Dugulj el, mert megszurkállak – megfenyegettek egy miskolci lakost

A városban található rácsos kerítéselemekkel elválasztott szemetes konténerek kedvelt célpontot szolgáltatnak azoknak, akik úgy gondolják, ami az egyiknek szemét, a másiknak kincs. Az igazi probléma ezzel az, hogy a „kincskeresők” nagyon sok esetben rendezetlenül hagyják maguk után ezeket a helyszíneket. A szemét a konténerek mellett szétszórva marad, a kerítés ajtaját pedig gyakran be sem lehet többé zárni. Ez már önmagában elég ahhoz, hogy bosszúságot okozzon a lakóknak, azonban az életveszélyes fenyegetés, amit nemrég egy miskolci fiatalember kapott, túlmutat a kellemetlenség határain, és fontos kérdéseket vet fel.

Tovább olvasom

Megkergették és fenyegették a videóst, aki egy elhagyatott miskolci ipari épületet fedezett fel – videó

Az urbexes videós joggal érezhette úgy, hogy a testi épsége is veszélybe került az őt fenyegető, váratlanul felbukkant férfiak láttán, az eset ráadásul élő adás közben történt, így rengetegen végig is nézhették. Viperával fenyegették és kergették a létesítményt felfedező youtubert.

Tovább olvasom

Fenyegető levelek miatt evakuáltak három tiszaújvárosi iskolát

tiszaújvárosi szent istván katolikus általános iskola

Három tiszaújvárosi oktatási intézmény – a Szent István Katolikus Iskola, valamint a Hunyadi és a Széchenyi Általános Iskolák – kapott fenyegető leveleket pénteken. A városháza hivatalos email címére érkezett értesítés szerint déli órákban kellett számítani valamilyen fenyegetésre az érintett iskolákban.

Tovább olvasom

Temető melletti támadás Miskolcon: fél nap alatt kézre került az útonálló

Rekordidő alatt, mindössze tizenkét óra leforgása alatt csattant a bilincs annak a 23 éves szendrőládi férfinak a csuklóján, aki késsel fenyegetett meg egy nőt Miskolcon. A támadó, aki nem éppen az észszerű helyszínválasztásáról híresült el, a Mindszenti temető környékén szólította le áldozatát.

Tovább olvasom