Magyar figyelmeztet, „Putyin emberei már fővárosunkban vannak, hogy beavatkozzanak a választásba”

A Tisza Párt vezére a következő hetekben további félelem-, gyűlölet- és zavarkeltésre számít. A kormányzati narratíva hetek óta egyértelmű, egyre jobban provokálni és támadni Ukrajnát és összemosni a Tiszával. A szóbeli pengeváltás után pénteken jött a fizikai incidens, ez várható volt, főleg azok után, hogy már Orbán sem titkolta, nem állnak jól.

Tovább olvasom

„Dezodor van nálam és nem félek használni” – a borsodi rablónak nem hozott nagy sikert a rendhagyó módszer

Egy különös fordulatokkal tarkított rablási kísérlethez riasztották a rendőröket február elején Tiszaújvárosban. Egy helyi férfi egy ruházati boltban próbált pénzhez jutni, ám a fenyegetés és az erőszak ellenére végül nem járt sikerrel. Az eset gyors rendőri intézkedéssel zárult.

Tovább olvasom

Rendszerellenes agresszor – friss információk a körözés alatt álló miskolci nő ügyéről

Bánszki Stefi ellen a BAZ megyei főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat körözési eljárást, és a lakosságot is bevonta a hajtóvadászatba. A miskolci nő ügyében a Debreceni Törvényszék új információkat közölt.

Tovább olvasom

A köztiszteletben álló kutató, ellenzéki politikusnő a legdurvább halálos fenyegetéseket kapja, hiába a feljelentések

Noémi már két ízben is a rendőrséghez fordult folyamatos zaklatója egyre durvább fenyegetéseinek hallatán és láttán, de a rendőrség egyelőre nem érzi sürgetőnek, hogy megoldja az ügyet. Ez nem lehet(ne) politikai kérdés. Erre hívta fel a figyelmet Fekete-Győr András is.

Tovább olvasom

Fenyegetőzés közben el is sütötte fegyverét az agresszív borsodi dohányboltos

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat egy férfi ellen, aki életveszélyesen megfenyegetett egy kisfiút, a családjával együtt. A vádlott saját otthonában kereste fel a gyermeket és rokonait, hogy elégtételt vegyen, amihez egy engedély nélkül tartott gáz-riasztó fegyvert is magával vitt.

Tovább olvasom

Kis híján megölte feleségét egy holland férfi Borsodban

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a holland férfinak a letartóztatását, aki hosszabb ideje félelemben tartotta és rendszeresen bántalmazta feleségét egy borsodi kistelepülésen. A pár egy éve költözött Magyarországra, a férfi pedig italozó életmódot folytatott, és gyakran agresszívan lépett fel feleségével szemben.

Tovább olvasom

Magyar Péter és Fekete-Győr András is úgy látja, Orbán kötcsei beszédje láttán még a saját oldala is lefagyott

A két politikus egymástól függetlenül is úgy gondolja, egyre többen hátrálnak ki a sajátjait is nyíltan megfenyegető miniszterelnök mögül és az is kérdés, hogy maga a Fidesz leszedi-e a sakktábláról Orbán Viktort még idén ősszel. Úgy gondolják, a beszédet hallgató fideszesek arckifejezése mindent elárult.

Tovább olvasom

Elfogták a késes gyrosrablót Miskolcon, akiről pénteken írtunk

Szerkesztőségünk már pénteken beszámolt arról a különös rablásról, amely során késsel fenyegettek meg egy fiatalembert a gyrosáért Miskolcon. Akkor még nem erősítették meg hivatalosan az esetet, a rendőrség pedig csak vizsgálódni kezdett. Azóta azonban gyorsan fordultak az events – elfogták a tettest.

Tovább olvasom

Két fiatal késsel támadt egy fiúra egy gyrosért Miskolc központjában?

Információink szerint ételért támadott két késes fiatal egy harmadikra a Kazinczyn szerda este Miskolcon, az értékeit nem is követelték. A hír egy volt miskolci polgármesterjelölttől származik, de hivatalosan még senki nem erősítette meg.

Tovább olvasom