Hatalmas veszteség a miskolci sportéletnek: elhunyt dr. Csótai József

Megosztás

Elhunyt dr. Csótai József pedagógus, szakedző, a Miskolci Egyetem és Miskolc város sportéletének meghatározó alakja. 84 évet élt meg.

1973-ban a Miskolci Egyetem Testnevelési Tanszékének munkatársa, majd 1977-től nyugdíjazásáig tanszékvezetője volt. Vezetősége alatt megépült Miskolc második legnagyobb sportcsarnoka, az Egyetemi Körcsarnok. 1977 és 2001 között a Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club elnökeként irányította a sortegyesületet, de később sem szakadt el a MEAFC-tól, amíg egészsége engedte, rendszeresen látogatta a kosárlabda mérkőzéseket.

Elnöke volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kosárlabda Szövetségnek, valamint elnökségi tagja a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének és a Magyar Egyetemi Főiskolai Sportszövetségnek.

Munkáját számos díjjal ismerték el, egyebek mellett megkapta a Magyar Sportért Kitüntető Címet, Miskolc Város Sportjáért Díját és a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség életműdíját.

via Minap

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek