencévé.
Tovább olvasomHoltan került elő a tengerből a Yu-Gi-Oh! sorozat megalkotója
Holtan találták a tengerben Takahasi Kazuki híres japán mangaszerzőt és játéktervezőt, a népszerű Yu-Gi-Oh!-sorozat alkotóját. A 60 éves Takahasit (akinek eredetileg Kazuo volt a keresztneve), Nago közelében, a parttól 300 méterre találta meg a vízben szerdán a parti őrség, a férfi búvármaszkot viselt. Halálának körülményeit a rendőrség vizsgálja. A mangaszerző és játékfejlesztő leghíresebb munkája, a Yu-Gi-Oh! (melynek jelentése Játékok királya) 1996 és 2004 között jelent meg mangasorozatként. Főszereplője egy fiú, aki különféle játékokkal old meg konfliktusokat. A mangából videojáték és kártyajáték is készült, amelyet világszerte forgalmaztak. A Yu-Gi-Oh! animesorozatként 2000 és 2006 között futott a…
Tovább olvasomElhunyt Kopcsik Lajos világbajnok cukrászművész
Június 19-én, vasárnap hajnalban 80 éves korában elhunyt Kopcsik Lajos Oscar- és Venesz-díjas, Guinness-rekorder cukrász, többszörös világ- és olimpiai bajnok cukrászmester. Sajószentpéteren született 1941-ben. 1988-ban költözött Egerbe, ahol egykor nevét cukrászda is viselte. Az egri Kopcsik Marcipánia alapítója, Sajószentpéter és Eger díszpolgára volt. Számos szakmai elismerés kísérte pályáját. 1988-ban a frankfurti szakácsolimpián kapott a magyar csapat tagjaként aranyérmet és cukrász Oscar-díjat. Elsőként ő vehette át a Magyar Cukrászok és Szakácsok Szövetségének 1989-ben alapított és Venesz Józsefről elnevezett díját. 1996-ban a berlini szakácsolimpián tíz munkájával indult, és mind a tízzel aranyérmet…
Tovább olvasomHatalmas veszteség a miskolci sportéletnek: elhunyt dr. Csótai József
Elhunyt dr. Csótai József pedagógus, szakedző, a Miskolci Egyetem és Miskolc város sportéletének meghatározó alakja. 84 évet élt meg. 1973-ban a Miskolci Egyetem Testnevelési Tanszékének munkatársa, majd 1977-től nyugdíjazásáig tanszékvezetője volt. Vezetősége alatt megépült Miskolc második legnagyobb sportcsarnoka, az Egyetemi Körcsarnok. 1977 és 2001 között a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnökeként irányította a sortegyesületet, de később sem szakadt el a MEAFC-tól, amíg egészsége engedte, rendszeresen látogatta a kosárlabda mérkőzéseket. Elnöke volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetségnek, valamint elnökségi tagja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének és a Magyar Egyetemi…
Tovább olvasomElhunyt Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos
Néhány napja szívinfarktus miatt került kórházba. 71 éves volt. Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos – tájékoztatta a Telexet fia, Falus Dániel. Falus Ferencet csütörtökre virradóra, álmában érte a halál. A szakember múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték. Mint a Telex írja, Falus Ferenc mentősként kezdte pályafutását, később tüdőgyógyászként dolgozott, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett. 2007-ben vette át az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését, három évig dolgozott ebben a pozícióban, majd felmentették tisztségéből. Falus Ferenc…
Tovább olvasom