Egy borsodi településen felgyújtották a Fidesz választási plakátjait

Két héttel ezelőtt hivatalosan is beindult a kampány, a közterületeket ellepték a választási plakátok és ez nem mindenkinek tetszik. Ki-ki vérmérséklete és pártpreferenciája szerint reagál a vizuális szennyezésre. Az egyik borsodi településen egyetlen hétvége leforgása alatt 60 db plakátot semmisítettek meg ismeretlenek.

Tovább olvasom

Közel 30 milliót költött politikai hirdetésekre Tóth-Szántai József, a többiek ennek csak töredékét

Százszor annyit költött a Fidesz a kampány első hetében a Facebookon hirdetésekre, mint a Momentum, és ezerszer annyit, mint a DK, derült ki az RTL Híradó gyűjtéséből. A hír hatására úgy döntöttük, hogy megnézzük, hogyan állnak a hirdetési költések Miskolcon.

Tovább olvasom

Tóth-Szántai már beleéli magát a polgármesterségbe, jönnek a városi seriffek

Feltételes mód nélkül, kijelentő mondatokban közölte a fideszes támogatású polgármesterjelölt, hogy a közlekedési járatokon és a különböző városrészekben hamarosan jönnek a seriffek, akik majd rendet vágnak, ahogy Pintér Sándor két hét alatt Magyarországon…

Tovább olvasom

Nyolc év után kiesett az élvonalból Tállai András 2010 után felpumpált csapata, a Mezőkövesd

Az NB I az utóbbi bő egy évtizedben teljes egészében a NER-lovagok játszóterévé vált, gyakorlatilag az összes elsőosztályú csapat valamelyik fideszes politikushoz, vagy holdudvarához tartozik. Nincs ez másképp Mezőkövesden sem, ám a gárda idén bántóan simán már most, négy fordulóval a vége előtt kiesett a másodosztályba.

Tovább olvasom

Türelmetlen az ózdi Fidesz, két nappal korábban kezdték a plakátkampányt

Közelednek a helyi önkormányzati és EP-választások, így pár nap múlva Borsod megyében is mindent elborítanak a választási plakátok. Ám aki első akar lenni ebben a vizuális versenyben, annak a törvény betűje sem akadály és idejekorán kilógatja hirdetéseit a közterületre.

Tovább olvasom

Kriza Ákos egykori tanácsadója is megszólalt Magyar Péter-ügyben

Zárug Péter Farkas a Partizánban. Forrás: Partizán

Földindulásszerű változások zajlottak le az utóbbi három hónapban a magyar politikai színpadon a kegyelmi ügy kirobbanása óta. Feltűnt a térszínen Magyar Péter, akire sokan messiásként tekintenek a kormány tevékenységét ellenzők körében. Eközben a tizennégy éve hatékonyan működő kormánykommunikáció lépéshátrányba került. A helyzetet Zárug Péter Farkas, a Miskolci Egyetem politológus adjunktusa elemezte, kitérve Miskolcra is a Partizán szombati adásában.

Tovább olvasom

A letiltott interjú: ezt a beszélgetést akarta visszavonni a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje

Beszélgetni hívta a Borsod24 szerkesztőségét az önmagát civilként meghatározó, de többségében a Fidesz-KDNP politikusait és a hozzájuk közel álló személyeket maga mögött tudó Tóth-Szántai József. Az anyagot március 7-én vettük fel, de a polgármesterjelölt négy hét elteltével már nem járult hozzá a cikk közléséhez. Miután kiadónk bizonyos abban, hogy az elhangzott szöveget a szerző, Bethlen Tamás érdemben nem változtatta meg és nem torzította el, a riportalany tiltása és fenyegetése ellenére önök most mégis elolvashatják a párbeszédet. Döntésünk a sajtószabadság védelme szempontjából is fontos, hiszen éppen az újságírás lényege sérülne, ha…

Tovább olvasom