Szombaton tüntetés lesz a 3-as főúton, hogy a miskolci elkerülő ismét díjmentes legyen

Vannak olyan ügyek, amelyek a miskolci lakosokért pártállástól függetlenül fontosak és az M30-as elkerülő „visszaszerzése” ilyen. Forgalomlassító demonstráció lesz órákon át a hétvégén, hogy a Fidesz-KDNP haladéktalanul csináljon hátraarcot és az M30-as miskolci elkerülője ismét díjmentes útszakasz legyen.

Tovább olvasom

Így zajlott a Magyar Péter-tüntetés a fővárosban, óriási tömeg gyűlt össze

Minden korábbinál nagyobbnak mutatkozott a Magyar Péter által a Kossuth térre meghirdetett szombati demonstráció, amelyre BAZ megyéből is rengetegen érkeztek. Magyar már bejelentette, hogy létrejött a Talpra Magyarok Közösségét támogató egyesülete és a tüntetésen kiderülhet az is, melyik párttal fog össze a júniusi választásokra. Úgy tűnik, május 5-én, vasárnap újabb tüntetés lesz.

Tovább olvasom

Ijesztő: a kormány úgy írná át a törvényt, hogy innentől a magántulajdonunk sincs biztonságban

Parragh László pedig el is magyarázta, miért jó az nekünk, ha az állam bármikor hozhat majd olyan intézkedéseket, „amelyek adott esetben a magántulajdon korlátozásával is járhatnak”. Magyarán, ha például egy NER-lovag szemet vet a cégünkre, két tollvonással törvény szerint kényszeríthetnek arra, hogy adjuk oda tulajdonrészünket.

Tovább olvasom

Emlék: elmaradt a Tiszai pályaudvar fejlesztése – a városvezetés elvonta az erre szánt 8 milliárdot

Magyarországon megszokhattuk, hogy elég rövid a lakosság nagy részének emlékezete. Ez valóban megtörtént, csak nem a mostani, hanem az előző, fideszes városvezetés idején. 2016-ban biztosították erre központilag a szükséges milliárdokat, ám a kormánypárti városvezetés egy évvel később sztornózta a beruházást, máshova kellett a pénz.

Tovább olvasom

A Velünk a Város felszólította Tóth-Szántai Józsefet, hogy reagáljon a kiszivárgott hangfelvételre

A Velünk a Város frakciója közleményben reagált Magyar Péter kedd reggeli, a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt elhangzott mondataira. Varga Judit volt férje rögtönzött sajtótájékoztatója előtt átadta az ügyészségnek azt a hangfelvételt, amelyből az derül ki, hogy Varga első kézből kapott információkat a Völner–Schadl-ügyről, és a beszélgetésben Rogán Antal neve is szóba kerül.

Tovább olvasom

Minden követ megmozgatnak, hogy az Újgyőri főtéren levő bezárt postát újranyissák

Hatalmas arculcsapása volt a miskolciaknak, amikor 2022 végén a Magyar Posta bezárta megyeszékhelyünk számos postahivatalát. Az önkormányzat erőfeszítéseinek hála kettőt sikerült újranyitni a bezárt hivatalok közül, de az újgyőri postánál sem nyugszanak. Felmerült lehetőségként egy kisebb méretű hivatal üzemeltetése is.

Tovább olvasom

Miskolcra látogatott Böjte Csaba, sokan felháborodtak

Molnár Péter a KDNP miskolci képviselője számolt be a Facebook-oldalán a hírről, miszerint a MCC meghívására Miskolcra látogatott Böjte Csaba. A bejegyzés azonban rengeteg kritikát kapott, különösen amiatt, hogy a közelmúltban a ferences rendi szerzetes gyermekotthonaiban is kirobbant egy pedofil ügy.

Tovább olvasom

Nem tartott sokáig: reggel megígérte a kormány az ingyenes jogosítványt, estére máris visszavonta

Helyesebben fogalmazva „pontosított”. Ha valaki egy pillanatra is elhitte BAZ megyében, hogy hamarosan ingyen szerezheti meg középiskolásként az áhított, alsó hangon félmilliós költséggel járó jogsit, nagyot kell csalódnia. Ez az ígéret is ígéret maradt és gyorsan öregedett.

Tovább olvasom

Kiderítettük, kik lesznek a Fidesz-KDNP civilbe öltözött önkormányzati képviselőjelöltjei

Néhány nappal ezelőtt Csöbör Katalin tett közzé egy fotót a kormánypártok civilnek nevezett önkormányzati képviselőjelöltjeiről, majd azóta a magát függetlennek tartó Tóth-Szántai József polgármesterjelöltnél is megjelent a kép a mögötte felsorakozó csapatról. Az aspiránsok nagy részének arca nem ismerős a miskolciak számára, de a Borsod24 kiderítette, kik is szeretnék visszavenni Miskolcot Veres Páltól és politikusaitól.

Tovább olvasom